Siemens: nagyobb szerep a kkv-knak

A korábbinál is nagyobb szerepet szán a magyarországi beszállítóknak, elsősorban a kis- és közepes vállalkozásoknak Dale A. Martin, a Siemens nyáron kinevezett vezérigazgatója.

A cég egészséges fejlődését, a vállalaton belüli és kívüli együttműködések megerősítését és a minden tekintetben rendes működést tűzte zászlajára a Siemens Zrt. új vezérigazgatója azután, hogy az elmúlt hónapokban áttekintette a vállalat működését. „Nem a gyors növekedés a cél, hanem az, hogy fokozatosan megerősítsük a magyarországi Siemens pozíciót a régióban és a vállalaton belül is. Ezt a célt szolgálja az együttműködés erősítése a vállalatcsoporton belül, a partnerekkel, a beszállítókkal és a megrendelőkkel, illetve tágabb értelemben a cég egész külső környezetével" - mondta Dale A. Martin vezérigazgató mai sajtótájékoztatóján.

A vezérigazgató - akinek három magyar nagyszülője volt - úgy fogalmazott, hogy a cég minden tekintetben „rendes" módszerekkel kívánja elérni céljait. „Ez a fogalom egyaránt magában foglalja a tisztességes piaci versenyt és az etikus üzleti magatartást, valamint a környezetterhelés csökkentését elősegítő, megbízható minőségű technológiát" - fejtette ki a vezérigazgató.

A jó teljesítmény hatással lesz a magyar kkv-kra is

„Arra számítunk, hogy az előttünk álló üzleti évben elindulhatnak azok a nagy állami fejlesztési projektek, amelyekben a Siemens, technológiai tapasztalata és szakértelme folytán, hagyományosan fontos szereplő" - mondta el a vezérigazgató.

A magyarországi Siemens-gyárak legnagyobb vevője továbbra is az anyavállalat Siemens AG, amely az utóbbi időben remek eredményekkel lepte meg a piacokat, így nemcsak az állami megrendelések fellendülésére lehet számítani, hanem a németországi Siemensbe irányuló kivitel is növekedésnek indulhat. A vezérigazgató szerint az állami megrendelések és az exportteljesítmény stabil növekedése eléri a Siemens magyar beszállítóit is, hiszen a cég legtöbb projektjében már ma is 50 százalék körüli a hazai beszállítók súlya, és a beszállítói arány elérheti a 70 százalékot is. „Ha nekünk jól megy, az a cég hazai üzleti környezetére is kedvező hatással lesz" - tett ígéretet a magyar beszállítóknak Dale A. Martin.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo