Mit tehetnek most a werbáruházak? 4 tipp a túléléshez

Túlélésért küzd a legtöbb webáruház a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Vagy mert bezuhant a forgalma, vagy mert az egekbe szökött. Mit tegyünk a negatív hatások minimalizálása érdekében?

(Fotó: depositphotos.com)

A napokban napvilágot látott adatok szerint Kínában az offline kiskereskedelem januárban és februárban 20,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, míg az e-kereskedelem 3 százalékkal növekedett. Az e-kereskedelem erősödése már Magyarországon is tetten érhető.

A koronavírus-járvány hatására számos iparágban brutálisan megnőtt az internetes vásárlások száma, míg másokban drasztikusan visszaesett. Az élelmiszer-házhozszállításra való Google keresések 300–1000 százalékkal nőttek az elmúlt egy hétben. A keresésekkel együtt drasztikusan nőtt a megrendelések száma, amit a webshopok alig győznek teljesíteni. Ezzel szemben például egyes ruházati termékekre való keresések volumene esik2, aminek a hatása előbb vagy utóbb a forgalmon is érezhető lesz.

Mindkét helyzet nehéz. A megnőtt forgalom extrém terhelést jelent, a csökkenő forgalom pedig veszteséget okoz, ami működési nehézségeket eredményezhet. Mit tegyünk ebben a nehéz helyzetben? A Growww Digital összegyűjtött 3+1 tippet a helyzet kezelésére.

Racionalizáld a PPC hirdetéseket

Át kell tekinteni a futó hirdetéseket, remarketing kampányokat, automatikus e-mail-sorozatokat, és ami nem releváns, illetve csökkent a hatékonysága, azokat optimalizálni kell. Különösen oda kell figyelni a remarketing kampányokra – tanácsolja Dunder Krisztián digitális üzletfejlesztési szakértő, a Growww Digital ügyvezetője.

Növekedésnél figyelni kell arra, hogy a megnövekedett fizetett kattintások számával együtt nőnek-e a vásárlások is, vagy attól eltérően, alatta vagy felette alakulnak. Ugyanis előfordulhat, hogy a keresések egy része inkább informális, és nem vásárlási célú keresés, így „eléghet” a megnövekedett hirdetési költségek jelentős része.

Ahol drasztikusan csökkent a webáruház forgalma, ott vizsgáljuk meg az okokat és optimalizáljunk, állítsuk le a veszteséges kampányokat. Azonban a saját márkanevünkre mutató hirdetéseket semmilyen formában ne állítsuk le, mert ha a vállalkozás tud teljesíteni, akkor az forgalmat generál. Minél erősebb a márka, annál nagyobbat. Ha a teljesítés nem lehetséges, a márka védelme érdekében a látogatókat egy olyan felületre kell irányítani, ahol információt adhatunk a vásárlóknak.

Alakítsd át a kínálatot

Dunder Krisztián szerint a járvány miatt hirtelen és drasztikusan változnak a felhasználók szokásai, amit követni kell a webshop kínálatának is.

A megnövekedett kereslet maga után vonja a beszerzési és kiszállítási nehézségeket, ezért átfogóan kell megvizsgálni, hogy milyen termékeket hirdet a webáruház. Javasolt a készleten lévő és könnyen beszerezhető termékeket hirdetni, míg háttérbe szorítani a bizonytalan beszerzésű vagy hosszabb átfutási idejű termékeket. Ezzel javítható a hatékonyság és csökkenthető a kiszolgáló személyzet terhelése.

A bajban lévő webáruháznak egy túlélési stratégia lehet, ha a rendkívüli helyzetre tekintettel rendkívüli kínálatot alakít ki olyan termékekből, amire jelenleg megnőtt a kereslet. Ez azért is lehet hatékony, mert a vevőket meg tudjuk szólítani az ideiglenes kínálattal. Természetesen ennek feltétele a megfelelő technológia, infrastruktúra és beszerzési források megléte – hívja fel a figyelmet a szakértő.

Adj tájékoztatást, hogy mire lehet számítani

Ma, amikor minden bizonytalan, a pontos és korrekt tájékoztatás életbevágó. Kommunikálni kell, hogy kapható-e a termék, tudjuk-e teljesíteni a rendelést és várhatóan mikor kerül kiszállításra, várható-e késés a szokásos szállítási időhöz képest. Valamint ma az egyik leggyakrabban ismételt kérdés: fertőtlenítik-e a terméket, milyen intézkedéseket tesz a kereskedő a biztonság érdekében?

Javasolt ezekről a témákról folyamatosan kommunikálni a közösségimédia-felületeken, a weboldalon és a hírlevélben. A tipikusan visszatérő kérdésekre érdemes chatbotot bevetni. Mindezzel csökkenthető az ügyfélszolgálat terhelése, hiszen a webshopok egy része iszonyatosan túl van terhelve, folyamatos válságmenedzselés folyik.

Koronavírusról a Piac & Profiton
Tovább olvasna a koronavírusról? Témában írt cikkeinket itt találhatja meg. >>>
Exkluzív tipp, ha bajban vagy: kapacitásmegosztás

A drasztikus forgalomcsökkenést elszenvedő webáruházaknak kritikus pont a fix költségek moderálása. Erre kínál megoldást a felszabadult kiszolgálói kapacitás megosztása olyan webáruházakkal, akiknél jelentős a terhelés. Ilyen lehet az ügyfélszolgálat kapacitásának megosztása, vagy akár a raktáros, szállító munkatársak átirányítása. Ezzel mindenki nyer: nyernek a munkatársak, mert biztosított a jövedelmük és a munkájuk. Nyer a partner webshop, mert kezelni tudja az átmeneti terhelésnövekedést. Nyerünk mi, mert nem veszítjük el a munkatársakat és csökkentjük a veszteséget – tanácsolja Dunder Krisztián.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo