– Létezik értékmentes politológia?

– Ilyen nincs, mindenkinek, így nekem is vannak értékelkötelezettségeim, de ezeket igyekszem a munkám során háttérbe szorítani. Ilyen szempontból az én alkatom szerencsés. Ha munkakapcsolatban lennék egy párttal – s ilyen már volt az életem során –, akkor sem tudnék vele kritika nélkül azonosulni. Így aztán tudatosan csak olyan munkákat vállalok, ahol nem azt várják el, hogy a véleményemet igazítsam a megrendelőéhez, hanem éppen a megrendelőtől független szakmai véleményemre, tanácsaimra kíváncsiak. Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik képesek feketén-fehéren látni a világot. Én, bárhol vagyok, kapásból az ellenérveket keresem. De ez politikai elemzőként kifejezetten szerencsés. Még soha nem vettem észre magamon tartósan a gyűlölet vagy a rajongás jeleit, ezért aztán könnyen szót tudok érteni akár jobb-, akár baloldali emberekkel, s talán meg is értem az érveiket, motivációikat.

– A langyosokat kiköpi az Úr…

– Valóban érnek vádak. Az egyik, hogy unalmas, száraz ez a típusú politikai elemzés. Ez a kritika zene a füleimnek, mert egy politikai elemzés ne attól legyen jó, hogy olyan szavakat mer kimondani, amelyeket az emberek csak otthon a négy fal között, hanem a logikai megközelítéstől, a felismerés, a ráismerés örömétől. A másik jellemző kritika, hogy amit én teszek, az valójában nem is létezik, a tárgyszerűség csak álca. Az ilyen típusú érvekkel nehéz bármit kezdeni, mert vagy látja és méltányolja valaki a törekvést, vagy sem.

– Amikor elvállalta a közszereplést, nem volt ott a megfontolásai közt, hogy ezzel nyilvánosságot kaphat egy olyan szemlélet, gondolkodásmód, értékrend, amit fontosnak vél „terjeszteni”?

– Köszönöm a kérdést, mert körülbelül egy évvel ezelőtt volt egy pillanat, amikor úgy gondoltam, hogy nem folytatom tovább, mert sok kellemetlen inger ért – irigység, fenntartás, hogy lehet-e ezt ilyen fiatalon jól végezni, egyáltalán, értékes dolog-e a nyilvános szereplés –, még általam tisztelt kollégák részéről is. És akkor néhányan, főként családi, baráti körből, a politikától meglehetősen távol álló emberek győztek meg arról, hogy igenis szükség van elfogulatlanságra és tárgyszerűségre törekvő magyarázatokra. És most is, amikor jól megfontolva elvállalok egy szereplést, akkor azokra az emberekre gondolok, akik a véleményükkel eldöntötték bennem ezt a dilemmát. S igen, azért is vállalom, hogy a politikai elemzésnek ezt az általam vallott, képviselt felfogását próbáljam elfogadottá, érthetővé tenni.

– Hogy lehet valaki egyszerre szkeptikus, meg „egész országot tanító”, tanítani akaró médiaszereplő?

– A szkeptikusság a politikai eseményekkel kapcsolatos, és nem a szakmával. A legnagyobb bajok forrása ebben az országban nem a tudatlanság, hanem a tévedés. Azzal semmi baj nincs, ha valaki nem tud valamit, és megkérdezi. A baj azzal van, ha úgy gondolja, hogy jól tudja. Ez rendkívül sok szakmára igaz, akár az újságírásra is… A politológusról sokan úgy vélik, hogy elolvassa az újságokat, és hát van véleménye a dolgokról. Pedig a hiteles véleményhez hatalmas háttéranyag birtokában kell lenni, amivel természetesen én sem rendelkezem még, de aminek megszerzése egy politikai elemző elsőrendű célja. A politológia logikája nálam nem a bal–jobb, hanem a szakszerűség–kontárság közötti választás.

– Amikor ön szembesült a választások második fordulóján azzal a ténnyel, hogy a Fidesz-offenzívának volt eredménye, fejet hajtott a tények előtt, bár az ellenkezőjére számított.

– Pont ez mutatja meg a politológia lényegét, hogy nem az előrejelzés tudománya, még ha a média ezt igényli is, és a tapasztalatok alapján kétségtelenül lehet valószínűségeket megfogalmazni. Én is ezt tettem a két forduló között, s a magyar politikai kultúra alapján arra tippeltem, hogy nem jön be a Fidesznek ez a stratégia. És most kezdődik az igazi munka: láttuk, a kísérlet részben sikerült, tehát vizsgálni kell, miért történt.

– Jutottak már valamire a magyarázatban?

– Egyetlen ok soha nincs. Úgy néz ki, hogy Magyarországon, tizenkét évvel a rendszerváltás után, megváltozóban van a politikai kultúra. Most már többet várnak el az emberek a politikától, múlóban a politikai cinizmus és a szubjektív kompetencia. Meg lehet szólítani az embereket, és különböző eszközökkel növelni lehet a szavazóbázist. Azt is mondtam, hogy 70 százalék felett nincs politikai értelemben élet nálunk. Nos, részben ez is megdőlt. A másik tanulság, hogy van fogékonyság a negatív kampányra. Azt tudtuk, hogy Amerikában és Nagy-Britanniában van, de hogy itt? Aztán az is kiderült, hogy a választópolgárok egy részét jól lehet manipulálni, féligazságokkal meggyőzni. Mert ez történt, mindkét párt részben ennek is köszönheti a sikerét.

– A választások végeredménye rendkívül kiegyensúlyozott helyzetet teremtett, ami – ha a pártok betartják a demokratikus játékszabályokat – a választópolgárok bölcsességét mutatja. Hogy fér ez a bölcsesség össze azzal, hogy a polgár másfelől manipulálható, féligazságokra fogékony?

– Az állampolgári bölcsesség kifejezést nem szeretem, mert túlságosan leegyszerűsítő. Gondoljunk csak arra, hogy például a MIÉP most mindössze ötezerrel kevesebb szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt, csak akkor kevesebben mentek el szavazni. Vagy ne feledjük, hogy 1994-ben az MSZP mekkora szavazattöbbségre tett szert. Ettől függetlenül, egyetértek az elmondott értékeléssel, a szavazók valóban jól járhatnak ebben a helyzetben. Vagyis mindkét állítás igaz: a választók manipulálhatók, s ezzel együtt most ilyen helyzet alakult ki.

– Említette, hogy nem szeret jósolni, de mégis, mit gondol, mekkora az esélye annak, hogy a pártok betartják a demokratikus játékszabályokat?

– Ez azért fontos kérdés, mert felvet egy nagyon izgalmas másik kérdést a politológussal, a politológiával kapcsolatban. Mert, míg egyfelől azt mondom, hogy a politológus csak elemezzen, keresse az okokat, ez oda vezethet, hogy a demokráciát is és az antidemokratikus lépéseket, a diktatúrát is szépen meg fogja magyarázni. Éppen ezért – sok kollégámmal egyetemben – azt vallom, hogy kell lennie egyfajta értékkeretnek. Azt mondjuk, hogy a politika tudománya a demokrácia tudománya. Tehát addig törekszünk értékmentességre, amíg a kereteket nem lépi át a politika. Tehát, azt magyaráznom kell és lehet is, hogy a Fidesz miért indít el egy alkotmányos alapokon álló népi kezdeményezést, de amikor a MIÉP arról beszél, hogy ez a választás elcsalt volt, és új választást követel, akkor ezt – ha nincsenek egyértelmű bizonyítékai a pártnak – már antidemokratikusnak kell neveznem. A kérdésére szerintem nem létezik politikai elemzői válasz.

– Mi a véleménye arról a sokak által megfogalmazott aggályról, hogy két részre szakadt az ország? Létezik ez a két fél-Magyarország?

– Létezik. Ezt már abból is tapasztalom, hogy ismerőseim hihetetlen küzdelmet folytatnak annak kiderítése érdekében, hogy bal- vagy jobboldali vagyok. Létezik ez a megosztottság, miközben én azt mondom, hogy van még közép is, igenis, vannak még „belgák” ebben az országban, akiknek nem olyan egyértelmű a jelenlegi helyzet, nem automatikusak a válaszaik, sőt még akár a Fidesztől az MSZP-ig is van út és vissza, igaz, egyre keskenyebb. Másfelől azt gondolom, hogy ez a megosztottság nem feltétlenül baj. A politika arról is szól, hogy világosan lehessen látni a különbségeket, értékekben és politikai tartalmakban egyaránt. A politika ugyanis nem csak konszenzus, konfliktus is. A Fidesz, miközben erősen konfliktusos politikát folytatott – s ez nekem sem volt minden elemében rokonszenves –, szolgálatot is tett annak megtapasztalásáért, hogy miképpen fér össze a demokrácia és a konfliktus.

– Szerintem ez akkor és addig jó, amíg a politika a helyén van, de amikor az iskolába, munkahelyekre, magánéletbe lopakodik ez a szembeállás, és rombol, akkor baj van.

– Mert még nem tanultuk meg helyén kezelni a dolgot. Mert még nem tanultuk meg, hogy a másik nem ördögtől való, csak azért, mert más nézeteket vall. Szerintem nem baj, ha a tanári karban, a munkahelyeken vannak politikai viták, nem baj, ha barátok, ha férj, feleség között vita folyik, csak meg kell tanulnunk ezt elviselni, meg kell tanulni elfogadni a másik álláspontját. Ennek nálunk még csak kialakulóban van a kultúrája. Embereket érthetően megvisel, ha politikai nézeteik miatt kisebbségbe kerülnek a munkahelyükön, a baráti körben. S ezért is fontos talán az a fajta elemzői szerepvállalás, amiről beszéltem. Világossá kell tennünk, hogy a politikában nem ördögök és angyalok vannak, hanem különböző nézeteket valló politikusok, akik saját racionalitásukat követik, és gyakran jól-rosszul megírt szerepeket játszanak. A rendszerváltás óta most volt talán a legélesebb a helyzet, és megmaradt az ország békés keretek között. A félelmek azonban mindkét táborban erősek voltak. Ez is egy tapasztalat: az olykor erős szavakat, retorikai fordulatokat nem követik tettek. Az állampolgárok – remélem – meg fogják tanulni, hogy a politikusok szerepet játszanak. S ez nem negatívum, nekik ez a feladatuk, részben ezért is „fizetjük” őket. Amíg demokratikus keretek között maradnak, a konfliktus nem lehet félelemkeltő.

– Változott-e az élete attól, hogy egy milliós nézettségű, maratoni választási műsorban szerepelt?

– A szerepléseknek valóban lett olyan következménye, hogy témává váltam családi-baráti körben, s itt-ott megismernek, kérdezik a véleményem. Ezzel kapcsolatban nekem mindig ambivalens volt az álláspontom, mert alapvetően konzervatív, a dolgokat helyén kezelni igyekvő ember vagyok, miközben nem állíthatom, hogy olykor ne lenne számomra élvezetes a nyilvános szereplés. Igyekszem megtalálni az életemben a közszereplés helyét, tudom, hogy használhat, segíthet ismertebbé tenni a szakmában és azon kívül, de vigyázni kell, nehogy főtevékenységgé váljon. Tudom, hogy médiaszereplés nélkül kevesebb esélyem lett volna arra, hogy megválasszanak a Magyar Politikatudományi Társaság főtitkárának, de azért én inkább a tanulmányaimra, a most megjelent könyvünkre vagy az előadásaimra szeretnék büszke lenni. Szerencsés adottság, hogy viszonylag röviden össze tudom foglalni a gondolataimat, és a média igényeinek megfelelően tudok fogalmazni. Sok olyan kollégám van azonban, akitől én csak tanulhatok, viszont nem rendelkeznek az említett adottsággal. Ettől azonban sem jobb, sem rosszabb politikai elemzők nem lesznek – mint ahogy én sem lettem.

– Most a helyén érzi magát?

– Nagyon. Persze kérdés, hogy talál-e magának piacot egy politikai elemző?

– Gondolom, nem ingyen vállalt szerepeket a különböző médiákban?

– Eddig főszabályként ingyen, a választási műsorokra azonban a TV2 már leszerződtetett. A mi feladatunk, hogy megteremtsük a politikai elemzők piacát. Hogy egy televíziónak fontos legyen, hogy van egy hitelesnek gondolt arca, egy felkészült szakértője, s ez mindkét fél számára hasznos: a média kap egy autentikus elemzést, az elemző pedig, a szerződésének köszönhetően, valóban független tud lenni. A kutatóintézetem dolgozott és dolgozik is pártoknak, pártokhoz közel álló cégeknek, intézeteknek, de ez igazából még akkor sem kellemes, ha nem szekértolót, hanem elfogulatlan elemzőt keresnek.

– Bár sejtem előre a válaszát, megkérdem, ment-e előbbre az ország a 2002-es választások által?

– Mit sejt válaszként?

– Lelkes igent.

– Akkor kiszámíthatatlan is vagyok… Erre a kérdésre egyszerűen nem tudok választ adni. Jó vagy rossz az irány? Az a véleményem, hogy ez a választás olyan volt, amilyen. Elemzői szempontból nagyon érdekes és tanulságos, de az „előbbre menés”, azaz a „valahonnan valahová” kérdése számomra nehezen értelmezhető.