Új világhálón dolgozik az internet feltalálója

Tim Berners-Lee brit fizikus, az internet feltalálója elégedetlen világraszóló találmányának további útjával. Most új, nyílt forráskódú rendszeren dolgozik, amely mindenki számára elérhetővé tesz egy világhálót – de úgy, hogy adataikhoz üzleti céllal nem férhetnek hozzá.

Berners-Lee, a svájci CERN atomkutató központ munkatársa, 36 éves volt, amikor 1991 nyarán közzétette az első web-oldalt az általa teremtett világhálón. Tulajdonképpen csak az volt a célja, hogy rendet tegyen a munkahelyén és az ott szükséges papírokhoz, feljegyzésekhez mindenki könnyen hozzáférhessen.

Kép: Pixabay

Míg felettesei először nem ismerték fel az ügy jelentőségét, a fiatal programozó gyorsan világhírű lett. Ám elégedetlenné vált azzal, amivé az Internet napjainkra fejlődött - és vissza akar térni a gyökerekhez. Amint a Medium portálon bejelentette: mindig azt gondolta, hogy a világháló valamennyiünké – ám az nagy konszernek kezébe került, akik saját céljaikat követik – az Internet használóinak rovására.

A feltaláló a világhírű amerikai műegyetem, az MIT munkatársaival már vagy 15 éve fejleszti Solid elnevezésű projektjét. Nyílt

A gomb már a múlt – a jövő a hang- és testbeszéd
Az eszközöket rövidesen hanglejtésünkkel, arckifejezésekkel és testbeszéddel fogjuk irányítani.  A felhasználók több mint fele úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligenciának köszönhetően a hirdetések már megkülönböztethetetlenek lesznek a tényleges termékektől.

forráskódú, tehát szabadon hozzáférhető világhálóról van szó, amely egy dologban, de annál jelentősebben tér el a jelenlegitől: nem adja ki a használók adatait, így nem lesz használható kereskedelmi, üzleti célokra.

Minden feltöltött fájl külön tárhelyre kerül. Azok ugyan kapcsolódhatnak egymáshoz – de csak a feltöltő hozzájárulásával. A szükséges infrastruktúrát Berners-Lee új cége, az Inrupt építi ki. Arról, mikor kezdi meg működését a hálózat, kidolgozói még semmit nem közöltek.

(Forrás: Der Stern)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo