Ha zöld a szolgáltatás, akkor a magyar pénztárca is könnyebben nyílik

A magyarok 42 százaléka saját elmondása szerint hajlandó többet fizetni a környezettudatos  termékekért, nagy részük akár 10-30 százalékkal többet is, mint egy hagyományos termékért. Bár a rendszeresen zöld árucikkeket, szolgáltatásokat vásárlók aránya még viszonylag alacsony a lakosság körében, a 30–39 éves korosztály élére állt az ökotudatosak táborának.

Egyre kevésbé számít luxusnak, ha környezetbarát terméket vásárolunk, vagy a környezetet kevésbé terhelő szolgáltatást veszünk igénybe. A környezetbarát termékek és szolgáltatások piaca évről évre bővül, amire a magyar fogyasztói szokások is reagálnak. Az NRC országos reprezentatív felmérése azt mutatja, hogy a 18–59 éves lakosság közel fele, 45 százaléka legalább egyszer vásárolt valamilyen környezettudatos terméket vagy szolgáltatást az elmúlt egy évben, több mint harmaduk pedig (38%) több alkalommal is.

A magyarok 42 százaléka saját elmondása szerint hajlandó többet fizetni a környezettudatos (öko, zöld) termékekért, nagy részük akár 10–30 százalékkal többet is, mint egy hagyományos termékért.

A zöld felfogás irányában folyamatosan elkötelezett réteg azonban még mindig szűk: a 18–59 éves korosztály mindössze 8 százaléka választja rendszeresen az ökoárucikkeket és szolgáltatásokat a kevésbé környezetbarát megoldások helyett.

Forrás: GreenGo

De kik azok, akik környezettudatos termékekre hajlandóak költeni?

A GreenGo a csak elektromos autókkal működő autómegosztó szolgáltatás által megrendelt kutatásban azt is vizsgálták, mely csoportok adják a leginkább „zöld” vásárlókat Magyarországon. Érdekes adat, hogy a rendszeresen környezettudatosan beszerzők táborának több mint harmadát a 30–39 éves korosztály teszi ki, közel azonos arányban nők és férfiak. Ebben a csoportban az 50–59 évesek a második legnépesebb korosztály (minden negyedik tagjuk ebbe a korosztályba tartozik), utánuk pedig a 18–29 évesek (minden ötödik). A csoport több mint kétharmada városban lakik, közel negyedük Budapesten, illetve több mint felük gyermek nélküli háztartásban él.

Bea Johnson: a vásárlásunkkal szavazunk
Bea Johnson, az extrém módon minimalista fogyasztói magatartás szószólója 2008-ban kötelezte el magát a környezetbarát életvitel mellett. Könyve, a Zero Waste otthon magyarul is megjelent, a bemutatón beszélgettünk a fenntartható háztartás gurujával.
„A kutatás alátámasztotta azt az elképzelésünket, hogy ugyan Magyarországon a gondolkodásban már megvannak az alapjai a környezettudatos vásárlásnak, a magyar vásárló továbbra is érzékeny az árra. Ezért pont a tudatosabb vásárlást nem jó, ha a szolgáltató magasabb árral »bünteti« – emelte ki Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője. – Ahogy a kínálat a mi szolgáltatási szegmensünkben is bővül, a GreenGo egyre fontosabb versenyelőnyévé válik, hogy közel azonos vagy esetenként kedvezőbb árak mellett is garantáltan a városi környezetet kevésbé terhelő elektromos autókkal szolgáljuk ki az erre egyre fogékonyabb fővárosi utazóközönséget.”

Kik befolyásolják a vásárlási döntést?

A zöld termékek vagy szolgáltatások kipróbálásában a fő motiváció nem meglepő módon a szűkebb környezetünk: a család, barátok visszajelzései alapján választunk a legbátrabban környezettudatos terméket vagy szolgáltatást (41%), de nagy hatással vannak ránk a témában készült filmek, dokumentumfilmek is (38%). Főleg a budapestiek vallják (a fővárosiak 28%-a), hogy az ökoéletmódban nem csak a hagyományos médiahírek, hanem a közösségi médiában megjelenő információk, véleményvezérek is hatnak rájuk.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo