3d nyomtatás cikkek


Veszélyben a hazai autóipari beszállítók harmada

Veszélyben a hazai autóipari beszállítók harmada 

Az automatizáció révén átalakul az eszköz- és termékgyártást. A 3D-nyomtatás pedig egyes autóalkatrészek alvállalkozóknál történő gyártását váltja ki, mert az autógyártók ezek készítését már házon belül kívánják megoldani. Magyar beszállítók tömege mehet tönkre emiatt, hangzott el a Piac & Profit Okos cég című konferenciáján.
Az okos a versenyképes: aki most lemarad, annak jövője sincs

Az okos a versenyképes: aki most lemarad, annak jövője sincs 

Iszonyatos tempóban dübörög a technológiai fejlődés, a szenzorok és az okos eszközök összekapcsoltsága, az általuk termelt adatok nagy özönének feldolgozása, és az adatvezérelt döntéshozatal néhány éven belül magától értetődő alapfeltétele lesz a hatékony üzleti működésnek, ez volt az egybehangzó vélekedés a Piac & Profit Okos cég című konferenciáján. Az a vállalkozás, mely nem él az új technológiákkal, annak a napjai meg vannak számlálva. Aki lemarad, az kimarad: egy évtizeden belül bedőlhetnek az ilyen cégek.
Már van 3D-nyomtatott ház 46 ezer forintos négyzetméteráron

Már van 3D-nyomtatott ház 46 ezer forintos négyzetméteráron 

Eindhovenben, a fapados légi társaságok hollandiai célpontjánál fognak állni az első 3D-nyomtatóval épített lakóházak, melyek elvileg már megfelelnek a hatósági előírásoknak, tehát lakhatási engedélyt kapnak. Amerikában 47 ezer forintos négyzetméteráron kínálnak 60 négyzetméteres 3D-nyomtatott bungalókat.
Magyar cégek a Las Vegas-i forgatagban

Magyar cégek a Las Vegas-i forgatagban 

A CES a világ első számú technológiai seregszemléje, melynek keretében a világ legnagyobb vállalatai, feltörekvő startupok, illetve véleményvezérek rántják le a leplet a legfrissebb tech trendekről. A legnagyobb globális technológiai show-n rendre részt vesznek magyar cégek is, ez 2018. január 9-12. között sem lesz másként: hazánkat az NNG, a GPS Tuner, a Dension és a SignAll Technologies képviselik majd Nevadában.
Az innovatív ellátási lánc lendítheti fel az egészségügyet

Az innovatív ellátási lánc lendítheti fel az egészségügyet 

A fejlett technológia és az innovatív ellátási lánc nyújthat megoldást az egészségügyi szektor költséghatékony működésére - áll a DHL által nemrég publikált tanulmányban, amely az egészségügyet az iparágak fejlettségét jelző ún. McKinsey Global Institute Industry Digitization Index alsó 20 százalékába sorolja, mellyel az állami szektor is megelőzi.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Ingyenes bankszámlákkal támadnak a bankok

Ingyenes bankszámlákkal támadnak a bankok 

Nullás számlacsomagokkal fordultak rá az őszre a pénzintézetek.

Pénzszerzés

Bajba kerülhetnek az Otthon Starttal lakást vevők

Bajba kerülhetnek az Otthon Starttal lakást vevők 

Bizonytalanságot okozhat a még engedéllyel nem rendelkező lakásprojektekben, hogy a kiemelt beruházások építési engedélyeztetését átmenetileg felfüggesztették.

Cégblog

5 ok, amiért a vállalat kulcsembere menni készül

5 ok, amiért a vállalat kulcsembere menni készül 

Ha már évek óta vezető vagy, biztosan ismered azt, amikor péntek délután jön az sms üzenet: „Beszélnünk kellene valamiről, hétfőn ráérsz?” Nem ír ennél többet, nem is kell. Tudod, mit fog mondani.

Társadalom

Az örök dilemma: közbelépni vagy segítséget hívni?

Az örök dilemma: közbelépni vagy segítséget hívni? 

Egy veszélyes helyzetben a jó szándék önmagában nem elég. Aki segítségnyújtás közben fizikailag szembeszáll egy támadóval, maga is pillanatok alatt áldozattá válhat. Kovács Ildikó önvédelmi oktató szerint ezért azt is meg kell tanítanunk a gyerekeknek, hogyan segítsenek úgy, hogy közben a saját testi épségüket ne veszélyeztessék.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo