Ebben segít a versenyjogi bürokrácia csökkentése

A versenyjogi bürokráciacsökkentés felgyorsíthatja az állami tulajdonú kockázati tőkealapok kihelyezéseit – közölte a Gazdasági Versenyhivatal.

A versenytörvény módosítása alapján a tőkealapok kihelyezéseinél az összefonódást a feleknek nem kell bejelenteniük. A GVH elnöke szerint a változás egyértelműen kedvez a magyar gazdaságnak – írták.

Rigó Csaba Balázs szerint az érintett tőkekihelyezések a bejelentési kötelezettség miatt korábban aránytalan mértékű adminisztrációs teherrel jártak. Az állami hátterű tőkebefektetések a kezdő vállalkozások piacra jutását támogatják, ilyen esetekben viszont nem valószínűsíthető versenyaggály – hangsúlyozta.

Ha mégis felmerülne a versenycsökkenés veszélye, a jogszabály-változás értelmében a GVH a tranzakció zárásától számítva fél évig versenyfelügyeleti eljárást indíthat. Hozzátették ugyanakkor, hogy az eddig vizsgált esetek egyike sem volt aggályos. Az érintett befektetések összértéke 2018-tól kezdődően meghaladta a 10,5 milliárd forintot, az állami hátterű tőkealapok 22 vállalkozást segítettek.

Tavaly a GVH 42 százalékkal több bejelentést fogadott összefonódásról 2010-hez képest. A versenyaggályoktól mentes fúziók ellenőrzése ugyanakkor a leggyorsabbak közé tartozik Európában, köszönhetően az adminisztrációs terhek csökkentésének – közölték.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo