Ezek a műanyagok kerülnek tiltólistára

Több egyszer használatos műanyag, többek között szívószálak, evőeszközök, tányérok, szívószálak, italkeverők forgalmazását tilthatják be a jövőben egy új EU-s direktíva alapján.

Az Európai Parlament által megszavazott uniós szabályozás felveszi a harcot az európai tengerpartokon 10 leggyakrabban előforduló egyszer használatos műanyag termékkel és a tengerekben hagyott műanyag halászeszközökkel. Ezek együttesen a tengeri hulladék 70 százalékát teszik ki.

A műanyag nemcsak a partokat szennyezi, a tengerben élő állatokra nézve is igen veszélyes: a nagyobb darabokba beleakadhatnak, a kisebbeket összetéveszthetik táplálékukkal. A táplálékláncon keresztül ráadásul az emberek szervezetébe is bekerülhet műanyag. Ezeknek az egészségünkre gyakorolt hatása egyelőre nem ismert. A tengeri hulladék továbbá gazdasági károkat is okozhat azoknak a szektoroknak, közösségeknek és gyáraknak, akik megélhetése a tengerektől függ: a műanyag csomagolások mindössze körülbelül öt százaléka marad a gazdaságban - a többit gyakorlatilag kidobjuk.

Tilos, aminek van zöld alternatívája

Tele van a Duna mikromüanyaggal
A Dunában találták a legtöbb mikroműanyagot az eddig vizsgált hazai folyók közül: köbméterenként 50 részecskét. A Parányi Plasztiktalány projekt során egy független laboratórium és partnerei a Tisza után megmérték a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyag-szennyezését is.
Az EU mostani szándéknyilatkozata alapján a későbbiekben tiltólistára kerülhetnek olyan termékek, amelyeknek már létezik környezetbarát változata: műanyag fültisztító pálcikák, evőeszközök, tányérok, szívószálak, italkeverők és léggömb pálcikák.

Az irányelvek alapján Aaz olyan műanyag termékek gyártóinak, mint a csomagolás, cigarettacsikkek, nedves törlőkendők, stb., kötelezővé kellene tenni, hogy a hulladék-gazdálkodás és tisztítás díját ők állják (úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősség, EPR)

2025-re a műanyag palackok 90 százalékát gyűjteni kellene (például egy rendszeren keresztül, ahol a palack betéti díját visszakapják a vásárlók)

Az olyan árucikkeken, mint a higiéniai termékek, nedves törlőkendők és léggömbök el kellene helyezni egy speciális jelölést, amely felhívja a vásárlók figyelmét a helyes hulladékkezelésre

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo