Jelenteniük kell a vállalatoknak a klímakockázatokat

A világ legnagyobb nyílt végű befektetési alapja bizonyos multinacionális cégeknél a legnagyobb részvényesnek számít. És már penget olyan szólamokat, miszerint a nagyvállalatoknak be kell számolniuk a klímaváltozás üzletmenetükre és nyereségükre gyakorolt kockázatairól. De egyelőre inkább az ideológia szintjén megy a nyomásgyakorlás: ez az alap ugyanis 14 cégnél nem szavazott meg ilyen javaslatot a közgyűlésen.

Az amerikai székhelyű Vanguard, a világ legnagyobb nyílt végű befektetési alapja és második legnagyobb tőzsdén kereskedett alapja, amely több ezer milliárd dollárnyi befektetést menedzsel, újabban elkezdett nyomást gyakorolni a világvállalatokra, hogy a tőzsdefelügyelet által megkövetelt negyedéves vagy éves jelentéseikben nyújtsanak információt a részvényesek számára arról, hogy a klímaváltozás milyen kockázatot jelent az üzletmenetükre nézve.

A Vanguard „befektetésgondozási” teamjének vezetője, Glenn Booraem nemrég a neves Yale University által működtetett Yale Climate Connections honlapnak elmondta, hogy elsősorban a nehéziparban, az energiaszektorban (amibe az olajipar is beletartozik) és az agráriumban szorgalmazzák ezt a fajta jelentést, mert ott a céges alaptevékenységet érintik az éghajlatváltozásból eredő kockázatok.

Klímaváltozás: egész régiók tűnhetnek el
A klímaváltozás, a globális felmelegedés a legnagyobb kihívások egyike, ami elé az emberiség valaha került. Pusztulást hozhat az emberi társadalomra és a természetre is, ha nem sikerül hatásos beavatkozásokkal lelassítani a folyamatokat.
Booraem hozzátette, ez az alapnál „ideológiai” kérdés, tehát alapelv. Hasonló megközelítésmódot propagál az USA egykori alelnöke, Al Gore és David Blood által alapított Generation Investment Management befektetési cég. „Ha holisztikusabb vagy abban, hogy miként elemzed a menedzsment és a cég kvalitásait, jobbak az esélyeid – még ha ez nincs is garantálva –, hogy képes leszel azonosítani azokat a kockázatfajtákat, melyek ártani tudnak egy cégnek” – nyilatkozta a Business Insidernek Blood.

A Vanguard többek között az Apple és az Exxon Mobil olajipari óriás legnagyobb részvényese, ezért amit ez az alap mond, azt a multik felsővezetése nem tudja egyszerűen ignorálni.

Mindezek ellenére a Vanguard eddig 14 cégnél nem(!) szavazott meg olyan klímaváltozással kapcsolatos javaslatokat, amelyeket más részvényesek terjesztettek elő – állította a The Financial Times októberben. A gazdasági napilap értesülése szerint a Vanguard mindössze két vállalatnál szavazott igennel ilyen jellegű előterjesztésre.

Mi menthet meg minket a klímakatasztrófától?
Az éves globális szén-dioxid-emissziónak 2020-tól csökkennie kell, különben nem tudjuk kellő mértékben lefékezni a klímaváltozást, s ennek következménye soha nem látott időjárási szélsőségek és környezetpusztulás lehet. Mik az esélyeink arra, hogy sikerül drasztikusan visszafogni a légszennyezést?

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo