Buktatók cikkek


Ezeken a dolgokon könnyen elbukhat egy kezdő vállalkozó

Ezeken a dolgokon könnyen elbukhat egy kezdő vállalkozó 

Önállóság, szabad időbeosztás, magasabb kereset, a felülről érkező nyomás hiánya - számos tényező teszi vonzóvá a vállalkozói létet, így nem véletlen, hogy a fiatalok körében is egyre népszerűbb saját céget indítani. Tapasztalat és a jellemző buktatók ismerete nélkül azonban a lelkesedés ellenére is könnyen zátonyra futhat az üzlet.
Így kerülhető el a cégindítás két kritikus pontja

Így kerülhető el a cégindítás két kritikus pontja 

A mai digitális világ az induló és fejlődni vágyó vállalkozások számára számtalan új lehetőséget kínál, egyúttal azonban kihívást is jelent, hogy a gyorsan változó technológiai és szabályozási környezettel lépést tudjanak tartani a cégek.
Erre figyeljünk, mielőtt beülünk a közösségi autóba

Erre figyeljünk, mielőtt beülünk a közösségi autóba 

Az e-carsharing az autóbérlésnek már hazánkban is egyre elterjedtebb formája. Népszerűségét többek között annak köszönheti, hogy az előzetes regisztrációt követően, okostelefonnal, percalapú elszámolás mellett vehetjük igénybe a járműveket, és azokat a szolgáltatási területen belül szabadon használhatjuk. A buktatóit írta meg a das.hu.
Társasági jogi csapdák – komoly következményekkel

Társasági jogi csapdák – komoly következményekkel 

A pár évvel ezelőtt hatályba lépett Ptk. kiszélesítette a társaságok autonómiáját, így a cégek ma már bizonyos korlátok között bátran formálhatják saját képükre belső szervezetüket és működésüket. Ugyanakkor megmaradt számos, kevesek által ismert merev, társasági jogi szabály, amelyben való figyelmetlenség komoly jogi és anyagi következményekkel járhat – hívja fel a figyelmet blogjában a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos

Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos 

A húszas-harmincas korosztály tömegesen rohanta meg a pénztárakat.

Költségkímélés

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok 

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.

Pénzszerzés

Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok

Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok 

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya.

Jogi kisokos

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok 

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.

Társadalom

Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?

Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat? 

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Az Önkéntes Pénztárak Szövetsége országos kutatásából sok érdekesség kiderül.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo