- Átnézve az önnel készült interjúkat, az önről szóló publikációkat, hogy stílszerűen fogalmazzunk, kevés személyes adatot tudhatunk meg önről. Megszólalásai szinte mindig szakmaiak, az adatvédelemmel kapcsolatosak, kivéve talán megválasztása után nem sokkal egy internetes fórumbeszélgetést. Nem szeret vagy nem akar önmagáról beszélni?

- Én nem vagyok közéleti szereplő. Az azért köztudott rólam, hogy több mint tíz éve vagyok a legnagyobb jótékonysági szervezet, a Lions Club tagja - sőt pár évvel ezelőtt a kormányzó mellett országos titkár is voltam -, szívesen megyek el minden olyan jótékonysági rendezvényre, ahol fölkérnek védnöknek, vagy kiállítás megnyitására, kulturális rendezvényre. Azt is tudják sokan, hogy van egy kutyám - kutyakiállítást is nyitottam már meg -, sőt idén nyáron az egyik színes lapban megjelent, amint éppen csempét javítottam a fürdőszobámban. De hát ezek nyilván nem állnak össze egész képpé. Bár sokat szerepelek - tavaly csak az elektronikus interjúim száma több volt, mint háromszáz, s nem érzem, hogy ez az idén ez csökkent volna -, de azért, mert ez a hivatali tevékenységemmel jár, ami ráadásul határidőhöz kötött. A szakmai múltam alapján kerültem ide, s a megválasztásomkor is azt ígértem, hogy kizárólag a szakmai szabályokat veszem figyelembe. Az én közszereplésem tehát a tevékenységemmel függ össze.

- Úgy tűnik azonban, hogy gyakran meggyűlik a baja a kamerákkal. Először az adatvédelmi hivatal, idén ősszel meg a parlamenti folyosók bekamerázásával kapcsolatos állásfoglalásai kavartak kisebb vihart. A próbafülkékben elhelyezett kamerák ügyében a nyáron közzétett állásfoglalásáért pedig november végén még a Nagy Testvér-díjat is önnek ítélték, amit azok kapnak meg, akik a zsűri és az interneten szavazók szerint durván megsértették a magánszférához fűződő jogokat.

- Valóban, így van. Az öltözőfülke esetében azonban egy kiragadott mondatot kapott fel a sajtó, ez ellen pedig elég nehéz harcolni. Én azt mondtam: az adatvédelmi törvény alapján, ha az üzletben külön a próbafülkénél van egy tábla, hogy itt kamerával védekeznek a lopás ellen - és ennek ellenére valaki bemegy -, akkor az adatvédelmi törvényeknek eleget tett az adatkezelő. De azonnal hozzátettem azt is, hogy én nem mennék be egy ilyen üzletbe, és mindez nem jelenti azt, hogy más, például az emberi méltósághoz való jogot ez ne sértené. Csak arra nekem nincs hatásköröm. S ha nyilatkoznék az ügyben, lennének, akik azt mondanák, hogy az adatvédelmi biztos túllépte a hatáskörét. Szó nincs arról tehát, hogy támogatnám, maximálisan elítélem, csak annyit mondtam, az adatvédelmi törvényeknek eleget tesz. De én nem általános jogvédő vagyok. Egyébként nagyon furcsállom, hogy vannak olyan jogvédők, akiknek az a fontos, hogy az adatvédelmi biztost megpróbálják lejáratni, de eszük ágában sincs föllépni, mondjuk akár a próbafülkés kamerák ellen. Úgy látom, bizonyos esetekben jobb belekötni abba, aki valamit mond a rendszerről, mintsem kiállni, és tényleges jogvédelmet megvalósítani.

- Volt az a 2001-es ombudsmani hivatali bekamerázás is, akkor is jelölték...

- Azt azóta is úgy aposztrofálják, hogy "nem sikerült bizonyítani", hogy nekem közöm van hozzá. Nem azt mondják, hogy semmi közöm nincs hozzá, hisz a tény ez lenne egyébként. Ez a stílus azt minősíti, aki alkalmazza.

- Látja valami okát annak, hogy önnel kötözködnek?

- Nem szeretnék feltételezésekbe bocsátkozni.

- De belül, önmagában, van valamilyen feltételezése?

- Igen, önmagamban látom, de nem kívánom megosztani...

- Mi indította arra, hogy adatvédelemmel foglalkozzék, hiszen nyilván ez is elárul valamit a személyiségéről?

- Sok minden a véletleneken múlik. Pedagóguscsaládban nőttem fel - nálunk szinte mindenki pedagógus -, én voltam az egyetlen, aki "elfajzottam", és jogi egyetemre mentem. De úgy látszik, valamilyen szinten örököltem a pedagógusvénát, vagy a minta ösztökélt: én is tanítani szerettem volna. Pályázat alapján sikerült bekerülnöm az Államigazgatási Főiskolára, egy főiskolán azonban az oktatói munka mellett tudományos területet is kell választani. A statisztikai hivatalban akkor folyt az adatvédelmi törvény készítése - ez a nyolcvanas évek végén volt -, és a tanszékvezető tanárom javasolta, hogy ott kellene segíteni. Bemutatott Könyves Tóth Pálnak, az adatvédelem magyarországi meghonosítása egyik fő személyiségének. Én jogi szempontból néztem a törvénytervezetet, a tárcáktól visszaérkező véleményeket. Picit kodifikátori, tanácsadói feladatokat láttam el.

-Milyen súlya volt a nyolcvanas évek végén az adatvédelemnek? Vagy a jogalkotás előbbre tartott, mint a társadalmi átalakulás?

- A demokratikus átalakulással együtt vagy azt picit megelőzően folyt ez a munka. Az adatvédelmi törvény radikális törvény mind a személyes, mind a közérdekű adatok nyilvánosságát tekintve. A mostani törvényhozáson elég nehezen lehetne keresztülvinni ezt a jogszabályt, amely két alkotmányos alapjogot így szabályoz. A törvény elfogadása 1992-ben nem azt jelentette, hogy az adatvédelem és a közérdekű adatokhoz való hozzáférés egy csapásra megoldódott Magyarországon, mert amikor a jogalkotó elfogadta, az azt is jelentette, hogy az egész jogrendszerben az adatkezelésre vonatkozó szabályokat hozzá kell igazítani. A későbbiekben azért látszott, hogy a különböző alkotmányos alapjogok védelmére létrehozott ombudsmani intézményrendszer nagyon érzékeny terület, hiszen 1995-ig nem sikerült a parlamentnek ombudsmanokat választania, s hogy az adatvédelem különösen reflektorfényben van, mutatja, hogy 2001-ben is fél évig nem tudta megválasztani az adatvédelmi biztost, mert nem kapta meg senki a kétharmados többséget. Nekem mindig is fontos volt, hogy - amikor megalakult a hivatala - az első adatvédelmi biztosnál, Majtényi Lászlónál is dolgozhattam tanácsadóként. Amikor azt mondtam, hogy nem akarom az ombudsmani pozíciót elvállalni, akkor abban az is benne volt, hogy a munkának azt a részét, ami a szépségét adja, az ügyekkel való foglalkozást, nem akartam elhagyni.

- Ombusmannak lenni kevésbé érdekes, mint konkrét ügyekkel foglalkozni?

- Az adatvédelem nekem a szívem csücske volt, hiszen a nyolcvanas évek vége óta folyamatosan foglalkoztam vele - az oktatói tevékenységemhez is kapcsolódik, ugyanis polgári jogot oktatok -, de ez most már más jellegű feladat, részben az apparátus irányítását is jelenti. És nagyon sok munka van. Éppen három éve, hogy megválasztottak, és ez idő alatt majdnem annyi ügyet láttunk el, panaszbeadványt vizsgáltunk ki, konzultációs kérdésre feleltünk, jogszabályt véleményeztünk, mint az első adatvédelmi biztos hat év alatt. Nagyon sok nemzetközi kapcsolatunk is van. Az európai adatvédelmi hatóságok - az unióban ritka az ombudsmani pozíció, van ahol bizottság, van, ahol államigazgatási szerv látja el ezt a feladatot - rendszeresen találkoznak, mert nagyon fontos, hogy a tagországok gyakorlata egységesüljön.

- Hogyan látja, a biztosi intézmény elég erős, mondjuk egy hatósággal összehasonlítva?

- Úgy gondolom, igen. Mégpedig azért, mert 2004. január elsejéig nem voltak hatósági jellegű jogosítványaim, és addig is - s itt az elődöm időszakára is gondolok, hiszen ő és a többi ombudsman, Gönczöl Katalin, Kaltenbach Jenő és a helyetteseik alapozták, teremtették meg a hivatal presztízsét - a vizsgált szervezetek, személyek messzemenően elfogadták a biztosok állásfoglalásait. Vagyis nem kellett a megnövelt hatósági jogosítványaimmal élnem, nem is kellett ezekre hivatkoznom, mert az adatkezelők elfogadják az állásfoglalásaimat. Ezt nagyon jó dolognak tartom, hiszen ez az önkéntes jogkövetés megvalósulása, és ennél nagyobb öröm nem lehet.

- Miután a Piac és Profit üzleti lap, és az üzleti titokra való hivatkozás is érinti az adatvédelmet, mondana e tárgykörben néhány szót?

- Nagyon örülök, hogy most már nem lehet az üzleti titok mögé bújni az állami pénzek esetében. Az üvegzsebtörvény végre összhangba hozta az állam átláthatóságát és az üzleti titkot, mégpedig az üzleti titok rovására. Nyilván, ha két magáncég egymással szerződést köt, annak az értéke üzleti titok. De aki az állammal üzletel, annak tudomásul kell vennie, hogy az nyilvános, ezt nem lehet az állampolgárok elől elrejteni. Egyébként sok országban az is nyilvános, hogy az állami alkalmazott milyen bérezésben részesül. Nálunk a köztisztviselőkre vonatkozóan van egy bértáblázat, amiből lehet számításokat közölni, illetőleg van egy nagyon széles kör, amelynek vagyonnyilatkozatot kell tennie, és e széles körből egy rétegé nyilvános. Azt tudjuk, hogy ennek a körnek mennyi a jövedelme. Ezt a területet nem szeretném részletesen érinteni, de ha már elvi kérdésekről beszélünk, muszáj rá kitérni, legalább egy mondat erejéig. A vagyonnyilatkozatok egész rendszerére azt kell mondjam, hogy elhibázott. Mert nem az a közérdekű, hogy kinek mije van, hanem az, hogy milyen állami pénzekhez jut hozzá. Hiszen azt, amije van, lehet, hogy hozta otthonról, örökölte, és a többi. Ahhoz pedig semmilyen közérdek nem fűződik, hogy egymás vagyonát ilyen mélységben ismerjük.

- Nem a korrupciót veszi célba ez a szabályozás? Nem azt akarják kimutatni, hogy adott pozíció révén milyen pénzekhez fér hozzá valaki?

- De hát tudjuk, számtalan eszköz van arra, hogy ne a saját vagyon keretében jelenjen meg a korrupciós összeg. És azt is nagyon jól tudjuk, hogy az elmúlt időszakban vagyonnyilatkozat alapján hány korrupciós ügyet lepleztek le. Nem tudom, hogy kellene-e hozzá akár egyetlen ujjam is, hogy megszámoljam. Akkor viszont kérdezem: a sokezres vagyonnyilatkozati rendszernek mi a hatékonysága, és ha mindez alkotmányos alapjogot korlátoz, az információs és önrendelkezési jogot, a nyilvánosság esetében pedig a lehető legnagyobb korlátozásról van szó, akkor ez vajon arányos-e az elérni kívánt céllal, és alkalmas eszköz-e egyáltalán?

- Feszegeti ön ezt a kérdést, vagy önök közül valaki?

- Igen, folyamatosan, és ez alatt az elődömet is értem, tehát ez a mindenkori adatvédelmi biztos, úgy is mondhatnám, egyik nünükéje. És nem tettük le róla, hogy e téren elérjünk valamilyen eredményt. Ám ez olyan kérdés, hiszen kétharmados törvényeket érint, ami alapvetően politikai konszenzust igényel. Olyan szabályozást megváltoztatni, ami ugyan a korrupció elleni küzdelemben nem alkalmas, nem hatásos eszköz, de olyan színben tűnhet föl, hogy a korrupció elleni harcot teszi lehetetlenné, vagy annak a határait szűkíti, nem egyszerű.

- Gondolom, az érintettek örömmel vennék, hogy nem kell vagyonnyilatkozatot tenniük, de a nyilvánosság már nehezen venné ezt tudomásul.

- Így van, de miután a politikai erők a nyilvánosságot figyelik és követik, ehhez a kérdéshez hozzányúlni elég nehéz.

- De nem tett le róla?

- Nem, nem tettünk le arról, hogy ennek a kérdésnek a szabályozása konzekvensebben és az adatvédelmi elveknek jobban megfelelően történjék.

- Van-e még olyan terület, amiről úgy érzi, jó lenne, ha kicsit nagyobb figyelmet kapna?

- Alapvetően a közérdekű adatok nyilvánossága most slágertéma, és az elektronikus információs szabadság törvénytervezete is készül. Én úgy látom, hogy a személyes adatok védelmével kapcsolatos jogi szabályozás, adatvédelmi biztosi joggyakorlat és bírósági joggyakorlat sokkal egységesebb, kiérleltebb és sokkal részletesebb, mint a közérdekű adatokkal kapcsolatos ugyanezen eljárások. Itt valami problémának kell lennie, és ezt meg is állapítottuk az előző parlamenti beszámolóban: érdekes, hogy a törvény hatálybalépése után tíz évvel még mindig alapvető kérdésekkel jönnek hozzám konzultációra. Olyan kérdéseket nem igazán kapunk, hogy mi minősül személyes adatnak, olyat igen, hogy mi közérdekűnek. Az állampolgárok nagyon sok dolog iránt érdeklődnek, de jogi értelemben a közérdeklődésre számot tartó ügyek még nem közérdekűek. Mindenképpen egzaktabb szabályozás kell.

- A most ismét az érdeklődés előterébe került ügynöktörvény is ehhez kapcsolható?

- Így van. De ez ismét olyan terület, ahol politikai konszenzus kell, elég, ha arra utalok, hogy most is van egy hatályban lévő törvény, és egyidejűleg három módosító anyag létezik: az SZDSZ beadott egy korábbi javaslatot, a Fidesz is benyújtott egy módosítást, és emellett a levéltár főigazgató-helyettese is készít egyet. Ezeket szakmailag is bonyolult összhangba hozni, mindemellett ahhoz, hogy átmenjen a parlament előtt, politikai konszenzus kell, hiszen kétharmados törvényről van szó.

- Akkor csak reménykedhetünk, hogy az idő múlása segít majd megoldani ezeket a dolgokat?