Nagy örömet leltem a Piac és Profit Egy forradalom hálója vagy a háló forradalma? című vitaindító cikkének olvasásában (2000/9. 8. oldal). Az üzleti magazin korunk legnagyobb sorskérdéseit feszegeti, tárja az olvasó elé, átérezvén a felelősségét annak, hogy nem mindegy, milyen válaszok születnek az új évezred küszöbén. A vitához hozzá kell szólnom, mert eddigi munkásságom, könyveim, filozófiai tanaim a tudat evolúciójának miértjeiről és vissszafordíthatatlanságáról szólnak.

Mindenekelőtt le kell szögeznem: az internet lehetőség, mint minden eszköz. Igaz, forradalmi lehetőség. Hogy milyen forradalmat csinál, attól függ, hogyan és mire használjuk.

Az emberek szerte a világon egyre nagyobb számban kapcsolódnak be a világhálóba, s kóstolgatják képességeit. A mennyiségi tobzódás időszaka ez. Igazán még nem tudjuk, mire a legalkalmasabb. Egyelőre túlhasználjuk – minden jóra, rosszra egyaránt kipróbáljuk.
Mark Twain mondta: egy kisfiúnak egy új kalapáccsal az egész világ szögnek tűnik. Az internet az új kalapács, s mi még kisgyerektudattal használjuk, nem nőttünk fel hozzá.
Mert mire használja a „felnőtt” ember az internetet?
▪ Informálódik, milyen világot teremtettünk, milyen vár ránk.
▪ Mi az, ami más, mint tegnap volt, és miért.
▪ Milyen értékeket, belátásokat, hiteket kell a múltból magunkkal hozni, átvenni, beépíteni mindennapjainkba.
▪ Mi az a tudás, ami elavult – melyek a bukott mítoszok, amelyeken a világ túllépett, s melyek az újak.

*

Rengeteg jó van az internetben. A világtapasztalás eddig meg nem adatott, gyors és komplex lehetősége, önmagunk fejlesztésének hihetetlen szabadsága, tudásunk korlátlan mértékű kiterjesztésének lehetősége, egy nagy egység részeként élés megtapasztalása.

Az internet jövőjében benne van azonban az a veszély is, hogy csak nemzeti/nemzetközi bevásárlóközpont lesz, egyéni anyagi érdekek kiszolgálója, szűk, privilegizált üzleti kör eszköze a széles tömegek manipulálására, fogyasztásaik gerjesztésére.

*

A mai kor embere az internettől segítséget kaphat, hogy általa megtudja: mit mond a tudomány a fejlődésről, a globalizációról, a veszélyekről, az új technikákról; hogyan látják az írók, a költők, a nagy rendezők és a nagy szellemi vezetők a világot; hogyan gondolkodnak, cselekszenek azok az emberek, akik már másképp akarnak élni, fogyasztani, üzletet vagy politikát vezetni.

Korunk emberről és világegyetemről alkotott uralkodó nézetei ugyanis alapvetően Newton, Darwin és Freud népszerű tanaira épülnek, amelyeket már megcáfoltak az új felfedezések. Milyen kevesen tudják, pedig tudományos tények igazolják, hogy az újonnan születő felismerések fényében a világegyetemet már nem kell úgy elképzelni, mint tehetetlen agyagdarabok élettelen, lélek nélküli halmazát: sokkal inkább emlékeztet élő organizmusra, mint halott kőre. Az élet nem véletlenszerű esemény, az emberi psziché elemi ösztönei pedig sokkal többet jelentenek a szexuális hajtóerőnél és a szükségletkielégítés ösztönénél.

Az új felfogás szerint nem lehet kategorikusan elválasztani egymástól az anyagi világot, az élővilágot és az értelem és a tudat világát. Az új kutatási mezők összekötik az eleddig elkülönült tudományterületeket. A kvantumbiológiában egyesül a kvantumfizika és az élettan, a fizikai és a kognitív tudományok közötti szakadék fölött hidat ver a kvantumagyelmélet és a kvantum-tudatkutatás. A rendszerelmélet, az evolúciós elmélet, a kibernetika és a káoszelmélet területein összegyűlt felismerések a fizikai, biológiai, pszichológiai és szociológiai jelenségekre egyaránt alkalmazhatók. A tudomány most formálódó világképében az anyag, az élet és az elme egymással összeférő elemek egy mindent átfogó, nagyon összetett, mégis koherens és harmonikus folyamatban. Tér és idő egyesül a megfigyelhető világegyetem dinamikus háttereként; többé nem az anyag a valóság legalapvetőbb sajátossága – az energia lép a helyébe; és az energiában fürdő univerzum alapelemei immár nem az elkülönült részecskék, hanem a folyamatos mezők. A világegyetem törésmentes egész, amely a kozmikus idő eonjai során fejlődött ki, és teremtette meg azokat a feltételeket, amelyek között létrejöhet az élet, majd az értelem. Az élet nem más, mint kapcsolatok sűrű szövésű hálója, amely önerejéből fejlődik, megszámlálhatatlan egymástól eltérő elemének találkozása és összekapcsolódása révén. A bioszféra a világegyetem méhéből születik, az értelem és a tudat pedig a bioszféra méhéből. Semmi sincs, ami független volna minden mástól, mindenen a harmónia uralkodik.

Testünk a bioszféra része, bele van szövődve a földi élet hálójába. Elménk része a testünknek, kapcsolatban áll más elmékkel és a bioszférával is. Ez volna az új világkép, és ennek a képnek hatalma van – legalább akkora hatalma, mint a múlt bármelyik mítoszának, korszerűségében pedig messze felülmúlja azokat.

*

Nem nehéz felismernünk a világnézeti lemaradás okait. A tudomány nem terjed elég hathatósan. Mire egy új elmélet vagy nézet annyira elfogadottá válik tudományos körökben, hogy maguk is népszerűsítésüket sürgetik, addig a kutatás frontvonala már túllépett rajtuk. A tudósok csatározásában elvész az új tudományok leglényegesebb vívmánya: az a képességük, hogy mély és bizonyított – ha nem is végső és megváltozhatatlan – felismeréseket közvetítsenek nekünk a világ természetéről és a mi világban betöltött szerepünkről.

A nyitott tudatú ember másik sürgető feladata: a művészetek és vallások világának újraértékelése. Az új tudatosság evolúciójának elősegítésében a kreatív kultúrának is nagy szerepe van. A művészet, az irodalom, a vallás és a spirituális tartományok „magas” kultúrája élmény formájában segíthet felfedeznünk a létezés és a szeretet, a természettel való harmónia mély, éltető forrásait. Felnyithatja szemünket, fülünket és elménket, hogy lássuk, halljuk és befogadjuk változó korunk új realitásait. Igaz ugyan, hogy a világvallások nagyrészt elveszítették hatalmukat és hitelességüket a modern ember szemében, de ez nem annak tudható be, hogy elavult az az inspiráció, amelyből megszülettek. A szertartásoknak és előírásoknak szentelt túlzott figyelem vagy a különböző hitek versengése nem semmisíthette meg a transzcendens világgal való egyesülés érzésének igényét az emberekben. Az évszázadok során megkövesült dogmáktól megszabadulva a nagy világvallások visszatérhetnek eredetük éltető forrásához, hogy megvalósíthassák a latin nevükbe – religio – foglalt feladatukat: hogy összekössenek. A mai embernek nagy szüksége van arra, hogy kötődjön a többi emberhez és a természethez – önként vállalt, de erkölcsileg kényszerítő kötelékekkel.
S végezetül nagyon fontos, hogy az új kérdéseket felismerjük, és feltegyük. Mert csak így kaphatunk választ rájuk.

*

A tudatváltás már vizsgálatokkal is igazolható. Duane Elgin amerikai kutató felméréseit a következő kérdéskörökben végezte el:
▪ Elősegíti-e az új globális tudatosságot a globális kommunikációs forradalom?
▪ Milyen mélységig terjed az emberiség globális ökológiai ismerete és tudatossága?
▪ Megindult-e az elmozdulás a posztmodern társadalmi értékek felé?
▪ Születőben van-e egy új típusú tapasztalati vagy közvetlen spiritualitás?
▪ Van-e elmozdulás a fenntarthatóbb életmódok felé?

Vizsgálatainak eredményét a következőkben foglalta össze: születőben van az „integrált kultúra”, és az új kultúra képes áthidalni a különbségeket, összekötni az embereket, összehangolni az erőfeszítéseket, és magasabb szinten rátalálni a közös alapokra. Sajátosságai közé tartozik a globális környezetvédelmi tudatosság, a fejlődő értékek, a fenntartható életforma, egy „globális agy” evolúciója az egész bolygót átfogó kommunikációs rendszerek révén (internet!), és – mivel az emberek keresik a jobb megértést és az értelmesebb szintézist – az erősen terjedő gyakorlati spiritualitás. Elgin szerint: egy új globális kultúra és tudatosság vert gyökeret. Legutoljára háromszáz évvel ezelőtt, az agrárkorszakból az ipari korszakba való átmenet idején történt ilyen határozott és jelentékeny tudatváltás.

*

Nem kétséges, hogy új jövőkép van kibontakozóban a társadalom kreatívabb rétegeiben. De súlyos kérdések várnak még megoldásra. Mennyire hódító ez a világkép, milyen gyorsan tud terjedni a gazdag és a szegény, a nyugatias és hagyományos társadalmakban? Mekkora a befolyása? Időben hat-e a vállalkozások prioritásválasztó módszereire és a kormányok intézkedési terveire, valamint a társadalom derékhadának életére, tevékenységére? Ezen a téren még bőven van okunk nyugtalanságra. Kevés kivételtől eltekintve a kormányok és a vállalkozások még ma is fontosabbnak tartják a gazdasági növekedést, mint a minőségi életet és a hosszú távú fenntarthatóság biztosítását; a népesség egészében pedig továbbra is az anyagi értékek dominálnak.

Ma a kritikus határok, a gyors és alapvető változások korát éljük. Az evolúciós változás élesen kirajzolódó mozgatóerői a következő irányokba hatnak: a társadalmi összetettség fokozódása felé, ami abban nyilvánul meg, hogy a mai államok és nemzetek új regionális és globális rendszerekbe tömörülnek; a dinamikusabb fejlődés felé, melyet az egyre hatékonyabb technológiákkal előállított, növekvő mennyiségű szabad energia tesz lehetővé; a rendszer távoli részei közötti kommunikáció egyre összetettebb formái felé, ami az új információs és kommunikációs technológiáknak köszönhető; és a potenciális kreatív káosz állapota felé, amelyet az jellemez, hogy növekvő fogékonysággal fordulunk a többi társadalom, valamint a hozzájuk tartozó vállalkozások, kultúrák és ökorendszerek felé.

Nem sok értelme van az alapvető evulúciós folyamatok ellenében haladni: az az érdekünk, hogy együtt haladjunk velük, és segítsük kibontakozásukat.
A felnőtté váló ember tehát erre használhatja a leghatékonyabban az internetet. A váltásra, változásra, az új korban való megfelelésre.
Nem az internet határozza meg tehát, hogy hová vezet a háló forradalma, hanem az internetet használjuk a tudat forradalmának véghezviteléhez.

Dr. László Ervin
filozófus, a Budapest Klub elnöke