A globalizáció – rejtőzködő Isten

A globalizáció, vagy talán inkább a globális civilizáció, három területen hoz radikálisan új folyamatokat. Az első a pénz-és tőkefolyamatok világméretű, megállíthatatlan és feltartóztathatatlan áramlása, a második az információs hálózatok globális szerveződése, a harmadik pedig az életformák, fogyasztási és megtakarítási szokások univerzalizálódása, illetve végtelen sokszínűvé válása.

A világ megrökönyödése és visszahőkölése a globalizáció felett összefügg azzal, hogy egyszerre jelenik meg a világ irányítottságának, szervezettségének és racionalizáltságának valamennyi jele, és találkozunk szembe azzal, hogy a folyamatokat senki sem irányítja, hogy nem találni azt a szervezetet és közösséget, amely kezében tartaná a kormánykereket. A globalizáció rejtőzködő Isten, aki mindenütt jelen van, de sehol sincs. Ebből a paradoxonból származik, hogy megszületnek a legvadabb összeesküvés-elméletek a világ „valódi” irányítóiról, miközben a fennlévők saját irányítási korlátozottságukról, a helyzetek beláthatatlanságáról és befolyásolhatatlanságáról panaszkodnak.

A nemzeti kormányok már nem, a regionális és univerzális pénzügyi, biztonsági intézmények még nem kormányoznak. A nemzeti szuverenitás, még a legnagyobb országoké is, elveszett, de nem jött létre regionális – európai, amerikai stb. – szuverenitás vagy világkormány. A nemzeti problémák jelentős része világméretűvé vált, az egyének immár nem(csak) nemzeti, vallási közösségeik belső viszonyaihoz, hanem a globális folyamatokhoz mérik magukat.
A globális pénzügyi hálózatok szolgáltatási láncolatokat alkotnak. Ennek eredményeként a fogyasztó azt érezheti, hogy világméretű kiszolgálásban van része, és a rendszer széleskörűsége a biztonság garanciája. Vitathatatlan, hogy mindezzel megnőtt a pénzügyi rendszer sebezhetősége, s nagyon megnövekedett a jegybankok és a bank- és tőkepiaci ellenőrző szervezetek felelőssége.
A civilizációs normák és értékek szabványosítása, globálissá tétele óriási jelentőségű. Sok ellenállást kiváltó jelenség a nemzetközi szabályok átvétele. Nemcsak arról van szó, hogy például Magyarország EU-csatlakozásához kell a jogharmonizáció, de az EU magát is folyamatosan átalakítja egy angolszász jogrendszer elvei szerint; és ez is változik egy sajátos globalizációs rend szerint.

Új civilizációs behatolási tényező, hogy megjelentek az információhoz való hozzájutás hatalmas, globális struktúrái. Ma egy ország nem tud olyan mértékben elzárkózni a szabad gondolatoktól, információktól, mint tíz évvel ezelőtt. Ennél liberálisabb talán már nem is lehet a rendszer. A CNN-világban, az internettérben a hírek hatása sokkal erőteljesebb, mint amikor a Szovjetunióban azt nézték, hogy behozza-e valaki a szamizdatot a hóna alatt, vagy hallgatja-e a Szabad Európát.

Ma eljutottunk abba a stádiumba, amikor a globális piac, ha nem is tud minden szegmensében meghatározni egy nemzetgazdaságot (ezt nem is akarja), de ki tudja alakítani azokat a tényezőket, amelyek révén arra a pályára állítja, amelyre ő szeretné, esetleg szemben azzal, amit a nemzetállam vezetői szeretnének. Most már nemcsak a kis államokkal van ez így, mint amilyen Magyarország, hanem az olyanokkal is, mint Németország. Ennek a legfényesebb példája Oscar Lafontaine volt, aki megpróbált szembe menni a globális világgal. Annak ellenére, hogy pártjának, az SPD-nek elnöke és országának pénzügyminisztere volt egyben, küzdelmét fél év múlva fel kellett adnia, mert a globális piac olyan erőteljes nyomást gyakorolt rá, hogy nem volt más lehetősége.

Nem az a kérdés, hogy szeretjük-e vagy utáljuk-e a liberalizmust és a globális világot. Ez olyan, mint a vonat, akkor is jön, ha valaki elé áll. A globalizmus ilyen vonatszerelvény, amely az elé állókat általában kettévágja. Aki pedig nem tud felszállni rá, azt lehagyja. A lehagyottak rosszabbul járnak, mint akik felkerülnek, mert ettől a pillanattól kezdve nem részesülnek azokból a civilizációs javakból, amelyekből az emberek nagy része részesülni szeretne.

Lengyel László

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo