Teljes bojkottot hirdethet Kína az amerikai gazdák ellen

Először csak importvámokat vezettek be, de a CNN értesülése szerint elképzelhető, hogy hamarosan teljes bojkottot hirdet Peking az amerikai szójabab ellen.

A kínai állam még nyáron vezetett be 25 százalékos importvámot az USA-ból behozott szójára. A tarifát a hasonló, ipari termékeket érintő amerikai rendelkezésre válaszul vezették be. Az új vámok 5 és 25 százalék között mozognak, a legnagyobb vámkulcsokat az amerikai agrártermékekre (gabona, hús, szeszesitalok) tartogatták.

12 milliárd dollár forog kockán

Folytatódik az adok-kapok az USA és Kína között
Újabb, 60 milliárd dollárnyi értékű amerikai árut érintő szankciós listát jelentett be Kína, válaszul az amerikai importvámokra.
A védővámok ellenére Kína továbbra is az Amerikában termelt szójabab legnagyobb felvevőpiaca maradt, tavaly a gazdálkodók 12 milliárd dollár értékben exportáltak szójababot Kínába, vagyis bagy csapás lenne sok amerikai gazdálkodónak, ha teljesen megszűnne a kínai export. A kieső veszteséget részben pótolhatja csak az európai piac: Donald Trump és Jean-Claude Juncker júliusi találkozóján Európai Bizottság elnöke ígéretet tett arra, hogy fokozza a szójabab importját az USA-ból.

Az amerikai szójabab-import leállása ugyanakkor Kína számára is problémákat okozhat. Az importált szója a Kínában tenyésztett sertések egyik legfontosabb takarmánya. A kínai kormány szerint probléma, hogy a fontos terményből az ország importra szorul, ezért szeretnék elérni, hogy a hazai gazdálkodók is fokozzák a termelést. Az ugyanakkor valószínűtlen, hogy a kínai mezőgazdaság képes lenne ellátni az egész ország szójaigényét. Ha sikerül is fokozni a termelést, ez időbe telhet, ami ideiglenesen a mezőgazdaság, főleg a húsipar visszaesését okozhatja.

Ha saját forrásból nem megy, Kína több országól, elsősorban Brazíliából pótolhatja az amerikai szóját. Azonban a CNN-nek nyilatkozó szakértők szerint új kereskedelmi partnerekkel egyezkedni jóval költségesebb lenne, mint fenntartani a jelenlegi üzleteket az USA-val.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo