Így kerülhető el a cégindítás két kritikus pontja

A mai digitális világ az induló és fejlődni vágyó vállalkozások számára számtalan új lehetőséget kínál, egyúttal azonban kihívást is jelent, hogy a gyorsan változó technológiai és szabályozási környezettel lépést tudjanak tartani a cégek.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A K&H Cápák között rendezvénysorozat ezeknek a mai ismereteknek az elsajátításában segíti a vállalkozásokat, az értékesíteni kívánt termék prototípusának letesztelésétől a cégalapításon át a hatékony marketing és eladási ismeretekig, hogy a két legnagyobb buktatót – a vásárlók hiányát és a finanszírozási nehézségeket – ki tudják küszöbölni.

Kép: Pixabay

Miközben az év első negyedévében ötéves csúcsot ért el a cégalapítások száma, és egyre több egyéni vállalkozás van, a megszűnő cégek száma is folyamatosan gyarapodik. Ez figyelmeztető jel lehet az induló vállalkozásoknak arra, hogy bizony nem minden sikeres ötletből lesz valóban sikeres vállalkozás. Ahhoz, hogy egy ötletből vállalkozás induljon, majd az éveken át sikeresen tudjon működni, és akár még külföldi piacokat is meghódíthasson, olyan vállalkozói ismeretekre van szükség, amit nem minden vállalkozó tud magáénak a kezdetekkor.

Az elmúlt több mint 30 év szakmai tapasztalataira alapozva ezért olyan vállalkozói képzést biztosítunk a most induló, illetve fejlődni vágyó cégek számára az ingyenesen látogatható K&H Cápák között rendezvénysorozaton, amely a mostani gazdasági, adózási és médiakörnyezethez igazodóan mutatja be a legszükségesebb tudnivalókat.

A nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív terméket vagy szolgáltatást

A növekedés mindent felülír
A világ legnagyobb vállalatvezetőinek kétharmada szerint az agilitás az üzlet új “fizetőeszköze” és amennyiben valaki nem képes alkalmazkodni, az hamar feleslegessé válhat.
fejlesztő startupok támogatására az elmúlt években egyre több inkubációs program jött létre, emellett azonban a digitális fejlődés, az adózási és szabályozási környezet változása, vagy akár a közösségi média platformok elterjedése miatt minden induló- vagy fejlődni vágyó vállalkozásnak szüksége van a friss, naprakész vállalkozói ismeretek elsajátításra.

Ezek segítségével ugyanis nagy valószínűséggel elkerülhető a két leggyakoribb probléma, azaz hogy nincs valós piaca a terméknek, vagy nincs megfelelő finanszírozási háttér.

A két kritikus pont

Az induló vállalkozások leginkább ott buknak el, hogy olyan terméket vagy szolgáltatást kínálnak, amely nekik, vagy akár közvetlen környezetüknek elnyeri tetszését, a potenciális vásárlói kört tehát saját szubjektív véleményük, nem pedig reális piackutatás, versenytárselemzés és fogyasztói igényfelmérés alapján ítélik meg. A valós igények felmérésére ma már számos olyan technika van, mint például a „build-measure-learn” folyamat, amelynek során lépésről lépésre tesztelik a fogyasztók igényeit, és ehhez igazodóan fejlesztik tovább a terméket.

A másik kritikus kérdés amellett, hogy mit nyújt a fogyasztóknak, hogy mindezt miből, hogyan valósítja majd meg – azaz hogyan építi fel magát a vállalkozást. Ehhez elengedhetetlen egy olyan komplex üzleti terv, ami tartalmazza a fő partnereket és vevőket, a várható bevételi forrásokat és költségeket, valamint a vállalkozás által kínált pontos értékajánlatot.

Egy ilyen üzleti terv készítésére ma már olyan kompakt módszer is létezik, mint például az egyoldalas üzleti terv, ami – nevéből adódóan – nagyon tömören foglalja össze mindazokat az elemeket, amelyeket egy vállalkozás indításakor számba kell venni.

Mindezekhez a kihívásokhoz segítségként Balogh Péter, az NNG alapítója és a magyar startup közösség egyik legelismertebb angyalbefektetője azt javasolja, hogy nagyon jól válasszuk meg, kikkel, milyen csapattal dolgozunk együtt. Hiszen minden cég életében vannak jó és rossz pillanatok, így elengedhetetlen, hogy olyan társaink legyenek, akikkel a nehéz pillanatokban is tudunk jófejek lenni, összetartani.

Saját cég alapításról bővebb információ a Logosz Cégcsoport weboldalán.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo