Évente szeretünk pénzt félretenni

Magyarországon egyelőre nem jellemző általánosságban a havi rendszerességű megtakarítás, a magánbefektetők 80 százaléka azonban már legalább évente egyszer növeli félretett pénzét – derül ki a K&H prémium befektetői felméréséből. A kutatás arra is rámutat, hogy leginkább befektetési alapokban, részvényekben és állampapírokban gondolkodnak a hazai megtakarítók.

A K&H országos felmérés keretében vizsgálta meg, mi jellemző a hazai prémium, tehát az átlagnál magasabb tartalékkal rendelkező befektetők jelenlegi megtakarítási szokásaira és tervezett befektetési döntéseire. „Sok kicsi sokra megy – tanítjuk a gyerekeknek, pedig felnőtt korban sem kellene erről megfeledkezni. Hiszen, ha egyetlen biztos befektetési tippet adhatunk, az egyértelműen a rendszeres megtakarítás. Ennek oka az, hogy a rendszeresen félretett havi pár ezer forinttal rövid idő alatt

Nem mindegy, hogyan élünk nyugdíjasan
Még a 20 százalékot sem éri el azok aránya, akik félretesznek a nyugdíjas éveikre, pedig a hazai lakosság 92 százaléka életszínvonal csökkenést vár idősebb korára. A rendszeresen megtakarítók körében is csupán minden harmadik ember fektet be valamilyen nyugdíjcélú termékbe.
megalapozhatjuk pénzügyi biztonságunkat, néhány év alatt pedig már egy komolyabb megtakarítást is elérhetünk. Mindemellett pedig arról se feledkezzünk meg, hogy ez a fajta előrelátás a fiatalabb generáció számára is példaként szolgál a felelős pénzügyi magatartás elsajátításához” - hangsúlyozta a kézzelfogható előnyöket Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Jelenleg ott tartunk, hogy a takarékoskodás inkább éves szinten tapasztalható: míg a havi rendszerességű megtakarítás a befektetők negyedére jellemző, addig a befektetők 80%-a évente legalább egyszer figyel arra, hogy félretegyen valamennyi pénzt.

A megkérdezett hazai magánbefektetők körében egyértelműen a befektetési alapok, a részvények és a magyar állampapírok jelentik a favoritot, miközben bankbetétekben alig több mint tizedük, deviza befektetésekben pedig még ennél is kevesebb gondolkodik. Ez összecseng azzal a nemzetközi trenddel, miszerint a befektetők az éppen aktuális piaci helyzet, illetve a hozamigényük és a kockázatvállalási hajlandóságuk függvényében mozognak e három fő kategória között.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo