Azonban akár instant, akár kávégépben készült, akár kotyogósban főzött kávét iszunk, nem függetleníthetjük magunkat azoktól a kihívásoktól, amelyekkel a kávétermelők néznek szembe a világ számos országában. Már csak azért sem, mert mindez döntő hatással van az általunk is fogyasztott kávé minőségére, mennyiségére - de főleg az árára.
Mi lesz, ha már senki sem akar kávét termeszteni?
Ugyan itt még nem tartunk, de tény, hogy a világtermelés jelentős részét adó Latin-Amerikában egyre többen hagynak fel a kávétermesztéssel. Iparági felmérések szerint az elmúlt évtizedre jellemző volt, hogy kávétermelő farmerek 60 százaléka létbizonytalanságban él. Sokan áttérnek az illegális és kockázatos, de nagyságrendekkel jövedelmezőbb kokacserje termesztésére. De olyanok is vannak, akik végérvényesen befejezik a gazdálkodást, és az USA-ba tartó menekültek számát növelik.
Egyelőre ez nem okoz fennakadást a világkereskedelemben, hiszen évek óta túltermelés tapasztalható. Idén pedig a világjárvány következtében a kereslet is csökkenni kezdett, amire tíz éve nem volt példa. Ezek azonban rövid távú hatások, az elemzők szerint a kávé iránti kereslet átlagosan évi 2 százalékkal emelkedik. Márpedig ha a termelők száma ilyen ütemben csökken, ez pár éven belül akár katasztrofális áruhiányt és soha nem látott áremelkedést okozhat. (Bármennyire is hihetetlennek vagy valószínűnek tűnik ez jelenleg, amikor inkább az a jellemző, hogy meredeken zuhan a kávé világpiaci ára.) Erre rátesz még egy lapáttal, hogy a kávétermesztés időben viszonylag rugalmatlan, mivel a kávécserje 4 év után kezd teremni.
Most jön a fekete leves: a klímaváltozás és a koronavírus
A klímaváltozás a korábban csak a tévéhíradókból ismert elvont fogalomból az utóbbi években fokozatosan kézzelfogható valósággá vált. Ez különösen igaz a kávétermelő országokra. A kávcserje ugyanis viszonylag kényes, majdhogynem finnyás növény. Csak bizonyos hőmérsékleti tartományban, megfelelő mennyiségű csapadék esetén hoz jó minőségű és elegendő termést.
Az átlaghőmérséklet azonban a Föld számos pontján, így a világtermelés zömét adó országokban is jelentősen megnőtt. A harmadik legnagyobb kávétermelő országban, Kolumbiában például 1,2 fokkal nagyobb az átlaghőmérséklet az 1980-as szintnél. Ez nem tűnik soknak, pedig számos kávéültetvény számára már túl sok. A gazdák többféleképpen próbálnak védekezni. Van, aki nagyobb, árnyékot biztosító növényeket telepít a kávéültetvényére, mint amilyen például a banán. Egy másik lehetőség az ültetvény áttelepítése, például magasabban fekvő, ezért hűvösebb területekre.
A probléma az, hogy bármelyik megoldást is alkalmazzák, mindenképpen jelentős a beruházás költsége. Miközben, ahogyan már kitértünk rá, az utóbbi években a kávétermelők jelentős része még a termelés költségeit is nehez bírja kitermelni.
A pontot az i-re, mondhatni, a koronavírus-járvány tette fel, egyrészt a csökkenő kereslet révén, de a termelést is jelentősen megnehezítette. A kávészüret ugyanis amellett, hogy mezőgazdasági idénymunka, speciális szakértelmet és gyorsaságot igénylő szakmunka is. Az idénymunkások nagy területeket járnak be a szüret során, a járvány miatt lezárt határok azonban akadályozzák, sok esetben lehetetlenné is teszik a mozgásukat. Ez a jelenség szintén elsősorban Latin-Amerikára jellemző.
A megoldás: globális kávéalap és igazságosabb kereskedelem?
A kávépiacot néhány óriási kereskedőcég dominálja, és a profit legnagyobb része is hozzájuk folyik be. (Ez egyébként nem egyedi jelenség, hasonló koncentráció figyelhető meg a narancslé, illetve az ennek alapanygául szolgáló narancssűrítmény piacán. Ezzel a témával részletesen is foglalkozott a TVE dokumentumfilmje, a magyarul is elérhető A narancslé útja.) Ez számokra lefordítva azt jelenti, hogy míg a kávé éves forgalma 200 milliárd dollár körül van, addig a termelő országok ebből 20 milliárd körüli összeget realizálnak. Maguk a kávétermelő gazdák pedig körülbelül 2 milliárd dolláron osztoznak.
Ezen a helyzeten úgy lehetne segíteni, ha minél többen vásárolnának közvetlenül a termelőktől. Ennek a kezdeményezésnek egyik formája a fair trade mozgalom, amikor garantált, hogy a fogyasztói ár egy, a szokásosnál nagyobb részét biztosan a kávé termelője kapja meg.
Ennél radikálisabb Jeffrey Sachs, a Columbia Egyetem közgazdász professzorának javaslata. Sachs szerint létre kellene hozni egy globális kávéalapot. A Global Coffee Fund (GFC) az ENSZ égisze alatt működne, és évi 10 milliárdos költségvetéssel gazdálkodna. Az egyes kritikusai szerint kissé idealista elképzelés szerint a GFC-t a nagy iparági szereplők finanszíroznák. Azonban nem valamiféle jótékonysági vagy árstabilizáló alapról lenne szó. A GFC inkább arra helyezné a hangsúlyt, hogy a kávét előállító kistermelőknek segítsen kivédeni a piaci válságokat, illetve a termeléshez nélkülözhetetlen beruházások finanszírozását.
