Van, ahol évek alatt múlik majd el a koronavírus hatása

Legkorábban három év múlva érheti el a magyar légi közlekedés a 2019-es szintet, miután a járvány korábban sosem látott visszaesést okozott az iparágban.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tavaly csaknem 60 százalékkal esett vissza a légtérben átrepülő, valamint Budapestre érkező és onnan induló járatok száma - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat.

A tavaly bevezetett korlátozások, valamint az utazási szokások változása miatt a magyar légiforgalmi szolgálat által felügyelt gépmozgások - azaz a hazai és a koszovói átrepülő gépek, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező, illetve onnan induló járatok, valamint a nem ellenőrzött légtérben közlekedő kisgépek - száma jelentősen elmaradt a 2019-estől, amikor több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését szavatolták a magyar irányítók.

Magyarország átrepülő forgalma a 2019-es rekordévhez képest tavaly 57 százalékkal mérséklődött, 430 ezerrel kevesebb gép haladt át az ország felett. A Koszovó feletti magas légtér gépmozgásainak éves csökkenése is meghaladta az 55 százalékot, itt 50 ezer járat biztonságos közlekedését segítették tavaly a HungaroControl szakemberei.

Kiemelik: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér le- és felszálló forgalma pedig ennél is nagyobb mértékben, több mint 61 százalékkal esett vissza. 2020-ban volt olyan nap, amikor a korábbi években tapasztalt háromszáz járat helyett csupán tizenkilenc fordult meg a légikikötőben. A járványhelyzet a kisgépes repülésekre - az úgynevezett nem ellenőrzött légtér forgalmára - hatott a legkevésbé: ott 23 százalékos csökkenést regisztráltak.

Az Eurocontrol legkedvezőbb előrejelzése szerint a légi forgalom legkorábban 2024-re állhat vissza a 2019-es szintre, így a HungaroControl az idén a 2019-es gépmozgások 50-60 százalékával számol.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo