Fillérekért hajtjuk szét magunkat

Az OECD statisztikája szerint tavaly 22 576 dollár volt az átlagos kereset Magyarországon. Ami ugyan 8 százalékkal több az előző évinél, mégis változatlanul a második legalacsonyabb a szervezet tagállamainak sorában – írja az mfor.hu

 

Vagyis: túl sokat dolgozunk ahhoz képest, amennyi fizetést hazavihetünk. Egy ledolgozott munkaórára vetítve kereken 13 dolláros átlagfizetés jut, aminél kevesbé csak a nálunk többet dolgozó görögök, lettek és mexikóiak munkáját értékelik. 

fotó: flickr

A helléneknél 12,9, a letteknél 12,9, a mexikóiaknál pedig 6,8 dolláros átlagos órabért kaptunk eredményként. És mindezt úgy, hogy egyedül csak Mexikóban alacsonyabb az átlagos éves kereset a hazainál.

Elégedettség: túl a fizetésen
A humán erőforrás egyik legalapvetőbb kérdése: kinek mennyit fizessek, mennyit ér nekem a munkája? 
Az óránkénti bérezésben nem csak a térségbeli versenytársaktól maradunk el, de a tagállamok között is a sor végén kullogunk.

A magyar átlagkereset 2017-ben évi 22 576 dollár, azaz bruttó 6,2 millió forint volt, és ez bár 8 százalékkal több mint egy évvel korábban, még így is kevés.

A környező országokban mindenhol többet ér egy órányi munka: Szlovákiában 14,2, Lengyelország 14,3, Csehországban 14,3, Ausztriában 31 dollárt.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo