Észak-Korea, a világ talán legelszigeteltebb országa, így az ott zajló politika, gazdasági folyamatokról a külvilág nagyrészt csak találgatni tud. Az országot egyfajta sztálinista királyi családként irányító Kim-dinasztia aktuális tagja, Kim Dzsongun hat éve, alig 30 évesen került az ország élére. Azóta a médiában (külföldi hírszerzők és észak-koreai disszidensek értesülései alapján) egymásnak ellentmondó hírek jelenne meg arról, milyen változást jelentett a vezérváltás: hol tisztogatásokról, a diktatúra keményedéséről, hol a Kim-család hatalmának megingásáról, hol enyhülésről érkeztek hírek
Nem lesz atommentes a félsziget
A közelmúltban Észak-Korea hirtelen békülékenynek mutatkozott a nyugattal és Dél-Koreával szemben: áprilisban évtizedek először találkozott a két Korea vezetője, ezután Észak hivatalosan beszüntette atomprogramját. A nyitás eddigi csúcspontja Kim Dzsongun és Donald Trump amerikai elnök szingapúri találkozója volt, ahol többek között az USA-val és Déllel való megbékélésről és a Koreai-félsziget atommentesítéséről írtak alá közös nyilatkozatot.
A záródokumentumban meglehetősen kevés konkrétum szerepel: Észak-Korea már korábban beszüntette az új atomfegyverek gyártását, de valamennyi robbanófej még van náluk raktáron. A teljes félsziget atommentesítése azt is jelentené, hogy az USA-nak is ki kéne vonni a Dél-Koreában tartott atomrakétákat, amire aligha lesznek hajlandók. Valóban meglepő fordulat azonban, hogy a korábban minden nemzetközi fórumon ellenséges hangú, időnként egyenesen Washington lebombázásával fenyegetődző rezsim hirtelen békejobbot nyújtson.
Már nem a hadsereg az első
A nyugati elemzők az új fejlemények tükrében igyekeznek újra összerakni, mi történhet most Észak-Koreában. Az új, terjedő narratíva nagyjából a következő: Kim Dzsongun hatalomra kerülése után szakított apja korábbi, a hadsereget előtérbe helyező politikájával, és a gazdaság stabilizálását, nagyobb jólétet ígért. A terv része volt az atomprogram felgyorsítása is, mivel úgy gondolta, a többi ország komolyabban veszi majd Észak-Koreát, ha az képes nukleáris csapásmérésre, és emiatt idővel fel fogják oldani a gazdasági szankciókat.
Kim Dzsongun hatalomra kerülésekor ezzel szemben új jelszót adott ki, ez lett a pjongdzsin, azaz a „párhuzamos fejlesztés irányvonala”. Ez azt jelentette, hogy az államnak az atomfegyverek és a gazdaság, infrastruktúra fejlesztésére kell koncentrálnia. Ez nem jelent feltétlenül teljes szakítást Kim-Dzsongil politikájával, aki már 2002-ben kis mértékben teret adott a magántőkének, és a sztálini állami vállalatok mellett megjelentek a magánkézben levő üzletek, kávézók, éttermek, amelyek elsősorban a politikai és katonai elitet szolgálták ki.
Erősödő tőkésosztály, egyre több okostelefon
A Vice Kínában élő, Észak-Koreát többször megjárt riportere, Christian Petersen-Clausen két éve meglepetten tapasztalta, hogy Phenjan egyes részein egyre több embert lát nyugati mobiltelefonnal, német autókkal közlekedni. A magántőke engedélyezése Észak-Koreában egy új társadalmi osztály megjelenéséhez vezetett, akik a közelmúltban komoly gazdasági és politikai tényezővé váltak. Michael Madden Észak-Korea-szakértő szerint az új tőkés réteg szoros kapcsolatot alakított ki Kim Dzsongun rezsimjével, a kenőpénzek fizetése általános gyakorlat. Madden szerint a vagyonosabb észak-koreai vállalkozók hasonló erővé váltak az utóbbi években, mint az oroszországi oligarchák a ’90-es években. Az észak-koreai állam az utóbbi években számos gazdasági területet átengedett a vállalkozóknak, akiknek mára a közlekedésben, az ingatlanszektorban és az építési projektek kivitelezésében is vannak érdekeltségeik, és nagy szerepük van abban, hogy az észak-koreai gazdaság még talpon tud maradni, és nem ismétlődött meg a ’90-es évek gazdasági összeomlása, éhínsége.
Az új tőkésréteg növekvő befolyása Kim Dzsongun uralkodása alatt is tovább nőtt, ami már önmagában arra sarkallta az észak-koreai vezetést, hogy nyisson a külvilág felé. Emellett Kim Dzsongun nem tudta beváltani az ígéretét, hogy növelni fogja az ország jólétét és eléri a szankciók feloldását. A nukleáris program elindítása épp az ellenkezőjét érte el annak, amit reméltek, és további gazdasági szankciókat vont csak maga után. Észak-Korea legfőbb partnere, Kína is embargót vezetett be, többek között az olajimportot is leállította Észak-Koreával szemben. Igaz, a gazdaság 2016-ban, a fokozódó liberalizáció miatt így is növekedni tudott, a további növekedéshez viszont már külföldi tőkére lehet szükség.
Turistákat, befektetőket várnak
A hétfői Trump-Kim-csúcstalálkozó óta, a közös nyilatkozat alapján az elemzők egyetértenek abban, hogy a rezsim célja a külföldi befektetők megszerzése lesz. Az Economist elemzője szerint valószínű, hogy Észak-Korea speciális gazdasági zónákat jelöl majd ki, hasonlóan a kínai gazdaságot liberalizáló Deng Xiaoping reformjaihoz. Ezek között lehet az ország egyik legnagyobb ipartelepe és a dél-koreai határ melletti Kumgang-hegyi turisztikai zóna, amely ma egyike az ország kevés, dél-koreai turisták számára is látogató területeinek.
Az idegenforgalom fejlesztésétől különösen sok hasznot remél a Kim-rezsim: a közelmúltban készült műholdfelvételeken nagy építkezések nyomai láthatók a félsziget keleti partvidékén található turisztikai zónában is. Ami a vállalati befektetéseket illeti, ezen a téren szinte biztosan a kínai vállalatok hegemóniája érvényesül, hiszen Észak-Korea jelentős mértékben függ a Kínai élelem- és energiaexporttól. Juthat emellett hely Dél-Koreai cégeknek is, a mesterségesen felduzzasztott északi nehéziparban például a Hyundai találhat partnerekre.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Politikailag ennél már kockázatosabb lehet az amerikai és japán cégek megjelenése. A két országot az észak-koreai propaganda évtizedeken át a korai nép legfőbb ellenségeiként mutatta be (az USA-t a koreai háborúban való részvételért, Japánt a félsziget 40 éves megszállásáért). Kérdéses, ezek után meg lehetne-e magyarázni az amerikai vagy japán üzletemberek megjelenését, és szavatolható-e a biztonságuk. A phenjani propagandistákat már a Trump-Kim-találkozó is kínos helyzetbe hozta, a csúcsról csak elvétve tudósítottak, a napokban inkább a kezdődő rizsültetési szezonról volt szó az észak-koreai médiában. Az mindenesetre nem valószínű, hogy Észak-Koreát a befektetési szempontból javasolt országok között emlegetik majd a nemzetközi kereskedelmi szervezetek.
A diktatúra marad
Mások, például a Weekly Standard elemzője, Ethan Epstein szerint ugyanakkor lehet, hogy Kim Dzsongun a Kínai Kommunista Párt modelljét próbálja követni. Ennek lényege, hogy a gazdaság liberalizálásával, az így teremtett nagyobb jóléttel megvásárolja az emberek lojalitását. Vagyis a diktatúra semmivel sem lesz puhább – ahogy Deng Xiaoping is könyörtelenül felszámolt minden demokratikus megmozdulást – de az elnyomást innentől a növekvő jóléttel ellensúlyozzák, illetve legitimálják.
Az tehát biztosnak tűnik, hogy Észak-Korea továbbra is totalitárius állam marad. A szingapúri csúcstalálkozón egy szó sem esett az emberi jogokról, vagy az észak-koreai politikai rendszer bárminemű megváltoztatásáról. Ebből a szempontból az egyetlen különbség az, hogy mostantól többé-kevésbé nyugati legitimáció mellett működhet a diktatúra.
