Hogyan néz ki a magyar gazdaság most, 2007. február elején? És mit várhat ettől az évtől és a rákövetkező esztendőtől az igencsak elbizonytalanodott és elkedvetlenedett magyar társadalom, magánemberként, munkavállalóként, vállalkozóként? Erről kérdeztük Vértes Andrást, a GKI Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának elnökét.

- A magyar gazdaság átmeneti, furcsa állapotban van. Van egy elég jelentős európai konjunktúra: tavaly az unió GDP-növekedése 2,8 százalék volt, messze-messze gyorsabb annál, mint amire bárki számított, s különösen gyorsabb az előző évekénél. És bár sokan féltek attól, hogy a növekedés visszaesik, egyelőre konjunktúra van Európában. A magyar gazdaság egy része - leginkább az ipar, a feldolgozóipar és az oda beszállító cégek - az európai konjunktúrára van ráfűzve. Ezért, ha megnézzük az ipari cégek várakozásait, akkor azt lehet látni, hogy bár a múlt év közepén megkezdett kiigazító költségvetési csomag először visszavetette, de most már az átlag felett vannak, a trend egyértelműen fölfelé mutat. Nem ez a helyzet a belföldi kereslethez kapcsolódó területeken. A kiigazító csomag megakasztotta a lakossági jövedelemnövekedést, s bár a reálbérek az év egészében 3,5 százalékkal nőttek, 2006 végén már ténylegesen csökkentek; ez nyilván befolyásolja a kereslet alakulását. Elég erősen érinti ez a folyamat az építőipart, ahol hatalmasat zuhantak a várakozások, és nem javultak azóta sem. A lakásépítés az elkövetkező időszakban lelassul, nem lesz látványos visszaesés, de lassú lemorzsolódás igen. Az állam a kiemelt beruházások kivételével szinte mindenütt visszafogta a beruházásait, és ennek következményeként az építőipar 2006-ban stagnált. Idén már nőni fog, körülbelül 4 százalékkal, de ez szerény és lassú növekedés a korábbiakhoz képest. A szolgáltatások terén vegyes a helyzet, a kereskedelmi várakozások viszont tavaly év közepén jelentősen estek. Az év második felében már elkezdtek javulgatni, és stagnálást vetítenek előre 2007-re is. Mi egyébként azt gondoljuk, hogy bár a reáljövedelem csökkenni fog, de - ahogy szakszóval mondják - a lakosság kisimítja a fogyasztását: a napi cikkekből nem csökkenti, de a tartós, nagyobb értékű termékekből mérsékli, és ez összességében nagyjából stagnáló fogyasztást fog eredményezni.

- Mely társadalmi rétegeket érintik leginkább hátrányosan a megszorítások?

- Elsősorban az állami alkalmazottakat, itt 6-10 százalékos a reálbér-csökkenés. A köztisztviselők körében elég nagy a létszámcsökkentés, de ők jóval kevesebben vannak, mint a közalkalmazottak, akik körében ugyan lassú a leépítés, de miután mintegy hatszázezer emberről van szó, ez több tízezrüket is érinti az elkövetkező években. Ezenkívül még egy rétegre hat erőteljesen a kiigazítás: a mikrovállalkozásokra. Náluk a kényszeradózás, a dupla tébézés, tehát a fehéredést szolgáló - és egyébként általunk helyeselt - lépések egyértelműen növelik a terheket. A mintegy 600 ezer mikrocég közül legalább 300-400 ezer nem valódi vállalkozás. És bármennyire fájdalmas ilyet mondani, ők hosszú távon el fognak tűnni a piacról.

- Mi lesz velük? És mi lesz a több tízezer közalkalmazottal? Az üzleti szféra képes felszívni őket?

- Mindenkit nem. A probléma nem is az egészségügyi alkalmazottakkal van, nem is az állami adminisztrációban dolgozókkal. Sokkal inkább a pedagógustársadalommal, ők nehezen tudnak elhelyezkedni az üzleti szférában. Ami a mikrocégeket illeti, ma Magyarországon a vállalkozások száma a népességre számítva Európában a legmagasabbak közé tartozik. A mikrocégek között vannak jól működők, de annak a 300-400 ezer nem komoly vállalkozásnak nincs valódi piaca, általában egy vevője van - az is jellemzően családtag, rokon vagy bejáratott kapcsolat -, valójában gyakran álvállalkozás, nagyon gyakran foglalkoztatás helyetti jövedelemáramoltatás. Ezeknek a kényszervállalkozásoknak egy része már most is olyan korú embereknél van, akik lassan bekerülnek a nyugdíjrendszerbe, egy másik részük hosszú távon átmegy alkalmazásba, a többieknek meg ki kell menniük a munkaerőpiacra. Ez nem lesz könnyű.

#page#

- Vagyis munkanélküliek lesznek?

- Bizony, lesznek közülük munkanélküliek. Mi egyébként azt gondoljuk, hogy a munkanélküliség a mostani, 7,5 százalék körüli rátáról idén fölmegy 8 százalék környékére. Ez az unió átlaga körül van, a közép-európai országokhoz képest pedig kifejezetten jó, hiszen Szlovákiában, Lengyelországban még mindig 15-18 százalékos a munkanélküliség. Mindemellett azt gondolom, hogy a gazdaság meg az emberek is nagyon gyorsan elkezdtek alkalmazkodni az új helyzethez, érzékelik azt, hogy az állam megváltoztatta a magatartását, nem költekezik annyira, nem tud mindenhez támogatást adni. Jól látszik, hogy a társadalmi feszültségek az állami területeken jelentkeznek - az egészségügyi alkalmazottak körül, a MÁV-ban, az állami adminisztrációban, az önkormányzati vagy a központi bürokráciában -, az üzleti szféra, a nagyon picik kivételével, viszonylag könnyedén - persze ezt a könnyedént azért idézőjelbe tenném - túléli a kiigazítást, a pluszterheket kihozza a magyar cégek többségében meglévő hatékonysági tartalékból.

- Ezek a pluszterhek, az adó- és járuléknövekedések nem rontják az ország pozícióit és ezáltal a vállalkozások lehetőségeit?

- Magyarország, ha a mutatószámokat nézzük, az elmúlt másfél évtizedben teljesen versenyképesnek bizonyult. Az összes új uniós országot tekintve Magyarországnak volt a legnagyobb exportdinamikája - még Észtországét is túlszárnyalta -, és relatíve nagyon magas, 78 százalék a közepes vagy magas technológiaigényű termékek aránya az exportban. A gond az, hogy az utóbbi két-három-négy évben romlott a versenyképességünk, majdnem minden versenyképességi mutatóban megelőznek minket a többiek. Ez lehet azért, mert korábban más fázisban voltak, de lehet azért, mert nagyon elrontottuk a magyar államháztartást, nagy a deficitünk, nemzetközileg súlyosan rontottuk a hitelességünket. A befektetési döntések, de a versenyképesség is szubjektív, nagyon sokat számít, hogy mit gondolnak rólunk. Nagyon nehéz megmondani, hogy mekkora az objektív tényezők súlya, például az adónövelésé, és mennyi a szubjektív tényezőké. Összességében annyit lehet mondani, hogy Magyarország adóterhelése nem magas, 38-39 százalék, picit kisebb, mint az uniós átlag. Igaz, a környező országokban, mondjuk Szlovákiában vagy Romániában alacsonyabb, de például a működő tőke beáramlása nem csak az adóterhelést követi. Minden vizsgálat, felmérés azt mutatja, hogy ahol politikai stabilitást talál, oda megy.

- Talál-e most ilyet nálunk?

- Még mindig nem vagyunk olyan rossz helyzetben, mint ahogyan azt mi magunkról gondoljuk, a többieknél is - Lengyelországban, Szlovákiában, de Csehországban is, ahol nyolc hónapig nem tudott kormány alakulni - rengeteg gond van. Az biztos, hogy az a kép, ami Magyarországról élt korábban - hogy politikailag nagyon stabil ország vagyunk, nagyon erős a gazdaságunk, hogy nálunk biztonságos és kellemes az élet -, egyértelműen romlott. Az adóemelés nem tesz jót a versenyképességünknek, de nem is rongálja olyan nagy mértékben. A profitadónk 16 százalékos volt, a 4 százalékos pótadóval együtt is csak 20 százalék, ez Európában a legalacsonyabbak közé tartozik. A probléma az, hogy van egy iparűzési adónk is, és ha azt is a nyereségre vetítenénk, akkor már valójában 28-29 százalékos adónk van. Na, ez sok. Hosszú távon át kellene alakítani az egész önkormányzati, az egész helyiadó-rendszert egy valódi, tiszta rendszerré úgy, hogy nem a költségvetésen keresztül megy a pénz, hanem közvetlenül az önkormányzatokhoz, főleg a régiókhoz és a kistérségekhez. Ehhez persze a megyerendszer megváltoztatására lenne szükség.

- Azt mondta, hogy nemcsak az üzleti szféra, hanem az emberek is könnyen alkalmazkodtak a kiigazításokhoz. Ez miben mutatkozik meg?

- Mi minden hónapban mérjük a fogyasztói bizalmi indexet is, ami a májusi-júniusi bejelentéseket követően nagyot zuhant, azóta viszont lényegében stagnál. A lakosság azt mondja, hogy kivár, de nem ezt teszi. Hanem vásárol. A kiskereskedelmi forgalom még mindig nő, nem olyan gyorsan, mint korábban, de nő. Nyilván az energiaár-emelés - a legszegényebbek kivételével - mindenkit érint, és bár az emelkedés mértéke nagyon nagy, egy közepes jövedelmű család összfogyasztásában azért nem tragikusan nagy. Ráadásul enyhe a tél, ez valamelyest visszafogja a fűtésszámlát, közben pedig a világpiacon jelentősen mérséklődött a benzinár, és ezek az emberek pénztárcájában érzékelhető mozgások. A stabil és normális jövedelemmel rendelkező családok nagy részénél a kiigazítás nem okozott nagy megrázkódtatást. Persze mindig a középosztály viseli a terheket, de most egy korábbi időszak gyors és irreális jövedelemnövekedése lassult le. Azt gondoljuk, hogy idén év végére a reáljövedelem 3-4 százalékkal mérséklődik, de ez praktikusan annyit jelent, hogy idén a lakosság reáljövedelme a 2006-os növekedést veszti el, vagyis visszamegy a 2005-ös szintre. Ez általánosan nézve társadalmilag elviselhető teher, persze lesz nagyon sok egyéni nehézség, nem akarom lebecsülni ezeket, de az üzleti szféra számára ez azt jelenti, hogy a kereslet nem zuhan, sőt egyelőre nő, s bár az év elején reálértelemben csökkenni fog az előző év hasonló időszakához képest, nagy valószínűséggel májustól, de az is lehet, hogy már hamarabb stagnálás, majd lassú emelkedés következik. Persze ez inflációs kérdés is. Az év elején, a központi árlépések következtében nagyon erősen megy föl az infláció, a havi árindex 8 százalék fölé kerül, de a második félévben radikálisan zuhanni fog, az év végére 4-5 százalékra, decemberre akár 4 százalék alá is lemegy a havi árindex, az év átlaga 6 százalék körül lesz. Vagyis van egy átmeneti inflációs sokk, ekkor picit mérséklődik a fogyasztás, de csak néhány hónapig, amikor elindul lefelé az árindex, már nem lesz ilyen hatás.

#page#

- Még ha 2007-ben kibírható terhet jelentenek is a megszorítások, mi következik 2008-ban? Ha a konvergenciaprogram meg is valósul, mi lesz, ha a reformoknak nincs meg a minimálisan szükséges támogatottságuk?

- Két lépéssorozat indult el. Az egyik a költségvetési kiigazítás, ez megy a maga módján, és 2007-re javulást hoz a költségvetési egyenlegben, s 2008-ra is. A másik lépéssorozat: a reformok. Ez sokkal bonyolultabb, és hosszabb ideig is tart. Mi azt gondoljuk, hogy feltétlenül kellenek ezek a reformok, ettől lesz tartós a változás. De hogy ezekből mi valósul meg ténylegesen... Magyarországon például van majdnem 170 kórház, hasonló méretű országokban 100 sincs nagyon. Ennek ellenére óriási az ellenállás minden kórházbezárással szemben. Persze ezt nyilván csak úgy szabad csinálni, hogy amelyik kórház megmarad, azt fejleszteni kell. Alapvetően a struktúrát, a működési módot kell megváltoztatni, hiszen itt hihetetlen a pazarlás is, az állam pénzéből, magyarul: mindannyiunk adójából. Ha a reformok dinamikusan haladnak, akkor a magyar gazdaság 2008-2009-re kijöhet a jelenlegi helyzetből. Egyébként is a gazdasági növekedés lassulása kisebb lesz, mint a hivatalos előirányzat.

- Honnan ered a kormányzati pesszimizmus, lélektanilag jó, ha a valóságosnál sötétebb képet festenek, vagy inkább a biztonságra törekedtek?

- Annyiszor tévedett már a költségvetés, hogy most őrülten biztonságosra tervezték, ami helyes. De ez szakmai vita tárgya is. A szakértők nagy része azt gondolja, hogy a belföldi kereslet szűkülése kevéssé lassítja a gazdasági növekedést, mert azt főként az Európai Unió, az export befolyásolja. Ha pedig jó az unió, márpedig az uniós piac alakulása, az exportdinamika sokkal jobb, mint gondoltuk, akkor a GDP-nk- én most már azt merem mondani - legalább 3 százalékkal nőni fog, és ez jövőre 4 százalék közelébe is mehet, vagy akár el is érheti. Ha pedig a reformok még szerkezeti változásokat, új érdekeltségeket is hoznak - ha bekövetkezik, hogy Magyarországon a lakosság elkezd számolni az egészségügyi kiadásaival, a nyugdíjdolgaival, hogy racionalizáljuk a közlekedési veszteségeinket - akkor még inkább javul a helyzet. De ha a reformokat a társadalom nem engedi érvényesülni, ha csak nagyon lassan megyünk előre, ha nem változtatjuk meg elég dinamikusan az állami adminisztrációt, az egészségügyi rendszert, a vasúti támogatást, a regionális dolgainkat, a közoktatást, a felsőoktatást, és még lehet sorolni, akkor a gazdaság fejlődése ugyan gyorsulni fog - tehát nem lesz belőle azonnal bajunk -, de néhány éven belül ismét lassulás lesz, és ismét előjönnek ugyanazok a problémák, hogy nem tudjuk tartani az államháztartás relatív egyensúlyát. És kezdhetjük elölről az egészet, aminek nem sok értelme van. A mi véleményünk szerint jobb lenne egy olyan változat irányába menni, ahol megpróbálunk szerkezeti reformokkal is segíteni. Történt néhány pozitív lépés: a felsőoktatásba végül is bekerült valamifajta tandíj, a nyugdíjrendszerben végbement néhány olyan változás, ami az azonnali súlyos pénzügyi egyensúlytalanságot mérsékli - bár ettől még nagyon nagy kérdések vannak -, az állami adminisztrációban komoly racionalizálás, átszervezés indult, a közoktatásban elkezdődött egy másfajta finanszírozás, bár nagyon nagy vita van körülötte. De elkezdődött, és ez pozitív dolog.