A kormányos nyugodtan állhat a hídon, hiszen a hajó megy. Persze Csillag István gazdasági miniszter szerint a hajó lassan fordul. De felveszi a jó irányt. Ez mintha nem lenne vitás: 2004-re 3,5, 2005-re 4–4,5 százalékos GDP-növekedéssel számol a kormány, a belföldi felhasználást 3,5–4, 4,5–5 és 5–6 százalékban jelzi előre a következő három évre. Még két fontos számsor kívánkozik ide: az éves inflációé, amelyet ugyanerre az időszakra 4,5–5, 3,5–4 és 3 százalékosra prognosztizál, valamint az államháztartás hiányáé: ennek előre jelzett mértéke ugyancsak maastrichti „minőségű”, GDP-arányosan 3,8, 2,8 és 2,5 százalék.

Demján szerint vészhelyzet van

A Piac & Profit On-line Újság „hasábjain” a nyár elejei sáveltolás – forintleértékelés – és a kétszeri jegybanki kamatemelés után cikksorozat indult, amelyben az üzleti szféra vezetői, szakemberei szólaltak meg. Többségük akkor még nem tudhatta, hogy a kormányzat előáll a 2004-es szja- és áfatervvel, az áram árának emelésével és egyebekkel. De arra, hogy baj van, jó időben figyelmeztettek.

Idézzük saját publikációnkat: Demján Sándor szerint a versenyképesség csökkenése miatt a magyar gazdaság vészhelyzetben van, ami azonnali állami lépéseket tesz szükségessé. A vállalkozók szövetségének elnöke úgy látta: négypárti konszenzus kell a mielőbbi átfogó adó- és közigazgatási reformhoz, ugyanis a versenyképesség megőrzése érdekében drasztikusan csökkenteni kellene az állami kiadásokat, mert csak így lehet mérsékelni a közterheket.

Illusztrálandó a javaslat megalapozottságát, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, Parragh László egy adatsorral állt elő: a költségvetési szervek dolgozóinak összlétszáma 791 ezer fő, míg az ugyancsak tízmillió lakosú Görögországban 271 ezer, a nyolcmilliós Ausztriában 441 ezer. Itthon a közalkalmazottak száma átlagosan 3,4 százalékkal nőtt, míg a versenyszféra alkalmazottaié hat ezrelékkel csökkent, s az előbbiek 151 ezer forintos bruttó átlagbére továbbra is jóval meghaladja a magánszférában dolgozókét (119 ezer forint). Az MKIK azonnali létszámstopot javasol, a legalább 50 ezer fős elbocsátással pedig 120–170 milliárd forintot takaríthatna meg az állam.

A stabilitás a legfontosabb

A versenyképesség valóban kulcskérdés, romlását pedig felgyorsíthatja a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága, a befektetők elbizonytalanodása, az inflációs pszichózis felerősödése.

A reálszféra autentikus szereplőinek egyike, Jancsó Péter, a Graboplast csoport elnök-vezérigazgatója egyáltalán nem véletlenül érvelt úgy, hogy gazdaságélénkítő programra van szükség, de mindenekelőtt arra, hogy stabilitás jellemezze a gazdaságot. A győri cégnél a stabilitás alatt elsődlegesen a forint stabilitását tartják fontosnak, éppen úgy, ahogyan a márkás italok nemzetközi ismertségű nagyvállalatánál, a Zwack Unicumnál. A tulajdonos Zwack Péter ki is jelentette: nagyon sok függ attól, hogy milyen mértékben sikerül stabilizálni a gazdaság helyzetét azt követően, hogy sor került a forint leértékelésére, illetve utána a kapkodó politikára.

A győri nagyvállalat csakúgy, mint Zwack Péter cége, javarészt exportálja termékeit, így mindkét társaság számára az elmúlt másfél–két év erős forintja eleve nehezedő piaci feltételeket teremtett.

Számolni lehetett a gazdasági folyamatok ilyetén alakulásával, mondta a Piac és Profitnak július közepén az egyebek között brit luxusautóknak, illetve Dél-Korea vezető autómárkájának értékesítésével foglalkozó Cél Csoport tulajdonos vezetője, Vadas Tamás. Így ez év januárjában a cég vezetése arra a következtetésre jutott, hogy akár már február–márciusban 250–260 forint körüli árfolyam lesz a jellemző. Vadas hozzátette: „Az, ami történt június–júliusban, véleményem szerint kaotikus, s nem lett volna szabad bekövetkeznie. Nem emlékszem, hogy bármikor korábban a mostanihoz hasonló zűrzavaros árfolyam-politikai helyzet kialakult volna az országban.”

Az egy évvel ezelőtti történések tükrében lehet persze megítélni napjaink gazdaságpolitikáját. Vadas Tamás szerint természetesen a választásokig és az azt követő időben illúzió lett volna gyors változásban bízni. Senkinek nem lett volna előnyös akkoriban belefogni a forintleértékelésbe, hiszen politikai hangulatot lehetett volna teremteni. „De úgy gondoltam – érvel az üzletember –, hogy a választások után tudatos gazdaságpolitika valósul meg majd. A promóciós ígéretek beváltása szép dolog persze, de minekutána a miniszterelnök pénzügy-politikai szakember, a pénzügyminiszternek fiatal kora ellenére ugyancsak nagy a szakmai gyakorlata, s a gazdasági tárca vezetője is ismert elméleti gazdasági szaktekintély, úgy hittem, erős gazdaságpolitika valósul meg.” Vadas szerint azonban átgondolatlan lépések sorozata következett be elsődlegesen a jegybank és a pénzügyi kormányzat közötti feszültség miatt. A forintleértékelési mizéria lejáratta az országot. Átgondolt, jóval kisebb lépések megtételével is el lehetett volna érni a forint kedvező árfolyammozgását.

A helyzeten nem javít az sem, hogy a jegybankelnök július végén egy német lapnak azt nyilatkozta: „Hatalmas hiba volt a június elejei forintleértékelés.”

Van, akik másként látják

Természetes, hogy az ország egyik legnagyobb állami vállalatának, a Magyar Villamos Művek Rt.-nek a vezérigazgatója, Pál László a gazdaságpolitika történéseit másként ítéli meg, bár az eredőkről talán még szigorúbban is fogalmaz. Szerinte aligha tekinthető válságra utaló jelnek, hogy a kormányzat az energia árának emelését is szerepelteti aktuális csomagjában, ugyanis kétéves restanciát dolgoz le e korrekcióval.

Pál László rábólint a jegybank elnökének minapi nyilatkozatára, miszerint az árfolyamra vonatkozó döntések rosszkor születtek. Olyannyira igaz ez – fejtegette –, hogy évekkel korábban kellett volna meghozni a „mostani” intézkedéseket. A villamos energia árának július végén bejelentett 9 százalékos emelése arra mindenképpen jó, hogy a folyamatos működés feltételei megteremtődjenek az MVM-nél. De a két év alatt elmaradt bevételeket – az Orbán-kormány ugyanis nem vállalta az árak piaci karbantartását – nem pótolja az áremelés, s a felhalmozott hitelekre, az elmaradt beruházásokra sem „orvosság” a drágítás.

Bár a nyár elejei pénzpiaci történéseket nem fogadta hozsannázva Zwack Péter sem, a „kimenetről” optimistábban nyilatkozott. Egyelőre – állapította meg – nem láthatók tisztán a várható fejlemények. Emellett azt sem lehet tudni, hogyan reagál a magyar gazdaság a külföldi deflációs tendenciákra. „Ez utóbbi esetében inkább vagyok bizakodó – érvel a gyáriparos nagyvállalkozó –, ugyanis átmeneti jelenségnek gondolom fő piacaink e problémáját.” Zwack Péter meglepőnek tartja, hogy a környező, rendszerváltó országokban – velünk ellentétben – a kamatokat mérsékelték, vagyis mi nem ezt az utat választottuk akkor, amikor az utóbbi hetekben kétszer is felfelé változtatott a magyar jegybank. Nem meglepő ebben a helyzetben, hogy az alkalmasint eredetileg hozzánk befektetni szánt tőke más országokban jelenik meg. A magyar munkabérek jelentős emelkedésének ugyanilyen a hatása. Az ismert gyáros azonban hozzátette, hogy szerinte a külföldi befektetők negatív reagálása ideiglenesnek tekinthető. Jó pár hónapig mindenesetre még elég bizonytalannak ítélik meg a magyar gazdaság helyzetét.

A másmilyen (vállalati) élethelyzet az azonos okok ellenére is másmilyen következtetésre ad okot a kilencvenes évek sikervállalatának, amelynek ma már nem jósolnak hosszú életet. Gulyás Imre, az Elektronikai és Mechanikai Kft. ügyvezető igazgatója mindenekelőtt egyetlen számot ismertet a Piac és Profittal: 1,2 milliárd forint veszteséget hozott a kft.-nek az Orbán-kormány idején elkezdődött drasztikus forintfelértékelés. Ez az összeg a társaság éves bevétele 25–30 százalékának felel meg. Gulyás most azon kesereg, hogy 2003 nyarára enyhe elektronikai piaci növekedést lehet tapasztalni, s „most vagyunk olyan helyzetben, mint az a jó állapotú, jól menő autó, amelyiket balról eltalál egy másik kocsi, s a kérdés az: a továbbra is megfelelő motorral, futóművel rendelkező járművet viszonylag gyorsan rendbe lehet-e hozni, adottak-e a javításhoz a feltételek? Ha nem lesz is olyan szép, mint megelőzőleg, de képes továbbhaladni.”

A multi a lojalitását hangsúlyozza

Míg az Elektronikai és Mechanikai Kft.-t a felszámoláshoz, több száz dolgozóját a létbizonytalansághoz „kormányozta” a versenyképesség-vesztés állapotában leledző gazdaság, addig a honi multik egyike, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, Vitai Attila cége lojalitását hangsúlyozza. El is mondta: a társaság több mint ezer alkalmazottat foglalkoztat, és a beszállítók munkatársaival együtt további több ezer emberrel működik együtt. Vitai Attilától megtudtuk, a multinacionális cégek nem rettentek meg az elmúlt hónapban tapasztalt eseményektől, sáveltolás ide, kamatemelés oda, hosszú távon gondolkodnak, és reménykednek. Mindemellett a forintban felvett hitelek miatt a Vodafone-nál sem örültek a kétszeri jegybanki alapkamat-növelésnek, ám bíznak abban, hogy hamarosan visszaáll a rend.

Itt térjünk vissza két megjegyzésre, Zwack Péterére és Gulyás Imréére. Ők ugyanis egy-egy finom jelzéssel éltek: szerintük a külföldi befektetők negatív reagálása ideiglenesnek tekinthető, illetve 2003 nyarára, ha elektronikai boomról nem is lehet beszélni, enyhe piaci növekedésről már igen.

E felvetéseknek mond ellent Koji László, aki egy építőipari cég – a Maszer Rt. –vezérigazgatója, és egyáltalán nem mellesleg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ő úgy vélte, hogy a gazdasági recesszió már elkezdett begyűrűzni a magyar gazdaságba, és ennek mélypontja 2004 második felében lesz. A kormányzatnak a jövő évi költségevetés összeállításánál minden erővel azon kellene lennie, hogy ennek a hatását enyhítse.

Csökkenteni kellene az adóterhelést

Igen ám, de még kamarai berkekben sem ítélik meg egységesen azt, hogy a kialakult gazdasági helyzetre – amelyet amúgy elég kevesen gondolnak recessziós tendenciájúnak – mi a jó válasz. Vereczkey Zoltán, az MKIK általános alelnöke sorozatunkban azt találta mondani, hogy valószínűsíthetően a fehérgazdaság szereplőinek terheléscsökkentése együtt járhat a szürke- és feketegazdaság bevételeinek, úgymond tetten érésével. Ahhoz, hogy a gazdaság szereplői valóban érzékeljék terheik mérséklődését, összességében minimálisan 200–300 milliárd forinttal csökkenteni kell az adóterhelést.

A kormányzat immár egy évtizede a tőkevonzás fő eszközeként kezeli a nyereség alacsony adóterhelését. Az adókedvezmények változásának fényében azonban a társasági adó 18 százalékos kulcsa immár nem tekinthető alacsonynak. Emellett a nyereséget sújtja a fokozatosan emelkedő iparűzési adó is, amelynek átlagos mértéke már 1,8 százalék, és összege meghaladja a nyereségági adóbevételek kétharmadát. A vállalkozói szféra romló versenyképességének, a gazdaság tőkevonzó képességének némi javulásához a társasági adó 3–6 százalékpontos, az iparűzési adó felső határának fél–egy százalékpontos csökkentése jelenthetné az első lépést.

Mindezt kiegészítendő, ha tetszik, kritika, ha tetszik, hosszabb távra is szóló tanács, de már Fodor Isvántól, az Ericsson Magyarország elnökétől: az ország gazdaságának olyan átfogó, professzionális, egymással összehangolt programokra van szüksége, amelyekben minden jó szakember részt vesz, politikai szimpátiájától függetlenül, hisz a gazdaság racionális világ. Nem lehet jelentős gazdasági programokat kettéosztott szakmai társadalommal és ciklusonként megtörve, módosítva végrehajtani. Ezt a szabályt több, fejlődésnek indult, hasonló méretű európai ország már egy-két évtizeddel ezelőtt megtanulta.