Felhasználás cikkek


Linkadó? Nem is link, nem is adó

Linkadó? Nem is link, nem is adó 

Az Európai Parlament március 26-án elfogadta a szerzői jogok digitális egységes piacon való érvényesítéséről szóló új irányelvet. Kritikusai egyrészt a mémek szabadságát féltették, másrészt attól tartottak, hogy az megadóztatná a hiperlinkelést, és akár a tartalmak Facebookon való megosztása is veszélybe kerülhet.
A hazai cégek még óvatosak a blokklánc technológiával

A hazai cégek még óvatosak a blokklánc technológiával 

A vállalatvezetők többsége szerint a blockchain technológia üzleti felhasználása egyértelműen versenyelőnyt jelent, azonban mindössze harmaduk kezdte el alkalmazását, sokan még csak keresik a technológia alkalmazásának lehetőségeit.
Több lesz a CSOK és két gyerek után is járhat

Több lesz a CSOK és két gyerek után is járhat 

Jelentősen növeli a CSOK összegét a kormány és kétgyermekes családok is igénybe vehetik – hangzott el a Kormányinfón. 
Új világhálón dolgozik az internet feltalálója

Új világhálón dolgozik az internet feltalálója 

Tim Berners-Lee brit fizikus, az internet feltalálója elégedetlen világraszóló találmányának további útjával. Most új, nyílt forráskódú rendszeren dolgozik, amely mindenki számára elérhetővé tesz egy világhálót – de úgy, hogy adataikhoz üzleti céllal nem férhetnek hozzá.
Ezeket a műanyagokat jövőre már ne keresse a Lidlnél

Ezeket a műanyagokat jövőre már ne keresse a Lidlnél 

A Lidl  jövő év végéig megszünteti az áruházaiban kapható egyszer használatos műanyag termékek forgalmazását. Ez érinti a szívószálak, az eldobható műanyag poharak, műanyag tányérok és evőeszközök, valamint a műanyag fültisztító pálcikák értékesítését.
Két hétig még dőzsölhetünk a Szép-kártyából

Két hétig még dőzsölhetünk a Szép-kártyából 

Két héttel a lejárat előtt a tavalyi 2 milliárdnál jóval magasabb, mintegy 3,5 milliárd forintnyi összeg vár még elköltésre a munkavállalók 2016-os SZÉP-kártyás juttatásaiból. A határidőt követően a kártyakibocsátó cégek a fennmaradó összegeket a munkáltatóknak utalják vissza.
Sok mindenre jó, mégis alig használják a lakástakarékot

Sok mindenre jó, mégis alig használják a lakástakarékot 

A környező országokat összehasonlítva Magyarországon a legmagasabb a lakástakarékpénztárak után járó állami támogatás mértéke (30 százalék), ennek ellenére a térségben nálunk választják a legkevesebben ezt a megtakarítási formát – adta hírül az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég.
Vége az egyszer használatos műanyagoknak

Vége az egyszer használatos műanyagoknak 

Az Európai Bizottság – az EU történetében először – páneurópai stratégiát fogadott el a műanyagokra vonatkozóan, mely szerint az uniós piacon forgalmazott műanyag csomagolóanyagok mindegyike újrahasznosítható lesz. Európában évente 25 millió tonna műanyaghulladék keletkezik, és ennek kevesebb mint 30%-át hasznosítjuk újra.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.

Pénzszerzés

Ilyen is rég volt, a legegyszerűbb banki betéttel nyereséget lehet elérni

Ilyen is rég volt, a legegyszerűbb banki betéttel nyereséget lehet elérni 

Infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve.

Adózás

Jön a vagyonadó, mese nincs

Jön a vagyonadó, mese nincs 

PM-államtitkár: néhány héten belül társadalmi egyeztetésre kerülhet a vagyonadó terve.

Cégblog

Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban

Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban 

Az óbudai Epicurean fine dining étterem új menüje, „A láthatatlan körforgás – A bőségtől a csendig” nem egy ország vagy egy séf életútja köré épül, hanem a természet láthatatlan folyamatait követi végig a tányéron.

Klímablog

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú 

A klímaváltozásban bő egy évtizeddel előbbre jött a legrosszabb forgatókönyv.

Infokom

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk 

Egy gépi látásra épülő rendszernek elég néhány másodperc ahhoz, hogy felismerje az arcunkat.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo