Az emberek szeretik az inspiratív sikertörténeteket. Amikor egy alulprivilégizált, rossz életkörülmények között élő személy vagy csoport felküzdi magát a szegénysorból, megvalósítja céljait. A Landfillharmonic című film pont ilyen történetet követ nyomon. Nem csoda, hogy nyitófilmnek választották a fesztivál szervezői.
Az amerikai-paraguay-norvég-brazil koprodukcióban készült film forgatásával éveket töltöttek el alkotóik, hiszen ott voltak kamerájukkal, amikor a szimfonikus zenekar-alapítás még csak egy őrült ötlet volt, a nagyérdemű előtti bemutatkozás, a világi érvényesülés egy nyomornegyedi álom - s mint olyan, megvalósíthatatlannak tűnt.
(fotók: www.landfillharmonicmovie.com)
Paraguay fővárosában, a 2 millió lakosú Asunciónban naponta 1500 tonna szemét keletkezik. A város melletti szeméttelepen guberálók egész serege él. 2500 család megélhetését biztosítja a turkálás.
A szeméttelep közelében meghúzódó szegénynegyedben összetákolt viskókban laknak az emberek. Siralmasak a körülmények. Ez a mélyszegénység, dél-amerikai módra. (Bár meg kell jegyezni, a szereplők sosem panaszkodnak arról, hogy nem lenne ételük vagy pénzük.)
Itt támadt az az ötlete Favio Chaveznek, hogy új módszerekhez folyamodik a klasszikus zene megkedveltetéséhez. Mivel egy rendes hegedű megvétele több pénzbe kerülne, mint amennyit egy-egy család viskója ér, a famíliák életében áthömpölygő anyagforgalomban látott fantáziát. Miért ne lehetne a hulladékból hangszer?
Mókás látni, hogy a hajlított bádogdobozból hegedű és nagybőgő lesz (a húrokat étkezésre használt villa tartja, abba fűzik be), a fémcsövekből trombita, a röntgen-felvételből dob! Újabb bizonyítéka ez annak, hogy az emberi kreativitás mennyire nem ismer határt. Még a nyomorban sem.
Van valami megejtő abban, ahogy a furán kinéző hangszerekből felcsendülnek az évszázadok óta ismert klasszikus melódiák. Ez az a pillanat, amikor létrejön a varázs: a művészet átlényegíti, megnemesíti a matériát. Sőt nem akármilyen anyagot: a szemetet.
Igaz, a hangzás olykor kicsit amatőr jellegű, de ez nem azért van, mert esetleg hamisak lennének a hangszerek. A húrok jól vannak hangolva, a furcsa hangzás oka, hogy Beethoven vagy Mozart örökbecsű dallamait úgy adják elő, hogy gitár is helyet kap a zenekarban.
A zenekar célja eredetileg csak annyi volt, hogy felléphessenek a Rio + 20 környezetvédelmi konferencián. Ez sikerült.
Aztán a Megadeth heavy metal együttes gitárosa, David Ellefson is ellátogat a nyomornegyedbe. A hulladékhangszeres zenekar egyik leánytagja és az apja ugyanis nagy Megadeth-rajongók. A lánynak potyognak is a könnyei, amikor viskója küszöbén megjelenik az amerikai zenész. A Megadeth felkéri az együttest, hogy együtt játszhassanak az egyik koncertjükön. Erre turnéjuk denveri állomásán sor is kerül. Ebben az epizódban az vicces, ahogy a kölykök megtanulják metálosan rázni a fejüket meg csápolni a karjaikkal.
Amiképp a film hallgat arról, hogy vajon nyomorogtak volna főszereplői a zenekar befutása előtt, úgy arról sem esik szó, vajon milyen honoráriumokat kaptak. Pedig látjuk, ahogy eljutnak Japánba, Amerikába. Kisemmizték őket az impresszáriók vagy tisztességes fellépti díjban részesültek?
Lehetséges, hogy az előbbi történt, ugyanis amikor 2014 júniusában az Asunciónt keresztbe szelő Paraguay folyó kiáradt és az árvíz elöntötte az egész szegénynegyedet, a családok a kamera előtt keseregnek. Nyilván nincs pénzük ingatlant venni.
A YouTube-on az együttes több fellépése is megtekinthető.