Életrajzából ítélve egyenes vonalú pálya az övé. Diploma, egyetemi doktori cím és egy mérlegképes könyvelői oklevél.

- Hogyan lesz valaki 1976-ban számítástudományban doktor?

- Utolsó egyetemi évemben szakszemináriumot kellett választanunk, és én Rabár Ferenchez jelentkeztem, aki akkor a mai SZÁMALK egyik jogelődjének a vezetője volt. A folyamatok digitális szimulációjában kellett elmélyednem. Engedelmével, a részletekkel nem terhelném, a lényeg az, hogy nagyon jó csapat jött ott össze, köztük jövőkutatók is, élvezet volt velük dolgozni. A forresteri ipari dinamika vizsgálatát végeztem el. Ami elkészült, amolyan tudományos-fantasztikus munkának nézett ki, de azt mondták, hogy kis módosítással egyetemi doktori dolgozatnak fogadják el. Elvégeztem a módosításokat. És azzal ott ragadtam az informatikában. Nagyrendszerekkel kezdtem foglalkozni, tulajdonképpen rendszerszervezőként. Akkor nagyon közel voltam a szakmához. Ma már távolabb. Egészen biztos például, hogy mindegyik hallgatónk jobban ismeri nálam a számítógépet.

- Mikor jött ehhez hozzá az oktatás?

- Először a kereskedelem jött: amikor több cégből 1982-ben megalakult a SZÁMALK, kereskedő lettem. Öt éven át nagyszámítógép-rendszereket adtam-vettem. Egy évig családostól Németországban voltam, de alig vártam, hogy hazajöhessek: nem nekem való a külföld. Egyszerű tanár akartam lenni, semmi más. Arra vágytam, hogy szépen fölkészülhessek az óráimra, és sok új dolgot mondhassak el a hallgatóknak. Ez a nyugodt tanári munka azonban mindössze fél évig tartott, mert kaptam két közgazdasági tantárgyat -döntéstámogató rendszerek, illetve döntés-előkészítés -, és elkezdtünk döntési konferenciákat tartani. Megint nagyon jó csapat gyűlt össze, külsősök is voltak benne, vezetőképző tanfolyamokat szerveztünk, és vezetést támogató szoftverekkel foglalkoztunk. Ott egy kicsit megint vezető lettem, mert két-három ember már hozzám tartozott. Vagyis a tanárság hamar elmúlt, de most is azt tervezem, hogy valami nagyon érdekes témát fogok tanítani, ha visszavonulok.

- Egyelőre nehéz ezt elképzelni.

- Ebben van valami, hiszen 2012-ig a Gábor Dénes Főiskola rektori tisztét is betöltöm, már másodszor, de ígérem, harmadik menet nem lesz...

- Ez a főiskola az ön egyik büszkesége, és joggal, hiszen az alapítók egyike volt.

- Igen, de már előtte ott volt az International Business Club, az IBS. Nagyon büszke vagyok rá, hiszen az első gyermekem, hogy ezzel a hasonlattal éljek. A rendszerváltozás időszakában nyilvánvaló volt, hogy a kialakuló piacgazdaságban rengeteg embert kell megtanítani a piaci ismeretekre, felnőtteket, gyerekeket egyaránt. Még az IBS megszületése előtt kimentünk Dániába, mert láttunk ott egy nagyon jó vezetőképző tanfolyamot, és gondoltam, ezt el kell hoznunk Magyarországra. A tárgyalásról addig föl nem álltunk, amíg szerződést nem kötöttünk. Három hónap múlva kétszáz emberrel elindítottuk a tanfolyamot. Kimentünk Angliába februárban, vittem magammal a leendő vezetőt, a mindössze huszonhárom éves Müllner Zsoltot, még diplomája sem volt. Azt mondtam neki, fiatal iskolát ifjú embernek kell vezetnie. Az angolok a következő év szeptemberére gondolták az indulást, én megint kontráztam: idén! Rögtön lesz száz hallgatónk! És lett.

Akkoriban sok mindent meg lehetett csinálni így. Azokban az években szerkesztettem azt a könyvet is, amelynek a címe: "Kezdd kicsivel, gondolj a nagyra!" Az alcíme meg ez volt: "Útmutató a vállalkozások indításához". Még ma is sokan kérdezik, tudnék-e szerezni belőle legalább egy példányt. Az informatikai képzésben kezdettől fogva nagy súlyt helyeztünk a gyakorlatra, és angol, német, francia tanárokat hoztunk, hogy a hallgatók idegen nyelven tanuljanak, és egyúttal sajátítsák el azt a munkakultúrát is. Ez is a céljaink közt szerepelt, mondhatnám, az egyik víziónk volt. Szerintem ugyanis a menedzseri munkában és a magánéletben egyaránt két dologra van szükség igazán: víziókra és energiára. Az IBS és a GDF is vízióból indult. Az IBS abból, hogy Magyarországnak piaci ismeretekre van szüksége, de ezt nem lehet úgy, hogy a közgazdaság-tudományi egyetemi tematikát veszem át, vagy megváltoztatom, mondjuk úgy, hogy makroökonómiát oktatok. Mi nem közgazdászokat, hanem üzletembereket akartunk képezni: nemzetközi üzletemberképző főiskola -ez volt a magyar neve. És ez volt az első franchise-diploma. A Gábor Dénes Főiskola esetében pedig az informatikai társadalom építése volt a víziónk, mert a SZÁMALK-nál rögtön láttuk, hogy ez a jövő.

- Hatvanezer hallgatójuk volt, kilencezren kaptak diplomát, kilencvenöt százalékuk elhelyezkedett. Általában milyen területen?

- Nagy többségük rendszergazda. Erre van a legnagyobb szükség. De visszatérek a hatvanezerhez. Lehet, hogy negyvenezer csak egy félévet járt nálunk, mert kiderült, hogy nem bírja, vagy nincs rá pénze, de az a félév is olyan hatással van a szemléletére, hogy sokkal jobban megállja a helyét a munkaerőpiacon. Volt, amikor negyven konzultációs központunk működött vidéken, és előfordult - ez Mátészalkán történt -, hogy traktorral jött vizsgázni a gyerek. És akkor még nem beszéltem a határon túli magyarokról: Erdélyben például ötszáz olyan végzettünk van, aki otthon maradt - mindennek társadalmi hasznosságát aligha kell külön bizonygatni.

- Mi az, amit egy kis- vagy középvállalkozónak meg lehet tanítani, és mi az, amit nem?

- Kell cél, vízió, mint mondtam. Vállalkozói attitűd. A jó vállalkozó tervező alkat. Ezek képességek. Nagyon fontos, hogy tudjon idegen nyelvet, és képes legyen használni az informatikai eszközöket. Ez megtanulható.

- Vezérigazgató és rektor egy személyben. Mi fedi a kettőből egymást, és mi az, ami különválik?

- Sok találkozási pont van. Az oktatásszervezés azonos, a megközelítés egy kicsit más, de mindkét helyen a középpontban az ügyfél, vagy ami ugyanaz: a hallgató áll. Mindkét helyen vezető vagyok, az is hasonló tevékenység. De: a tanár már megterített tanterembe megy be, ez nálunk bevett kifejezés. Olyan, mint a megterített asztal, amely feltételezi, hogy valaki már bevásárolt, megfőzött, fölrakta az abroszt, a tányérokat és az evőeszközöket. A főiskolán is valaki összegyűjtötte a hallgatókat, megvette a szoftvert meg a hardvert, bérli a termet, gondoskodik a kényelmes székekről, fűtésről, szellőztetésről. A tanárnak nem kell törődnie azzal, hogyan áll a terem kihasználása, kell-e cserélni a szoftvert a következő órára és így tovább. Egy oktatással foglalkozó cégnek az egészet kell átlátnia és megszerveznie. A tanárok nem mindig látják ezt a mögöttes tevékenységet. Fontos továbbá a teammunka, tanár és diák között is: nálunk sok olyan hallgató van, aki egy-egy részterületen jártasabb, mint mi. Ez a partnerség. Ennek abban is meg kell mutatkoznia, hogy nem az a fontos, ki mit nem tud, hanem az, hogy mit tud.

- Vonzó, elegáns asszony, több évtizedes sikeres pályafutás van ön mögött. Érték kudarcok?

- Persze, anélkül nem megy. De engem sarkall a kudarc. Nem a csak azért is munkál bennem, hanem az, hogy elemezzük ki, mit nem csináltunk jól. Nem vagyok kudarckerülő, és ha elér, nem keserít el.

- És hogy viseli a sikert?

- A siker természetes velejárója az életemnek, de kérem, ezt ne értse félre. Ugyanis ezt én úgy értem, hogy minden áldott napban meg kell találnunk a magunk kis örömét. Amikor elkezdtem jógázni, természetesen nem tudtam megcsinálni a lótuszülést. Két hét múlva már picivel közelebb voltam hozzá, és ez óriási sikert jelentett nekem. A tulajdon roppant fontos dolog. Nem a szerzésre gondolok, hanem arra, hogy aki tulajdonos, az minden percében, szabadidejében is, arra törekszik, hogy tulajdona rendben legyen, és folyamatosan fejlődjön. A vállalkozások természetében benne van a növekedési kényszer, ezt jól tudom, és ez azt jelenti, hogy ezzel folyamatosan számolnom kell a munkámban. Az olyan kellékek viszont nem érdekelnek, hogy sofőröm legyen, vagy a titkárnőm adja föl a postai csekkemet. Szeretek bemenni mindenki szobájába, megnézni, mit csinál, miben segíthetek esetleg. Vezetőként oda jutottam el, hogy már az se érdekel, kinek milyen diplomája van, csak az, hogy tisztességes ember legyen. Nincs ugyanis olyan ember, akinek ne tudnánk megfelelő munkát találni. Nincs rossz munkaerő, csak rossz főnök. Minden emberben van érték, és mindenki szereti, ha a munkája sikerül. A másik lényeges dolog a bizalom. Az egyik legnagyobb emberi tőke. Nálam mindenki százról indul.

- És meddig mehet le?

- Ötvenig simán. Gondoljon arra, hogy nem lehet mindig tízest lőni. De ha valaki mindig csak nyolcasokat lő, én abban is megtalálom az értéket. Szeretem, ha sikeres emberek vannak körülöttem.