A régebbi lakáshirdetéseket is érdemes megnézni

Hiába élénkül az ingatlanpiac, sok lakás marad eladatlanul, mivel a vevők általában a frissebb hirdetésekből szemezgetnek – írja a Ingatlan.com.

A budapesti ingatlantulajdonosok az év első négy hónapjában 8 százalékkal kevesebb lakáshirdetést adtak fel, mint egy évvel korábban, viszont a fővárosi ingatlanok közül a panellakások és a családi házak eladási ideje 1, illetve 3 héttel csökkent. A panelokat idén átlagosan 48, a családi házakat pedig 146 nap alatt lehet eladni. A budapesti téglalakásoknál pedig 88 nap kell ehhez, ami megegyezik az egy évvel korábbival.

Hitelből venne lakást? Még idén érdemes belevágni
Bőven van még tér növekedésre a lakáspiacon, így – ha csak a nem üt be egy újabb gazdasági válság – a lakáshitel-állomány is bővülni fog a K&H szerint. Ma a befektetési célú lakásvásárlásra felvett hitel egy éven belül megtérülhet, de már nem sokáig, hiszen ahogy egyre több hitelt veszünk fel, hamarosan a hiteldíjak emelkedésére lehet számítani.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdaság szakértője szerint az, hogy a feladott hirdetések számának csökkenése mellett a fővárosban a kínálat nem csökkent, azt mutatja, hogy több a beragadt, eladatlan lakás a piacon. A vevők pedig elsősorban a frissen megjelent lakásokból válogatnak, erre utal, hogy a panellakások és családi házak eladási ideje lerövidült. Az ingatlanközvetítők által feladott hirdetések száma is 5,4 százalékkal csökkent a fővárosban, ez pedig a budapesti lakáspiaci forgalom csökkenését vetítheti előre.

Vidéken más a helyzet, mint a fővárosban és élénk a piac. A vidéki nagyvárosokban - megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban - idén 5 százalékkal, a kisebb vidéki városokban 2 százalékkal több hirdetést adtak fel az ingatlantulajdonosok mint egy évvel ezelőtt. A megyeszékhelyeken a panellakások átlagosan 51 nap alatt eladhatók, azaz tavalyhoz képest 10 nappal kevesebb is elég az értékesítéshez, az ottani téglalakások 10 nappal 81 napra csökkent. A községekben a családi házak eladási ideje ugyan csökkent, de átlagosan így is legalább 7-8 hónap alatt kelnek el.

 

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo