Budaörs polgármestere tavaly az Alkotmánybírósághoz fordult, mert törvénysértőnek érezte, hogy a 2000. évi költségvetési törvény nemcsak a személyi jövedelemadóból számukra visszajutatott részt csökkentette le öt százalékra, hanem az adóbevételeiben éppen csak néhány éve megerősödött várostól a normatívából is "átcsoportosított". A taláros testület azóta sem tűzte napirendjére a kérdést, talán majd egy-két év múlva - amikor valószínűleg megint egészen másként szabályozzák az önkormányzatok pénzügyi lehetőségeit.
Addig is, bármely elemét vizsgáljuk az önkormányzatok gazdálkodásának, kiderül, hogy nem volt alaptalan a polgármesterek félelme tavaly novemberben, az ez évi állami költségvetési elosztó rendszert bírálván. A GKI Gazdaságkutató Rt. és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) 2000. május-júniusban készített közös felmérése pedig már számszerűsíti is azt, amit eddig csak sejteni lehetett. Nevezetesen: nincs olyan része az önkormányzati rendszernek, amelyik jól járt volna az újraelosztás módosításával - legyen szó városról vagy községről, relatíve nagy adóbevétellel bíró településről vagy csekély saját forrással rendelkezőről, vidékről vagy fővárosról. Ráadásul egy növekvő gazdaságban történik meg az, hogy a szegénységet osztják el újra, lehetetlen helyzetbe hozva azokat, akik már működőképesek lennének, de nem megoldva a problémáit azoknak, akik működésképtelenek.
A kutatók kérdéseire válaszoló ezer település egyértelműen pesszimista. (A kiküldött háromezer kérdőív egyharmada érkezett vissza, s ez már jócskán értékelhető arány.) A bevételek várható növekedési üteme lényegesen elmarad az infláció várható növekedési ütemétől, és bármely településtípust nézzük, a kiadások növekedési üteme meghaladja a bevételekét.
Érdemes talán kiemelni azt, hogy az önkormányzati dolgozók keresete reálértéken számítva csökken (egy növekvő gazdaságban!), s például az egészségügyi alkalmazottaknak a kormány által jövőre beígért keresetnövekedés pénzügyi fedezetét is az önkormányzatoknak kellene kigazdálkodniuk.
A települési önkormányzati várakozások furcsa (vagy éppen hogy nem az?!) ellentmondása, hogy miközben önmaguk és megyéjük helyzetét romlónak érzik, addig az országról alkotott kép összességében optimista.
A kutatás nem tért ki arra, hogy tapasztalhatók-e lényeges gazdálkodási különbségek a kormánypártokhoz, illetve az ellenzéki pártokhoz tartozó vezetésű önkormányzatok között - ezt a szempontot ellentétesnek érezték a kutatóktól elvárható objektivitással -, de a megkérdezett mintában ilyen is, olyan is szerepelt. A különböző pályázatokon elnyert támogatásokat sem osztályozták ebből a szempontból, így a felmérés eredménye sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja azt a létező nézetet, hogy a kormánypártiak több kompenzációt kapnának.
Lehetne még a kutatás eredményeiből hosszabban idézni, például hogy a helyi adókból a városok az idén több mint tíz százalékkal várnak több bevételt, mint tavaly - merthogy új adónemeket vetettek ki, illetve szűkítették a kedvezmények körét -, a községek csak négy és fél százalékkal, míg a főváros jó egy százalékkal kevesebbet. (Nincs már hova srófolni az adómértékeket?) Vagy hogy a relatíve jó helyzetben lévő városok tőketartaléka még az idén is elsősorban a privatizációs bevételekből adódik, ami véges, jövőre és azt követően már nem lesz. Lehetne elemezgetni az önkormányzatok befektetett pénzállományát is - meglepően magas még a részvények aránya -, vagy azt, hogy létezik-e egyáltalán vagyonkezelő szervezet az adott településen, vagy sem; községekben nem jellemző. Mindezek azonban nem cáfolják, csak árnyalják azt a kiinduló állításunkat: gazdag önkormányzat, szegény település szembeállítása demagóg és hazug. S tegyük hozzá: veszélyes is, mert a lényegről, az önkormányzatiság működőképességéről tereli el a figyelmet.
Eller Erzsébet