Az év végére nagy valószínűséggel látványosan visszaesik az inflációs ráta, és csökken a jegybanki alapkamat. De az, hogy fönt lehet-e tartani a reform dinamikáját, csak 2008-ban dől majd el. Többek között erről is beszélt a Piac és Profitnak Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója, aki szerint olyan új versenyképességi tényezők jelentek meg, mint a közigazgatás minősége, a társadalmi kohézió és a társadalom tudati állapota, mert sikeres csakis egy jövőorientált társadalom lehet.

- Mit hozott a magyar gazdaságnak európai uniós tagságunk eddigi három éve? Milyennek látja a magyar és az uniós gazdaságot 2007. május elején, és ezek hogyan hatnak egymásra?

- A magyar gazdaságban több folyamat zajlik egyszerre. A felszínen látható az úgynevezett kiigazítás, megszorítások, vagy ha úgy tetszik, a konvergenciaprogram, aminek a teljesítése a nemzetközi tőke bizalma és a magyar gazdaság egyensúlyának helyreállítása szempontjából alapvető. Ez azonban napjainkban háttérbe szorítja azt a tényt, hogy a magyar gazdaság mikroszerkezete olyan mértékben mély és fejlett a szomszédos országokkal összehasonlítva, hogy bizonyos drasztikus felszíni beavatkozások kisimítására is képes.

Jól látszik az exporton: az igen erős forintárfolyam ellenére az első negyedévben ismét 10 százalékkal növekedett, míg az import 8 százalékkal. A kereskedelmi mérleg deficitje tehát folyamatosan csökken. A magyarázat értelemszerűen a magyar gazdaság versenyképessége, ami minden ellenkező híreszteléssel szemben - egyelőre és a külkereskedelmi adatok fényében - rendben van. A magyar exportot ugyanis egyre kevésbé lehet pusztán az árak oldaláról befolyásolni, sokkal inkább a szerkezet, a technológia, a hozzáadott érték oldaláról alakul ki verseny.

Más kérdés, hogy a mai eredmények még a megszorítások előtti beruházásoknak köszönhetők, s mivel jelenleg a beruházások csökkennek, nem tudjuk, hogy néhány év múlva milyen lesz a magyar gazdaság exportképessége. Mert az sem feltétlenül igaz ugyanis, hogy ha a beruházás csökken, az export visszaesik. Hiszen, ha közben sikerül a hozzáadott értéket növelni, akkor kisebb beruházási dinamika mellett is jelentős exportnövekedés érthető el. Továbbá egy kicsi és nyitott ország esetében ugyanolyan mértékben  meghatározó az, hogy miként viselkednek a külpiacok, mint az, hogy hogyan alakulnak a beruházások.

Ami a kérdés második felét illeti: az EU gazdasága lassan megélénkül, amiben meghatározó szerepet játszik Németország, de még a németeknek is csak a felét sikerül produkálniuk a világgazdaság 4,5-5 százalékos növekedési ütemének. Ugyanakkor az a nagyon szoros korreláció, ami tíz-tizenöt éve főként német-magyar viszonylatban létezett, ma már nincs meg. Mégpedig azért, mert ami a statisztikában mint Németországba irányuló magyar export jelenik meg, annak a nagyobb részét a német vállalatok nem a német, hanem a világpiacon értékesítik. Vagyis a magyar beszállítóknak sem elég a német, illetve az uniós piacot figyelni, mert ők abból tudnak profitálni, ha az ottani cégeknek a kínai, amerikai, brazil, orosz és más piacokon is jól megy.

- Inkább pozitív képet rajzolt az imént, mégis, miben látja a magyar gazdaság fő gondját?#page#

- A fő gond nem csak gazdasági, és az igazi választóvíz nem 2007, hanem 2008. Az idén a már látható reformok, szükségintézkedések ugyanis valamilyen formában bizonyára keresztülveretnek, aminek az eredményeként várhatóan csökken a költségvetési deficit, az év végére nagy valószínűséggel látványosan visszaesik az inflációs ráta, és csökken a jegybanki alapkamat. De az, hogy fönt lehet-e tartani a reform dinamikáját, csak 2008-ban dől majd el. Nyitott kérdés, hogy a kiigazítások és megszorítások következtében szükségszerűen felhalmozódó társadalmi feszültségek ellenére meglesz-e a folytatáshoz a támogatás a gazdaság és a társadalom oldaláról. Ahogyan az is, hogy fenntartható-e az ország versenyképessége, ami a 21. században messze nem árakból, minőségből és szállítási határidőkből tevődik össze.

Ahogyan azt az ír, a távol-keleti vagy akár az osztrák és a szlovén példa is mutatja, olyan új versenyképességi tényezők jelentek meg, mint például a közigazgatás minősége. Azaz lehetek a saját gyáramban a legjobb, ha a termékeim, elhagyva a gyárkaput, a bürokráciával szembesülnek, s mire odaérnének a piacra, elvesztették azt a versenyelőnyüket, ami a gyárkapun belül még megvolt. A másik új versenytényező a társadalmi kohézió.

Senki nem várja azt, hogy örüljünk a reformoknak, de azt igen, hogy nagyobb fokú szolidaritással éljük meg. Annak érdekében például, hogy megszűnjék az egyik legnagyobb szociális igazságtalanság Magyarországon. S ez nem a gazdagok és a szegények, hanem az adózók és az adót nem fizetők közötti ellentét. A költségvetés tartós egyensúlya ugyanis csak a bevételi oldalról biztosítható, ám nem a már eddig is sokat teljesítők további terhelésével, hanem annak az áldatlan állapotnak a fölszámolásával, hogy mintegy kétmillió ember tart el az adójából tízmilliót. A versenyképesség harmadik tényezője a társadalom tudati állapota: csak egy jövőorientált társadalom lehet sikeres.

- Három évvel az unióhoz csatlakozásunk után milyen mérleg vonható meg, mit nyertünk, esetleg vesztettünk a tagsággal?

- Mielőtt beléptünk az EU-ba, széles körben hangoztatott félelem volt, hogy majd megnő az infláció, nőni fog a munkanélküliség, hogy tömegesen mennek csődbe kisvállalatok, ráadásul nettó befizetők leszünk, és természetesen sokan féltették az ország szuverenitását is. Egyik jóslat sem következett be, illetve ahol mégis ilyen tendenciát figyelhetünk meg, az nem az EU-tagsággal függ össze. Hiszen a vámok megszűnése, illetve az erősödő verseny inkább dezinflációs hatással járt.

A munkanélküliségi ráta nőtt ugyan, de nem azért, mert többen váltak munkanélkülivé, hanem mert bizonyos ellátásokat regisztrációhoz kötöttek. A kis- és középvállalatok számában az igazi nagy váltás még csak most következik be, mivel az ország méreteihez, lakosságszámához és gazdasági erejéhez képest túl sok a mikro-, illetve az úgynevezett kényszervállalkozás. Amikor elindultunk a piacgazdaság útján, természetes volt, hogy gombamód szaporodjanak a kis cégek, amelyek nagy erővel indultak el a megkésett és több szempontból torzult - adómorál, fogyasztási szokások - eredeti tőkefelhalmozáson. De mára eljutottunk egy olyan pontra, ahol a jövőbeli versenyképesség jelentős tőkekoncentrációt követel meg, tehát fúziókra, fölvásárlásokra, a vállalatok számának a csökkenésére kell számítani. Az uniós tagság ebből a szempontból egyáltalán nem hátrány, sőt előny, hiszen egy 480 milliós piacot kínál fel szemben a tízmilliós magyarral. Vagyis EU-tagként több kisvállalat élheti túl a tőkekoncentrációt, mint ha a tőkekoncentrációs folyamathoz való igazodás kizárólag a hazai piacot kínálná mozgástérként. #page#

Persze ehhez meg kell tanulni más országok jogrendjét, az unió szabályait, nyelveket. És szemléletváltásra is szükség van, hogy a másik vállalkozásban, a másik emberben ne a versenytársat lássam, akit tönkre kell tenni, hogy én túléljem a piaci válságot, hanem partnert, akivel csak együtt tudok érvényesülni. Végül az, hogy Magyarország többet kap az uniós támogatásokból vissza, mint amennyit befizet, már nem is lehet kérdés. Természetesen van időbeli csúszás, hiszen amíg minden hónap elsején be kell fizetnünk az éves hozzájárulás egytizenketted részét a brüsszeli kasszába, addig vissza nem ilyen ütemezésben kapjuk, hanem ahogyan a projekteket elfogadják, továbbá, mint ismert, az EU alapvetően utófinanszírozó.

- "Az Európai Unió támogatási rendszeréből látszik, hogy olyan országoknak találták ki, ahol nincs, vagy igen kicsi az árfolyamkockázat" - mondta nemrég egy laptársunknak Csaba László közgazdász. Szerinte Magyarország kilóg a sorból, így a kormány teljesen feleslegesen dobálózik az unió elnyerhető milliárdjaival. Nem tudni, hogy mennyi pénzt tudunk majd lehívni, kevés az esély, hogy a teljes összeget. Ön is így látja?

- Én magam soha nem szoktam forintszámokkal dobálózni, hanem az EU költségvetésében meghatározott 22,6 milliárd euróban szoktam gondolkodni. Amit persze forintban kapunk meg, és hogy mennyit, azt az árfolyam nyilván befolyásolja. De azt is tudni kell, hogy általában ennek az összegnek a fele különféle importmegrendelések formájában visszaáramlik az unió nettó befizetőinek az országába. Ha pedig a forint erős, akkor az import olcsó. A különbség tehát jóval kisebb, mint amekkorát gyors fejszámolással, árfolyamszorzással, majd a korábbi és az éppen aktuális eredmény közötti eltérés megállapításával kapunk.

- Mi az, ami ön szerint az EU-csatlakozás hozadékaként a negatív oldalon említhető?

- A csatlakozással egyértelművé vált, hogy komoly versenyképességi problémák vannak a magyar mezőgazdasággal. De ez nem az unió hibája, hiszen az okok tizenöt-tizenhét évvel ezelőtti sorozatos rossz döntésekben keresendők. A szocializmusnak ugyanis az egyik nagy tanulsága az volt, hogy sok mindent lehet ideológiai alapon irányítani, de a gazdaságot nem, mert ha mégis, akkor óriási társadalmi - és tudatszennyezési - költségei vannak. Ezt megtanultuk, és 1989 után az ideológiát általában sikerült is visszaszorítani a gazdaságból, kivéve egyetlen területét: a mezőgazdaságot. És ennek a következményei most látszanak.

- Van-e másik terület, ahol többet kellett volna tenni az unió előnyeinek a kiaknázására, mint amennyit sikerült?

- Igen. Ahhoz ugyanis, hogy ne csak tagok, hanem sikeres tagok legyünk, szükség lenne átfogó magyar integrációs stratégiára. El is indult 1996 és 1998 között ez a munka, természetesen alapvetően a csatlakozási tárgyalások stratégiai megalapozásaként, majd - különböző okok miatt - félbemaradt. Bár ma már nagyon késő, még mindig azt állítom, hogy meg kellene csinálni, különben továbbra is ad hoc jellegű lesz a magyar alkalmazkodás az uniós elvárásokhoz az egyes területeken, amelyek pedig összetartoznak. #page#

Az EU a kompromisszumok kultúrájára épül. Például, ha támogatást szeretnék kapni a saját elképzeléseim megvalósításához más országoktól, akkor azt is meg kell néznem, hogy mely területeken tudom nekik viszonozni ezt. S bár nem kifejezetten érdekem, mégis megteszem. Az integrációs stratégiának tehát többek között meg kellene fogalmaznia a különböző témákra és idősíkokra lebontva az ország stratégiai érdekeit. Például a migrációval vagy az energiapolitikával kapcsolatban. Ezekről ma csak a napi politikai adok-kapok keretében beszélnek a nyilvánosság előtt olyanok, akiknek gyakran fogalmuk sincs arról, hogy mit beszélnek, és nincs mögöttük szakmai érvrendszer.

- Az imént már kétszer is szóba került az erős forint. Meddig tartható fenn ez az árfolyam komolyabb károk nélkül?

- A magyar gazdaság hosszabb távú és kiegyensúlyozott növekedése szempontjából nem sokáig. Nemcsak azért, mert a kis- és középvállalatok exportlehetőségeit korlátozza - a nagyokét szerintem nem -, hanem inkább azért, mert az olcsó import hazai termelést szorít ki a belföldi piacról.

Egy gyengébb forint kedvezőbb lenne. Ugyanis van egy pont, ahol a versenyképesség és az inflációellenes célkitűzések már ütköznek egymással, és Magyarország most már elérkezett ehhez a ponthoz. Nagy inflációs veszélyt azonban nem látok, hiszen a mostani, egyszeri "kiugrást" követően - várhatóan az év végére - öt százalék alá esik az inflációs ráta. Én tehát a Magyar Nemzeti Banktól azt várom, hogy hamarosan csökkenti a jegybanki alapkamatot, ami azután a forint árfolyamát is gyengíthetné egy kicsit.

- Magyarországon se szeri, se száma azoknak a nyilatkozatoknak, hogy mennyi pénzt kaphatunk Brüsszeltől 2007 után, de egyáltalán nem foglalkozunk azzal, hogy milyen projektekben tudunk részt venni Bulgáriában és Romániában, amelyeket részlegesen EU-transzferből fognak finanszírozni - ezt ön írta egyik cikkében tavaly év végén, a két ország EU-csatlakozása előtt.

- Így van, holott, ha körbenézünk, a körülöttünk lévő országok egyre jelentősebb piacai a magyar termékeknek és szolgáltatásoknak. 2006-ban szinte valamennyi országgal - a lengyeleket és Máltát kivéve - aktív volt a kereskedelmi mérlegünk. Az új tagokkal folytatott kereskedelem többlete meghaladta az egymilliárd eurót, amit újabb több mint kétmilliárddal toldott meg a román-bolgár-horvát forgalom többlete. Végül újabb, körülbelül egymilliárd többletet eredményezett a Nyugat-Balkánnal és Ukrajnával lebonyolított kereskedelem.

Ha hinni lehet a csatlakozás utáni, idei első adatoknak, további egyedülálló forgalombővülés várható 2007-ben, és még jó néhány évig. Nem kevésbé fontos a magyar tőkeexport. Vagyis, ahogy az osztrák tőkének természetes piaca volt Magyarország, Szlovákia és Csehország, úgy természetes piacunk nekünk Románia, Bulgária, Horvátország és más szomszédos vagy közeli gazdaságok. Az eddigi eredmények döntően a vállalatok egymás közötti kapcsolatainak köszönhetők. Most azonban már tényleg eljött annak az ideje, hogy kormányzati szinten is kiemelten kezeljük a kínálkozó lehetőségeket.