Budapesten milliárdos veszteséget, vidéken tízmilliós nyereséget hozott a járvány

Nem rászorultsági elvet követett az Orbán-kormány a koronavírus-járvány miatt padlóra került turizmus mentési kísérlete közben, amit jól mutat, hogy a 2020-ban milliárdos veszteségeket elszenvedő budapesti luxusszálloda nagyságrendileg ugyanannyi állami támogatást kapott, mint a mértékében sokkal kisebb visszaesést elkönyvelő, és végül nyereséggel záró vidéki társa.

(Fotó: Pixabay)

Az elmúlt fél évben szinte csak arról lehetett hallani, hogy a koronavírus-járvány miatt szinte teljesen leállt a hazai turizmus, az ágazat pedig hatalmas veszteségeket szenvedett el, amiket a kormány különféle támogatásokkal próbált kompenzálni. Egy budapesti és egy vidéki szálloda tulajdonosának tavalyi céges beszámolóját megnézve azonban kiderült: ég és föld a különbség az elszenvedett veszteségek között – írta laptársunk, az Mfor.hu.

A lap a Budapest Marriott hotel és az alsópáhoki Kolping Hotel árbevételeit vetette össze. Az osztrák tulajdonoshoz tartozó Duna Szálloda Zrt. érdekeltségében lévő Marriott hotel 2019-ben 8,8 milliárd forintnyi árbevétel után 1,4 milliárd forint nyereséget tudott felmutatni. A bevétel 2020-ban 2,9 milliárd forintra zsugorodott, ami 70 százalékos visszaesést jelent. A 2019-es 1,4 milliárd forintos nyereség pedig 2020-ban 1,9 milliárd forintos veszteségbe fordult át. Az állami támogatás aligha segített sokat: a Duna Szálloda Zrt. 28,4 millió forint állami támogatást kapott, míg a bértámogatás 24,9 millió forint volt. Így összességében 53,4 millió forint állami segítség érkezett, míg a veszteség 1,9 milliárd forint lett – írta az mfor.hu.

Ezzel szemben az alsópáhoki Kolping Hotelnél 2019-ben 2,2 milliárd forint árbevétel mellett 222,4 millió forint nyereség jött össze. 2020-ban az árbevétel 1,6 milliárd forintra csökkent, ami egy 30 százalékos visszaesést jelent. A szállás árbevétel 1,1 milliárd forintról csak 950 millió forintra mérséklődött. De még a koronavírus ellenére is megmaradt a 222 millió forintos profitból  55 millió forint. A Kolping Hotel Kft. ennek ellenére szintén kapott állami támogatást: egyrészt a novemberi foglalások után 37,7 millió forintot, másrészt ágazati bértámogatásként 11,8 millió forintot, ami összesen 49,5 millió forint – olvasható az Mfor.hu cikkében.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo