Könnyes búcsú a rizikós lakáshitelektől

Közel 800 milliárd forint összegben vettek fel lakáshitelt 11 hónap alatt, ami 33 százalékos emelkedést jelent, és illeszkedik a korábban kialakult trendbe. Az új lakáshiteleknél a legnagyobb rizikót jelentő változó kamatozású konstrukciók aránya nagyon alacsony, 6 százalékos szintre süllyedt.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Maguk a hitelfelvevők léptetik le az egyik lakáshitel-konstrukciót a piacról. Legalábbis erre utalnak a legfrissebb piaci adatok a BankRáció.hu legújabb – a hivatalos jegybanki adatokon alapuló – összefoglalója szerint.

A lakáshitelek ritkán látható oldalai
A lakásvásárlást megkönnyítheti az úgynevezett előminősítés, azaz a vevőnek van papírja arról, hogy megkapja a szükséges hitelt, igaz, ez a megoldás még nem igazán terjedt el a piacon. Bár sokakat érinthet, viszonylag kevesen élnek a hitelkiváltással. Pedig egy 5 évvel ezelőtti lakáshitel 11,23 százalékos átlagkamata mára 5 százalék alá süllyedt, ez pedig jelentős különbséget jelent.
A rizikós hitelek alkonya

A múlt év első 11 hónapjában a bankok 793 milliárd értékben kötöttek újlakáshitel-szerződéseket, ami 33 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben. „A bő 30 százalékos növekedés nem jelent meglepetést, azaz tartós növekedés látható a piacon” – mondta Trencsán Erika, a portál hitelszakértője. Hozzátette: a legfrissebb adatokból kiderül, hogy az új lakáshiteleknél gyakorlatilag marginálissá vált a legrizikósabb, változó kamatozású konstrukciók aránya.

A tavaly novemberben felvett lakáshiteleknek mindössze 6 százalékát adták, ezzel szemben a 11 hónapban igényelt új lakáshiteleken belül még 16 százalékos a részesedésük. „Mindez azt mutatja, hogy a hitelfelvevők elfordultak a változó kamatozású lakáshitelektől. Ebben persze szerepe van a Magyar Nemzeti Bank lépéseinek. Egyrészt a fogyasztóbarát lakáshitelekre vonatkozó minősítés bevezetésének. Másrészt, hogy októbertől szigorúbb szabályok léptek életbe a változó kamatozású lakáshitelek felvételére” – fogalmazott a szakember.

Kép: Pixabay

Az újonnan felvett lakáshiteleknél az 5–10 évig fix törlesztést garantáló konstrukcióknál következett be a legjelentősebb növekedés a múlt év első 11 hónapjában: 123 százalékkal 275 milliárd forintra nőtt a teljes összeg. Az 1–5 évig fix törlesztésű lakáshitelek összege 70 százalékkal 332 milliárd forintra emelkedett. A fix törlesztésű lakáshitelek iránti kereslet jelentős emelkedése a már említett szigorítás mellett a hitelfelvevők tudatosságával magyarázható. „Egyre többen szeretnének biztosra menni, és a gazdasági változásokból adódó esetleges kamatemelkedéshez köthető törlesztőrészlet-növekedést kikerülni” – mondta a szakértő. A kamatok és teljes hiteldíjmutatók változásáról szólva Trencsán Erika elmondta, hogy tavaly novemberben a legalább 1 évig fix törlesztésű lakáshiteleknél 5,36 százalék volt az átlagos kamat, szemben az egy évvel korábbi 5,21 százalékkal, ami szerény mértékű emelkedésnek felel meg.

A régebbi lakáshitelek is biztonságosabbra cserélhetők

A BankRáció.hu saját adatai is megerősítik ezeket a piaci trendeket, egyre többen keresik a fix törlesztésű lakáshiteleket. Trencsán Erika szerint bár az új lakáshiteleknél nagyon lecsökkent a kockázatos, változó kamatozásúak aránya, a korábban felvett jelzálog- és lakáshiteleknél még jelentős, több mint 50 százalékos a részesedésük. A szakember szerint régebben felvett változó kamatozású lakáshiteleket hitelkiváltással lehet fix törlesztőrészletűre cserélni, különösen azoknál, amelyeknél sok van hátra a futamidőből, és magas a tőketartozás összege.

„Bár a hitelkiváltás eddig a lakossági bankpiacon nem volt túl népszerű megoldás, a kamatemelkedés kockázata és az adósok növekvő tudatossága miatt várhatóan nagyobb lesz iránta a kereslet. Tapasztalataink szerint a sikeres hitelkiváltási folyamatokban egyre nagyobb szerep jut a felkészült hitelközvetítőknek is” – tette hozzá Trencsán Erika.

Mire kell nagyon odafigyelni hitelfelvételnél?
Az ingatlanpiac fellendülése és a viszonylag magas ingatlanárak következtében sok vevő bankhitel igénybevételével kívánja fedezni az ingatlanvásárlást. A hitel visszafizetése jelentős megterhelést is jelenthet a vásárlónak, ezért érdemes előtte alaposan tájékozódni. Mire érdemes figyelni hitelfelvételkor? Jogi szakértőnk segít!

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo