A diák egyre többször hajtogatja: „minek tanuljam ezt meg, ha sosem fogom használni?”. „Életszerűt”, „hasznosat”, „kifizetődő dolgokat” szeretne tanulni. A szülő pedig sokszor már nem tud érveket felsorakoztatni, érzi, a gyereknek egyre inkább igaza van. A topmenedzser a maga szemszögéből ugyancsak azt látja, hogy az iskola nem jár élen annak a szakembergárdának a kinevelésében, amelyre neki és a piacnak szüksége van. Pedig a globális „kiugrás” egyetlen forrása a szellemi tőke megfelelő gondozása lehet: a tudásintenzív-társadalom megteremtése.

Ki a szakember?
Ha csak a szűkebb pátriánkat nézzük, a Carnation Research szerint az információtechnológiai (IT-) szakemberhiányt több tényező is befolyásolni fogja hazánkban: a magyar gazdaság rövid- és középtávú folyamatos növekedése; az IT-infrastruktúra Európával azonos ütemű fejlődése (a hazai számítógép-állomány bővülése évi 19,9 százalék, amely a következő öt évben nem csökken); a céges internet-hozzáférések nagymértékű növekedése.

A meglévő munkaerő átképzése csak a kis- és középvállalatok számára nyújt majd megoldást, a diplomát biztosító IT-szakember-képzés nem lesz képes lépést tartani a nagy IT-szolgáltató cégek szakemberszükségletével. Ma például 4301 főnyi hálózati szakemberre van igény, szemben a 2517 fős kínálattal. 2002-ben a 4129 fős kínálattal szemben már 9410 fős kereslet fog mutatkozni. Mindezen túlmenően a speciális szakemberek iránti igény hihetetlen mértékben bővül, így ezek „ára” is ugrásszerűen megnő.

Kit nevezhetünk valójában IT-szakembernek?
Akik nem azok: az alap- és középfokú számítástechnikai ismeretekkel rendelkező dolgozók. Számuk jelenleg eléri a húszezret (70 százalék alapszintű, 25 százalék középszintű felhasználói ismeretekkel rendelkezik). Évente mintegy 500 diák szerez programozói végzettséget.

A vállalatok döntő hányada új területre lép. Elektronizálja működését, kommunikációját és árukereskedelmét. Vagyis felülvizsgálja korábbi tevékenységét, és az ismeretlen területen az IT-szakma képviselői mutatnak utat számukra: az informatikusok. IT-szakembereknek azokat tekinthetjük, akik felsőfokú szakirányú szakon részesültek képzésben és szereztek diplomát.

Lökés a felsőoktatásnak
A gazdaságban három elkülöníthető szektor igényli az IT-szakembereket: a kis- és középvállalatok, a nagyvállalatok és az IT-szolgáltató cégek. Az utóbbi években a multik kereskedelmi képviseleteik mellett kutatási és fejlesztési részlegeket is telepítettek Magyarországra. Ez a tendencia megpezsdítette a felsőoktatást is, új tanszékek és képzési szakok indultak, részben e cégek támogatásával és együttműködésével – írja a Carnation Research a Cisco Systems magyarországi leányvállalata megbízásából készített jelentésében. Bár már 15 oktatási intézmény biztosítja a K+F terület utánpótlását, e téren már most jelentős a szakemberhiány.
Az informatikusképzés fejlesztése és támogatása az IT-vállalatok érdeke. A külföldi gyakorlathoz hasonlóan a hazai cégek is kezdik felismerni, hogy „a vállalat nem a kerítésnél végződik”, ahogyan Fodor István, az Ericsson vezérigazgatója fogalmazott egyik előadásában. (Az Ericssonnál a 700 fős személyzet felét teszi ki a K+F-en dolgozó gárda.) A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem például szoros kapcsolatban van a Siemens, a Nokia és az Ericsson, valamint az LNX K+F-részlegeivel. Ez utóbbi marketingigazgatója, Jaskó István elmondta, hogy évek óta ösztöndíjat írnak ki a villamosmérnöki és informatikai kar hallgatói számára, akiket harmadévtől részmunkaidőben már foglalkoztat is a cég. Az LNX a munkaerő-utánpótlásának 90 százalékát ezen az úton oldja meg.

Akkreditációs gondok
Az egyetemek és főiskolák saját maguk dolgozhatják ki új szakjaik tematikáját, oktatási rendjét. Ezt azonban kötelesek beterjeszteni akkreditálásra az Oktatási Minisztériumhoz (OM), amely szintén köteles azt véleményeztetni a Magyar Akkreditációs Bizottsággal, a felsőoktatási törvény által létrehozott független szakmai testülettel. A bizottság javaslattétele után az új szak alapítását kormányrendeletben teszik közzé, az intézményi szakindítás engedélyezése az oktatási miniszter jogköre. Egy ilyen akkreditáció akár két évig is elhúzódhat. A már engedélyezett alapképzésre épülő szakirányú továbbképzés vagy másoddiplomás képzés területén viszont saját hatáskörben hozhatnak döntéseket a felsőoktatási intézmények, ezt a két éve módosított felsőoktatási törvény engedélyezi számukra.

Az informatikai képzés átfogó fejlesztésének keretében az új informatikai képzések mielőbbi elindítása céljából az Oktatási Minisztérium fel kívánja gyorsítani az akkreditációs folyamatot, amelynek ideje így maximálisan a negyedére, azaz hat hónapra rövidülhet – tudtuk meg Farkas Krisztinától, a minisztérium felsőoktatási elemzési és fejlesztési főosztályának vezetőjétől. Vagyis az OM igyekszik lehetőséget teremteni a rendszer optimális működésére, amelynek másik eleme a felvehető hallgatói létszám növelése és ezzel az informatikai képzésekre jutó állami támogatás növelése.

Mire elég a támogatás?
A kormány előtt van az a javaslat, mely 2500 fővel növelné az első évfolyamos IT-diáklétszámot, s így a felsőoktatási intézmények e létszámra kapnának normatív állami támogatást. (Erről lásd cikkünket a … oldalon!) E létszámnövelés elfogadása esetén félmilliárd forint többlettámogatás áramlana a felsőoktatás IT-szakterületére. A tervek szerint pályázat útján választanák ki azokat az intézményeket és képzéseket, ahová a többletlétszám és így a többletforrás is jutna.

Jövőre az egyetemi és főiskolai oktatók fizetésének 22 százalékos általános bérfejlesztését ígéri a tárca, ez azonban aligha lehet megoldás a tanárhiányra. Mert nem csak a diák kevés. Oktatókból is hiány van. Nem csoda, hiszen a versenyszférában, a „piacon” a főiskolai-egyetemi jövedelemnek akár az ötszörösét is megkaphatják.
Farkas Krisztina szerint a létszámfejlesztésre adott támogatások lehetővé teszik, hogy a felsőoktatási intézmények az IT-oktatók bérét is emeljék. Elméletileg. Egy egyetem vagy főiskola ugyan bármekkora fizetést adhat az oktatónak, a kérdés csupán az, hogy a normából hogyan jut erre is. S hogy mit szól mindehhez a többi oktató. Akik mondjuk „csak” matematikát vagy fizikát tanítanak a leendő IT-szakembereknek.

Kriston László

*

„A tudás fejlődik, de a bölcsesség akadozik” – véli Karan Singh, indiai vallási vezető, a múltban több miniszteri funkciót betöltő oktatási szakember.

Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biológus már a 60-as években elkötelezetten hangoztatta, hogy az oktatás nem arra való, hogy felesleges tudásanyagot – „szecskát” – magoltasson be a nebulóval. Hogy felesleg adatok tömegével tömje tele a diák fejét, holott inkább kreativitásra és széles látókörű gondolkodásmódra kell(ene) megtanítania.

„Tankönyveink nagy része és a tanítási módszerek a világnak a statikus állapotát tükrözik. A legeredményesebb tanulási forma a problémamegoldás. Az a hagyományos módszer, hogy a tanulót nem magával a problémával, hanem annak kész megoldásával ismertetjük meg, azt eredményezi, hogy megfosztjuk őt minden kellemes izgalomtól, elfojtjuk kreatív lendületét, s az emberiség kalandját egy kupacnyi poros elméleti tételre redukáljuk. Rá kell vennünk, hogy ő maga jusson el a tudomány néhány alapvető felfedezéséig, hogy saját agyában tapasztalja meg az intuíciónak azokat a szikráit, amelyek bevilágították az adott felfedezés útját.”
(Arthur Koestler: Teremtés)