Egyre jobban körvonalazódik, mekkora minimálbér-emelés jöhet jövőre

A munkaadók eddig semmiféle emelésre nem láttak lehetőséget, most is van egy komoly feltételük.

Megállapodás nem született, de az álláspontok közeledtek a jövő évi minimálbér-emelésről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai ülése után, írja a Népszava. A lap szerint a szakszervezetek 7,5 százalékos emelést szeretnének, de a munkáltatók legfeljebb 3 százalékos növelést látnak lehetségesnek - előbbi 173 ezer, utóbbi 166 ezer forintra növelné a jelenleg 161 ezer forintos minimálbér bruttó összegét.

A munkáltatók részéről ez jelentős elmozdulás, mert két hete még semmiféle emelésre nem láttak lehetőséget. De most is csak akkor látják lehetségesnek, ha a kormány 2 százalékkal csökkenti a munkáltatói járulékokat. Erről tiszta, kimondott kormány-álláspont még nincs. A Népszava felidézi, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter hétfői éves meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságában arról beszélt, hogy munkáltatók által fizetendő szociális hozzájárulási adó (szocho) a következő két évben tovább csökkenhet, "ha a gazdaság lehetőségei ezt megadják".

A hazai minimálbér-helyzetről és kilátásairól épp néhány napja írtunk bővebben: Minimálbér: további leszakadás fenyegeti Magyarországot
A Népszava megkérdezte Rolek Ferencet, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnökét, aki szerint a 2020-as év és a jelenlegi gazdasági helyzet nem alapoz meg egy jövő évi minimálbéremelést, de ha a kormány is besegít, akkor van lehetőség arra, hogy a legalacsonyabb keresetűek bére is megőrizze reálértékét.

A VKF-ülésen arról is vitáztak, hogy a hazai bérek emelésekor figyelembe kell-e venni a környező országok béremeléseit. Lengyelországban, Szlovákiában ugyanis már megállapodtak arról, hogy jövőre 7,7 illetve 7,4 százalékkal nő a minimálbér, a cseh kormány minimum 4,1 százalékot vár. Rolek szerint nincs értelme hasonlítgatni, mert a magyar munkavállalók számára nem a visegrádi országok az elsődleges célországok. Ráadásul a cseh egy főre jutó GDP 50, a szlovák 25 százalékkal magasabb, mint a magyar, mutatott rá Rolek, márpedig a keresetek függnek a gazdaság teljesítményétől is. A Népszava hozzátette, hogy a lengyel egy főre jutó GDP viszont alacsonyabb a magyarnál.

(Népszava)

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo