– Ön tankönyvet ír a 21. századi vállalati gazdaságtanról, és erre épült előadása a Piac és Profit konferenciáján. Miben más korunk és a jövő vállalata, mint a múlt század végi vállalatok?

– A vállalatok fejlődése az egész gazdaság fejlődésének a lenyomata. S egyre inkább látszik, hogy a vállalatok a társadalom működésében központi szerepet játszanak. Mára bebizonyosodott, hogy a 20. század végén, a 21. század elején a világban a piaci verseny koordinálja leghatékonyabban a tevékenységeket, és azt látjuk, hogy ez kiterjed olyan területekre, amelyeken korábban a piaci társadalmakban is elképzelhetetlen lett volna a privatizáció, mint az egészségügy vagy az oktatás…

– Ez nálunk éppen most vált ki elég éles vitát.

– Így van, nem is egyértelmű a helyzet. A társadalom és a gazdaság kapcsolata, s benne a vállalatok szerepe alapvetően megváltozott. Ennek igazolására négy dolgot emelnék ki. Az első az, hogy tulajdonképpen mi a vállalat célja vagy funkciója. Korábban, a klasszikus kapitalizmusban azt mondtuk, hogy az a profit. Ám a gondolkodás egyre inkább eltolódik egy olyan irányba, amikor a vállalatnak a profitszerzés mellett más, társadalmi funkciókat is tulajdonítanak. Még az elméleti közgazdászok között is vita van afelől, vajon mennyire igaz, hogy a profit mellett más, társadalmi felelősségvállalás is kell, hogy jellemezze a vállalatot. A napi gyakorlatban ennek először is az a megnyilvánulása, hogy a vállalatok nem „terméket” vagy ”szolgáltatást” visznek a piacra, hanem a fogyasztóik valamilyen „problémáját oldják meg”. Ugyanis én nem képet akarok vásárolni, hanem azt szeretném, ha kellemes környezetben élhetnék, tehát körülnézek a lakásomban, és azt gondolom, hogy jó lenne ide egy kép. De ha engem meggyőznek arról, hogy igazában ide nem is kép kellene, hanem mondjuk egy szőttes, akkor azzal elégítem ki az igényemet. Nemrég voltam egy nagy számítógépes cég üzemében, ahol az Egyesült Államok meteorológiai központja részére szereltek össze számítógépeket. Mielőtt azonban a gyártás megkezdődött volna, a két cég, tehát a gyártó és a megrendelő informatikusai hosszas tárgyalásokat folytattak arról, hogy mit akar megoldani a meteorológia, s mit tud ehhez szolgáltatni a számítástechnikai cég, és együtt alakították ki azt az informatikai rendszert, amire szükség van. Ebben a termelési folyamatban tehát az érdemi munka nem az, hogy összerakom a gépet – régebben ez volt a megoldandó feladat –, hanem hogy a vevővel együttműködve kitaláljam, milyen gépet gyártsak. Ez átalakítja a vállalat gondolkodását, a vállalati vezetőknek a hozzáállását a fogyasztókhoz és rajtuk keresztül a társadalomhoz. Másfajta, sokkal tartósabb, sokkal mélyrehatóbb viszonyt alakít ki.

– Négy dolgot említett a bevezetőjében. Mi a második?

– A folyamatszemlélet, ami abból fakad, hogy a vállalatok a befektetett tőkéjük minél gyorsabb megtérülésében érdekeltek, tehát abban, hogy a termelési, forgalmazási folyamatok minél gyorsabban menjenek végbe. Csakhogy, szemben a korábbi működési elvvel, amikor vállalati funkciókban gondolkodtunk, tehát értékesítésről, marketingről, készletezésről, logisztikáról egymás után beszéltünk, ma már nincs igazán éles határvonal ezek között, sőt nem is tudjuk megmondani, hogy mikor megy át egyik a másikba. Az egyik legmegfoghatóbb példa erre a fejlesztések megváltozása. A hetvenes, nyolcvanas években tanítottunk az innovációs láncról, azaz: a vállalat nekiállt megnézni a piacon, hogy mire van szükség, aztán kifejleszteni, és amikor kifejlesztette, elkészítette a marketingtervet, majd elkezdte gyártani és így tovább. Ezzel szemben a 21. század vállalatánál egyszerre folyik a marketing, a termelés, a fejlesztés, a próbagyártás. Ennek nagy a jelentősége a vállalat egész működése szempontjából, hiszen ehhez egészen más típusú szervezeti felállás tartozik. Azok az osztályszerkezetek, irányítási formák, hierarchiák, amelyek korábban működtek, már nem hatékonyak, mert rugalmatlanok. Tehát rugalmas, a folyamatokra szerveződő munkacsoportok jönnek létre, s olyan, úgynevezett lapos szervezetek, amelyek képesek arra, hogy a gyorsan változó igényeknek meg tudjanak felelni.

– Ám amelyek sokkal bonyolultabbak, mint a korábbiak.

– Valóban, és ez a harmadik dolog, amire gondoltam: az egész gazdaság működése bonyolultabbá vált. Annyira, hogy a piacon ma már többnyire nem vállalatoknak, hanem vállalati hálóknak a versenye folyik. Az egyes vállalat ugyanis azzal a vállalati hálózattal együtt érvényesül a piacon, amelynek a része. Ezek a hálók különbözők, például olyan stratégiai szövetségek, amelyek azután felbomlanak, de létrejön helyettük sok másik, hiszen ez nemcsak bonyolult, de nagyon dinamikus, mozgékony világ is. Lásd a légitársaságokat, amelyek stratégiai szövetségekbe tömörülve akkor is különböző kedvezményeket adnak egymásnak – illetve akkor igazán –, amikor a piacuk beszűkül, és közösen csinálnak bizonyos dolgokat. Vannak sokkal kevésbé látványos szövetségek, ahol a beszállító köt hosszabb távú megállapodást a vevőjével, és fordítva. Ezek ugyan a vállalati működésnek csak egy-egy területére vonatkoznak, de mivel egy vállalatnak több partnere van, párhuzamosan köt esetleg sok ilyen együttműködési megállapodást. Nos, mindez megint csak megváltoztatja az egész vállalati működést, hiszen olyan területeken, ahol a vállalati vezetés korábban viszonylag nagy önállósággal tevékenykedett, ezekben a hálózatokban a döntései erősen függnek a partnereitől.

– A bevezetőben azt mondta, hogy a mai vállalatoknak társadalmi felelősségük van. Mit ért ezen?

– A negyedik dolog, ami a 21. század vállalatánál felmerül, az üzleti etika kérdése. Nem olyan általánosan, mint ahogyan azt az elején mondtam, hanem kicsit konkrétabban. Tehát, hogy miként viszonyul a környezetéhez. Hogy elegendő-e az, ha csak a részvényesek érdekei szerint maximalizálja a profitját, avagy törődnie kell a szállítók, a fogyasztók jólétével, érzéseivel, illetve azzal a lakóhelyi környezettel, ahol működik…

– Erre a kérdésre már választ adhatunk, hogy igen, törődnie kell.

– Ez sem ilyen egyértelmű. Azokban az érvekben is van elég igazság, amelyek szerint a vállalatok éppen elég adót fizetnek ahhoz, hogy más társadalmi szféráknak legyen a feladatuk a jóléti kérdések megoldása, mert a vállalati vezetést igenis azzal bízza meg a tulajdonosa, hogy az ő profitját maximalizálja. Az így érvelők sem azt mondják, hogy a vállalatnak nem kell hozzájárulnia a társadalom költségeihez, csupán azt, hogy ennek nem az a módja, ha lemond a profit maximalizálásáról.

– És ön igazat ad nekik?

– Én azt gondolom, hogy a vállalatnak van közvetlen társadalmi felelőssége, tehát a profit nem lehet az egyetlen cél. Túlságosan nagyok az áttételek ugyanis ahhoz, hogy a másikfajta megközelítés érvényesüljön. Számomra az a megközelítés a rokonszenvesebb, amelyik szerint a vállalatnak először morálisan végig kell gondolnia a lehetőségeket, és azokból csak olyanokat valósíthat meg, amelyek társadalmi szempontból is elfogadhatók. Ez a szemlélet már terjedőben volt a nyolcvanas, kilencvenes években, de most, a legutóbbi időben, visszarendeződött valami. Az én bizalmamat is megrendítette, hogy mihelyt komolyabb piaci, pénzügyi nehézségei lesznek egy cégnek, azonnal elfelejtkezik az etikáról, és úgy viselkedik, mintha farkastörvények uralnák a cselekedeteit. A környezetszennyezéstől kezdve az úgynevezett kreatív könyvelésig minden, ami az elmúlt években kiderült, ezt tükrözi. Ez pedig elvezethet egészen odáig, hogy a vállalatok kizsákmányolják mind a társadalmi, mind a természeti erőforrásokat, környezetet, és ennek a következményei az egész emberiségre nézve beláthatatlanok.

– Mennyiben befolyásolja a vállalati gazdaságtan átalakulását az informatika?

– Az informatika a technikai háttere mindannak a változásnak, amiről beszélünk. Hiszen se a vállalati kapcsolatok ilyen szoros szövetsége, se a fogyasztók igényeinek ilyen mélységben szükséges megismerése nem képzelhető el a mai információs technika nélkül. Az információs technológia ebből a szempontból tehát olyan eszköz, ami lehetővé teszi ezeknek a folyamatoknak a megvalósulását.

– Folyamatosan visszatérő kérdés: amikor új gazdaságpolitikáról beszélünk, akkor az azt jelenti, hogy a régit felejtsük el, vagy pedig meg kell tanulnunk a régit is, hogy abból levezetve megérthessük az újat?

– A közgazdaságtan és ezen belül a vállalat-gazdaságtan alapvető törvényszerűségei változatlanok. Amiket elődeink fölfedeztek, mondjuk a piac működésére vonatkozólag, masszívan állják a helyüket. Csak a megnyilvánulási formák változnak! Két évvel ezelőtt gyakran emlegettük, mostanában kevésbé, hogy „új gazdaság”. Én úgy gondolom, hogy az új gazdaság nem abban új, hogy az alapvető játékszabályok ne lennének a régiek. A magas infláció akkor is rossz volt, most is rossz, a bizonytalanság akkor is rossz volt, most is rossz, és még egy sor dolog felsorolható, amire ez igaz. A lényeg, hogy mindezek a törvényszerűségek új feltételek mellett érvényesülnek, s így más és más cselekvésekkel kell reagálni rájuk.