Már van 3D-nyomtatott ház 46 ezer forintos négyzetméteráron

Eindhovenben, a fapados légi társaságok hollandiai célpontjánál fognak állni az első 3D-nyomtatóval épített lakóházak, melyek elvileg már megfelelnek a hatósági előírásoknak, tehát lakhatási engedélyt kapnak. Amerikában 47 ezer forintos négyzetméteráron kínálnak 60 négyzetméteres 3D-nyomtatott bungalókat.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Évek óta érkeznek hírek szórványosan arról, hogy egy-egy startup 3D-nyomtatóval készít házat. 2016-ban a 3D Systems nevű cég rukkolt elő házzal Amerikában, s az is felmerült, hogy a Holdon és a Marson is ilyen technológiával építkeznének majd.

Egyelőre csak viszonylag kis méretekben tudják bevetni a technológiát, óriási épületek falait még nem állították elő printerrel. A texasi Austinban működő ICON olyan módszert dolgozott ki, amivel 60 négyzetméteres bungalót 10 000 dolláros (2,8 millió forintos) áron képes árulni. A négyzetméterár tehát 46 666 forintnak megfelelő dollárösszeg. Egy San Franciscó-i startup például 24 órán belül kinyomtatott egy házat.

Most egy hollandiai cég, a Van Wijnen állítja azt, hogy létrehozta az első olyan 3D-printelt lakóházat, amely képes megfelelni a hatóságok vizsgálatain, és elnyerni a lakhatási engedélyt.

Hogyan készül?

"Nyomtatják" a betont - 
Fotó: Van Wijnen

A Project Milestone (Mérföldkő Projekt) néven futó program Eindhoven városában létesít lakóházakat. Eddig öt épületet alkottak meg, mindegyiknek egyedi a formája, ami jól mutatja, hogy a technológia nagy flexibilitást tesz lehetővé, az ügyfelek igényei szerint személyre szabhatók a házak.

A házakat betonból készítik, azokat egyelőre egy másik helyszínen formálják a nyomtatóval és szállítják a felépítendő ház helyére, de a cég tervei szerint a projekt utolsó házaihoz már helyben nyomtatnák a betonelemeket, így a szállítás költségvonzata és légszennyezése is csökkenne.

Ilyen lesz a 3D-nyomtatott lakótelep Eindhovenben -
Fotó: Van Wijnen

Előnyök

Mi szól a technológia mellett?

  • Olcsóbb és környezetbarátabb megoldás.
  • Az acél- és cementgyártás a leginkább energiaigényes iparágak közé tartozik, üvegházgáz-vonzata tehát óriási. A 3D-s házépítéssel rengeteg energiát és cementet spórolhatunk meg.
  • Csökken az anyagpazarlás és a szállítási költség.
  • Rövidebb az építési időtartam. Egy hagyományos lakóépületet ugyanis 6 hónapba telik megépíteni.
  • Jóval kevesebb munkásra van szükség, mint a hagyományos építkezésnél. Ezzel csökken a balesetveszély is.
Fotó: Van Wijnen

A nagy méretekben alkalmazott 3D-nyomtatás már egy sor tevékenységet forradalmasított, az űrhajók folyékony fémfelületeinek formálásától kezdve az emberi szövetek „gyártásáig”. Ezekhez persze hatalmas méretű nyomtatók kellenek.

Fotó: Van Wijnen

A holland Van Wijnen is olyan printert használ, ami magasban lévő „vágányokon” lógva mozog. Nagyobb változatossággal lehet így használni a cementalapú anyagokat, ugyanakkor még nincsenek alapos kutatások és számok arra nézve, hogy a speciális matéria hogyan hat a levegő minőségére a házban és környékén, illetve mennyiben biológiailag lebomló.

(Futurism)

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo