Startupokat von be az okosváros fejlesztésébe Bécs és Budapest

Az „Okos városok a fenntartható jövőért” konferencia kísérőrendezvényén osztották meg egymással tapasztalataikat az innovatív vállalkozásfejlesztés lehetőségeiről a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a Vienna Business Agency (VBA) szervezésében a szakértők.

A BVK Béccsel már öt évvel ezelőtt is együttműködött a startupok területén, de ez a rendezvény új platformokon tudja erősíteni a két város ökoszisztémáját. A Be Smart program különlegessége az esemény tükrében, hogy annak kidolgozására eredetileg egy Bécset is magába foglaló európai uniós projekt keretében került sor – mondta Szalai Piroska.

A kuratóriumi elnök prezentációjában bemutatta a már legalább prototípussal rendelkező induló vállalkozások támogatására hivatott, évente kétszer megrendezett Be Smart versenyeket; a Startup Budapest Programot, melynek része a think.BDPST kísérőrendezvényeként megvalósuló tavaszi Startup Budapest Fórum, valamint a novemberi Startupok Éjszakája, amelyen az ökoszisztéma mintegy ezer szereplője vesz részt. Kitért a V4-ekkel, illetve a szlovák partnerekkel közösen megvalósított, fiatal vállalkozókat támogató EYES projektek eredményeire is.

Alexander Diesenreiter prezentációjában felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar startupoknak is érdemes követni a VBA által szervezett startup programokat és indulni az általuk meghirdetett nemzetközi pályázatokon. A VBA számos széles spektrumon kínál tanulási, fejlődési és növekedési lehetőségeket a startupoknak.

A két város szakértői a smart city stratégia, a fenntartható mobilitás, a

Bécsben egy egész utcát klimatizálnak
Lassan kutyameleg lesz Bécsben is, éppen ezért elindult egy projekt, mely keretein belül Bécs 7. kerületében egy teljes utcát klimatizálnak majd.
klímaváltozás, és a városrehabilitáció témaköreiben vitatták meg tapasztalataikat. A közös történelem és a földrajzi-kulturális közelség mellett az eszmecserét indokolja az is, hogy Bécs és Budapest – melyek egyaránt szerepelnek a Cities Today leginnovatívabb európai városokat felsoroló listáján - hasonló startup-ökoszisztémát üzemeltetnek.

Az egyik legfrissebb osztrák vonatkozású magyar sikersztori a Be Smart nyertes Mindtech Apps nevéhez fűződik. Miután a bécsi 🇦🇹 Pioneers fesztiválon beválasztották a régió 500 legígéretesebb startupja közé, a csapatot meghívták a Pioneers Discover programba is. Ennek keretében startupokat kötnek össze nagyvállalatokkal, hogy azok segítsenek megoldani olyan problémákat, amelyekre a nagy szervezetek nem lennének hatékonyan képesek.

Az első pályázat a bécsi energiacég, a Wien Energie elektromosautó-töltő hálózatát támogató applikációjának újratervezésére vonatkozott. A Mindtech pedig nem csupán az 5 kiválasztott döntős közé került be, de múlt héten, a prototípusuk bemutatását követően a két cég egyike lett, amelyekkel a Wien Energie együtt dolgozik majd.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo