Ekkora zuhanás sem volt még

Áprilisban csaknem 30 ponttal, soha nem látott mértékben zuhant a GKI konjunktúra-indexe, nyilvánvalóan a járvány gazdasági hatásai következtében. Az üzleti bizalmi index mintegy 25, a fogyasztói közel 40 ponttal esett. A világgazdasági válság időszakában, 2009 első felében ugyan voltak már ennél lényegesen pesszimistábbak is a várakozások, de a GKI konjunktúraindexe egyetlen hónap alatt még sohasem csökkent 10 pontnál jobban.

Az üzleti szférán belül minden ágazat várakozásai drasztikusan romlottak, leginkább a szolgáltatásoké (mintegy 35 ponttal), legkevésbé az ipariak (mintegy 20 ponttal). Az iparban az elmúlt időszak termelésének, a termelési kilátásoknak és a rendelésállománynak – ezen belül az exportnak - a megítélése egyaránt sokkal rosszabb lett, egyedül a készletszintről alkotott vélemény javult kissé.

Például a termelés bővülésére számító vállalatok aránya a márciusi 21 százalékról 5 százalékra zuhant, a termeléscsökkenéstől tartóké viszont 18 százalékról 65 százalékra ugrott. Míg az ipari bizalmi index tizenegy éves, az építőipari hétéves mélypontjára esett. Áprilisban a mélyépítő cégek várakozásai összeomlottak, de a magasépítőké is érezhetően borúlátóbbá vált. Egyaránt durván romlott az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség és a rendelésállományok értékelése. A kereskedelmi bizalmi index is csak 2009 elején volt alacsonyabb a mostaninál.

Az eladási pozíció, a rendelésállomány és a készletszint megítélése egyaránt sokat romlott. Míg az eladási pozícióval kapcsolatos pesszimizmus még távol van a 2009 márciusi történelmi mélyponttól, a rendelésállományt még soha nem látták ilyen alacsonynak a cégek. A márciusban még legoptimistább szolgáltató szektor áprilisra a legpesszimistábbá vált, bizalmi indexe megközelítette 2009 tavaszi szintjét.  A leginkább a forgalmi várakozások romlottak.

 

A foglalkoztatási hajlandóság – amely az elmúlt több mint hat évben pozitív volt, vagyis a létszámbővítést tervező cégek aránya meghaladta a csökkentésben gondolkodókét – messze a negatív tartományba került, legnagyobb mértékben az iparban. Ugyanakkor 2009-ben ennél is sokkal kisebb volt a foglalkoztatási szándék. A magyar gazdaság jövőjének megítélése a foglalkoztatás megítélésénél is sokkal nagyobb mértékben zuhant, s megközelítette 2009 legpesszimistább hónapjaira jellemző szintet.

A lakosság pesszimizmusa a legnagyobb mértékben a várható munkanélkülség kapcsán erősödött, de a magyar gazdaság jövőjének megítélése is drámaian negatív lett.  Az áremelési törekvés a kereskedelmi cégek kivételével – ahol összességében nem változott, de ezen belül egyaránt érezhetően emelkedett az áremelésre és -csökkentésre számító cégek aránya is – minden más ágazatban csökkent. Ugyanakkor megugrott a fogyasztók inflációs várakozása. Ráadásul jelentősen kedvezőtlenebb lett lakosság saját várható pénzügyi helyzetéről alkotott véleménye.

 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo