Közgazdaság cikkek


Bajban van Magyarország

Bajban van Magyarország 

A diagnózissal, hogy baj van, az előadók és a résztvevők nagy hányada egyetértett az idén Pécsett megrendezett 49. Közgazdász-vándorgyűlésen. A baj mértékét illetően szóródtak csak a vélemények. A konferencia Bod Péter Ákos elnökölte gazdaságpolitikai szekciójában szinte minden előadás elemezte ezt a kérdést, közülük most Chikán Attila és Mellár Tamás okfejtését foglaljuk össze.
Iskolát kap a fejlesztés- és a versenypolitika

Iskolát kap a fejlesztés- és a versenypolitika 

Harminchárom - közöttük öt teljesen új - szakon kínál speciális tudásszerzésre lehetőséget a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézete.
„Gazdasági bérgyilkosok” kíméljenek!

„Gazdasági bérgyilkosok” kíméljenek! 

A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap által nyújtott hitelek feltételei nem a kölcsönfelvevő országok igényeire, hanem gazdaságuk idegen érdekek által vezérelt befolyásolására hivatottak - állítja vitacikkében dr. Csató Mária közgazdász.
Fellegi: A kormány "nem versenyellenes"

Fellegi: A kormány "nem versenyellenes" 

Az állami szerepvállalás újraértelmezésére, erősítésére van szükség, ez a gyakorlat már több európai országban jelen van - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szombaton a 48. Közgazdász-vándorgyűlésen, Szegeden.
Gondolatok a magyar gazdasági stratégia saroktényezőiről

Gondolatok a magyar gazdasági stratégia saroktényezőiről 

Nem a bezárkózás, hanem a nyitottság fenntartása és az exportorientált „modell" továbbfejlesztése a dinamikus piacok felé, ez a követendő stratégia a magyar gazdaság számára, ha fenntarthatóan növekedési pályára szeretne kerülni, állítja Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója a 48. Közgazdász-vándorgyűlés „Adósságszolgálat és gazdasági növekedés" szekciójában ismertetett írásbeli hozzászólásában, amelynek teljes szövegét közreadjuk.
Varga: szerencsére Magyarországnak stabil kormánya van

Varga: szerencsére Magyarországnak stabil kormánya van 

Az egyensúly és a növekedés a kormány gazdaságpolitikájának két kulcsmomentuma; szerencsére Magyarország olyan helyzetben van, hogy stabil kormánya van, amely gyorsan tud reagálni az eseményre, és jelentős bizalommal rendelkezik, így a legoptimistább várakozások lehetnek a következő évekre - mondta előadásában Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön, Szegeden.
Szeged ad otthont a 48. Közgazdász-vándorgyűlésnek

Szeged ad otthont a 48. Közgazdász-vándorgyűlésnek 

Válságkezelés és váltóállítás - ez lesz a címe a Magyar Közgazdasági Társaság 48. Közgazdász-vándorgyűlésének, amelynek Szeged ad otthont 2010. szeptember 30. és október 2. között. A magyar közgazdász-társadalom legnagyobb éves rendezvé­nyére az ország minden pontjáról több mint félezer közgazdászt, gazdasági szak­embert várnak a szervezők. A konferencia két plenáris és hat szekcióülésén mintegy 60 előadást hallgathatnak majd meg a résztvevők.
Régi közgazdászok az új pályáról

Régi közgazdászok az új pályáról 

Bemutatja a váltóállítás közgazdasági tartalmát idei vándorgyűlésén a Magyar Közgazdasági Társaság, s ehhez a kormányzat több tagja és számos államtitkára is segítséget nyújt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A leggyakrabban vásárolt termékek mindig tartós áron érhetők el a dm-ben

A leggyakrabban vásárolt termékek mindig tartós áron érhetők el a dm-ben 

Négy hónapig nem emelkednek az árak.
SENNA vadriasztó, ami működik is – 300 ezer forint kárgaranciával

SENNA vadriasztó, ami működik is – 300 ezer forint kárgaranciával 

A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat.
Új lehetőséget nyitott az OTP a fiatalok előtt

Új lehetőséget nyitott az OTP a fiatalok előtt 

Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfeleknek.

Pénzszerzés

1 milliárdja nem a szupergazdagoknak, hanem a középosztály krémjének lehet – interjú

1 milliárdja nem a szupergazdagoknak, hanem a középosztály krémjének lehet – interjú 

A Klasszis Podcastban Dr. Baráti Ákossal, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnerével, nemzetköziadó-szakértőjével a vagyonadóztatás várható hatásait jártuk körül.

Cégblog

Nagy kéréssel fordultak a szállásadók a kormányhoz

Nagy kéréssel fordultak a szállásadók a kormányhoz 

Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.

Infokom

Ön rábízná a pénzét az AI-ra? Minden hetedik magyar már igen

Ön rábízná a pénzét az AI-ra? Minden hetedik magyar már igen 

Tanácsot már egyre többen kérünk a mesterséges intelligenciától vásárlás előtt, de van, aki ennél is tovább menne.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo