Budapesten az Airbnb már lekörözi Európát

Tavaly már elérte a másfél millió vendégéjszakát az Airbnb Budapesten. Egy friss, a fővárosra vonatkozó Airbnb elemzés alapján az V., VI., VII. kerületben történik a foglalások 69%-a.

A felmérés szerint az Airbnb piaci részesedése Budapesten már az európai jelentősebb városokkal összevetve is az élmezőnybe tartozik. Míg ez az érték Párizsban 15,2%, vagy Barcelonában 13,2%, addig Amsterdamban 11,7%, Madridban 10,1%, de Londonban már csak 6,9%, míg Berlinben mindössze 6,5%.

Kép: Alex Halada

Jelenleg az Airbnb foglalások erős területi koncentrációt mutatnak, mivel a V., VI., VII. kerületben történik a budapesti foglalások 69%-a. Ezeken a területeken a bérbeadók a szobaárak tekintetében is magasabb árszintet tudnak elérni, mint a kevésbé népszerű kerületekben. Az Airbnb kereslet továbbra sem számottevő a város többi kerületében.

Változnak az Airbnb szerződési feltételei
Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok júliusi felhívását követően a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb elkötelezte magát amellett, hogy módosítja szerződéses feltételeit és az árait átláthatóbban tünteti fel.

A kutatásból kiderül, hogy a budapesti Airbnb piacot inkább a professzionális bérbeadók mozgatják, mivel a bérbeadók többsége (65%) kettőnél több lakást ad bérbe. Ez a szám jelentősen meghaladja a legtöbb európai nagyvárosban jellemző, 40-50%-os átlagot.

Az előző évekhez hasonlóan 2017-ben is az egyszobás, teljes lakás volt a legnépszerűbb választás, mivel a foglalások közel 55% ilyen típusú szálláshelyen történt.

Az eddigi trendek alapján arra számítunk, hogy az Airbnb piac a következő években is növekedni fog, összhangban a Budapestre látogató turisták számának emelkedésével. A hazai szállodapiacon történő folyamatos és jelentős fejlesztések átadása a következő 2 évben várható, így a kínálat bővülésének köszönhetően az Airbnb piaci részesedésének gyors növekedése csökkenhet a közeljövőben – mondta Steinfeld Tamás, a Colliers International piackutatási igazgatója.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo