Megtört a munkanélküliség csökkenő trendje június-augusztus között

A munkaerőpiaci trendet mutató háromhavi időszakban, június-augusztus átlagában, a 15-74 év közötti munkanépes korú népesség körében a foglalkoztatottak száma 4 millió 752 ezer fő volt, 31 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Erre az időszakra nézve bővült a foglalkoztatottak száma, a megelőző háromhavi átlaghoz képest.

Június-augusztus között a közfoglalkoztatás keretében dolgozók átlagos létszáma 58 ezer fő volt, 10 ezer fővel kevesebb, mint egy éve, míg a külföldi telephelyeken alkalmazottak átlagos létszáma 108,3 ezer fő volt, érdemben nem változott. Az uniós módszertanban kiemelten kezelt 15-64 év közötti korosztályon belül a hazai foglalkoztatási ráta 75,2 százalékra emelkedett, meghaladva az egy évvel korábbi 74,8 százalékot, és a megelőző három adatközlés 75,1 százalékos értékét is.

A munkanélküliek száma a vizsgált időszak átlagában 211,4 ezer volt, ami 12 ezerrel haladja meg a tavalyi szintet, Utóbbi 5,8 százalékos növekedést jelent éves szinten. 2023 márciusa óta ez a második olyan időszak, amelyben a munkanélküliek számának éves százalékos növekedése már csak egyszámjegyű. A munkanélküliségi ráta a megelőző háromhavi átlag 4,2 százalékos értékéről 4,3 százalékra emelkedett, 0,2 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbi mértékét. A potenciális munkaerőtartalék (a munkanélkülieken kívül az alulfoglalkoztatottak, az ugyan dolgozni szándékozó, de aktívan munkát nem keresők, valamint azon inaktívak tartoznak ide, akik akkor sem tudnának két héten belül munkába állni, ha megfelelő állást találnának) szintje a június-augusztus időszakban 315,3 ezer főt tett ki, 9,4 ezres növekedést mutatva az egy évvel korábbihoz képest.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásai alapján július végén a regisztrált álláskeresők száma 224,6 ezer volt, közel 4 ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbi szinthez képest. Közülük 79,3 ezer (vagyis az összes álláskereső 35,3 százaléka) már legalább egy éve szerepel megszakítás nélkül a nyilvántartásban. 2024. augusztusban 136,9 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a hónap végére 95,0 ezer maradt üres, betöltetlen.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo