Javaslatot tett a kamara: engedjék el a bérleti díjak egy részét

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara azt javasolta a fővárosi és kerületi önkormányzatoknak, hogy a kereskedelmi egységek forgalmának visszaesésével arányosan enyhítsék a kereskedelmi célú ingatlanok bérleti díját a budapesti mikro-, kis- és középvállalkozások részére - közölte a fővárosi köztestület pénteken az MTI-vel.

A kamara szerint mielőbbi lépések szükségesek ezen a területen a koronavírus-járvány negatív hatásainak enyhítésére, a gazdaság újraindításához.

A közlemény szerint Nagy Elek, a BKIK elnöke Karácsony Gergely főpolgármesternek és a budapesti kerületi polgármestereknek küldött levelében a budapesti mikro-, kis- és középvállalkozások részére javasol megoldást a kereskedelmi ingatlanok bérleti díjának ésszerű mérsékléséről a járványidőszakban. Eszerint a kereskedelmi egységek bérleti díját a járvány alatti forgalom visszaesésének megfelelő mértékben kellene csökkenteni.

A javaslat szerint az idei árbevételt hónapokra bontva, a tavalyi év ugyanazon időszakának eredményeivel hasonlítanák össze, így például 30 százalékos árbevétel csökkenés esetén az adott hónapra 30 százalékkal enyhítenék a bérleti díjat. Ezzel a kedvezménnyel a legalább 10 százalékos bevételcsökkenéssel járó hónapokra élhetnének a bérlők. A kedvezmény mértékét a BKIK 90 százalékban maximálná - írják a közleményben.

A BKIK koncepciójának megvalósításával a fővárosi és a kerületi önkormányzatok jelentős mértékben hozzájárulhatnának a területükön működő, jellemzően hazai tulajdonban levő kereskedelmi és lakossági szolgáltatóipari mikro-, kis-, és középvállalkozások túléléséhez, és a válságból való gyors kilábalásukhoz. Tekintettel arra, hogy a főváros és a kerületi önkormányzatok rendkívül eltérő módon állnak ehhez a kérdéshez, a BKIK javaslata iránytű lehet - vélik. A bérleti díjakból származó önkormányzati bevételek ilyen módon történő elengedése egyértelműen megtérülő vállalkozásfejlesztési beruházásként értelmezhető, amely a foglalkoztatáson, árurendelésen, és egyéb továbbgyűrűző hatásokon keresztül jelentős gazdaságélénkítő hatást fejthet ki a fővárosban - írta a BKIK.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo