Több lesz a CSOK és két gyerek után is járhat

Jelentősen növeli a CSOK összegét a kormány és kétgyermekes családok is igénybe vehetik – hangzott el a Kormányinfón. 

Döntött a kormány a csok-rendszer átalakításáról, a kétgyerekesek is megkapják a 10 millió forintos kedvezményes kölcsönt, amelynek összegét 15 millióra emeli a háromgyermekes családoknál - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. A lakáskasszák támogatásából felszabaduló összeget költik majd erre. 

kép: freeimages.com

A változásokat akár már idén bevezethetik, de ehhez a banki szabályokat is módosítnai kell. A felhasználás köre nem változik.

Itt a vége: gyors és kegyetlen volt a leszámolás a lakástakarékokkal
Tegnap benyújtották, ma megszavazta az Országgyűlés a 30 százalékos állami támogatás megvonását a lakástakarékpénztáraktól. Az 1996 óta működő konstrukció így a legnagyobb előnyét veszítette el.
A támogatás mértékének a változását azzal indokolta a miniszter, hogy emelkedtek az ingatlanárak, ennél nagyobb emelés viszont már túlzottan felverné az árakat.

A kormány a hét végén bejelentéseket tesz majd a családtámogatással kapcsolatos nemzeti konzultációval kapcsolatban, majd azt követően további döntések jöhetnek.

 

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo