Kisadózók cikkek


Figyelem - legalább negyedmillió adózónak van feladata a NAV személyi jövedelemadó tervezetével

Figyelem - legalább negyedmillió adózónak van feladata a NAV személyi jövedelemadó tervezetével 

A NAV által elkészített, március elejétől már elérhető SZJA-bevallási tervezeteket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Különösen azoknak a gyereket nevelő szülőknek lehet érdemes mielőbb lépniük, akik – bár jogosultak – nem, vagy csak részben kapták meg az SZJA-visszatérítés összegét – hívta fel a figyelmet a Moore Hungary.
Kisadózókkal kötött szerződések, béren kívüli juttatások - mire utazik a NAV?

Kisadózókkal kötött szerződések, béren kívüli juttatások - mire utazik a NAV? 

A kisadózókkal kötött szerződések és a béren kívüli juttatásként nyújtott utalványokkal kapcsolatos kötelezettségek vizsgálatára kiemelten fókuszál az adóhatóság. Erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön tájékoztatást is adott ki.
A kisadókon lehet igazán nagyot bukni

A kisadókon lehet igazán nagyot bukni 

Töretlenül nő a kisadók (KATA, KIVA) népszerűsége, mérnökök, programozók, fodrászok, ügyvédek ezrei választják ezen adózási formák valamelyikét. Mindeközben kevesen szembesülnek azon kockázatokkal, amelyeket ezen adózási formák rejtegetnek. Márpedig ezek következményei súlyos adóforintokban és büntetésekben mérhetők, akár a kisadózó, akár pedig a neki jövedelmet juttató vállalkozás számára – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda
Más is van az adócsomagban a bérmegállapodás mellett

Más is van az adócsomagban a bérmegállapodás mellett 

A versenyképesség növeléséről szóló hétfőn beterjesztett adócsomagban a bérmegállapodás érvényesítésén kívül néhány egyéb ponton is változtat az adószabályokon, így például az ingatlan értékesítésnél, a helyi adónál és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásánál.
Most fognak majd többen kisadózni?

Most fognak majd többen kisadózni? 

A kormány várakozásainál jelentősen kevesebb cég választotta eddig a kisvállalati adó (kiva) lehetőségét, pedig az NGM szerint nagyon megérné. Véleményük szerint a kkv-k most kezdik felismerni, mit nyerhetnének.
A lényeg röviden a kisadózó vállalkozások tételes adójáról

A lényeg röviden a kisadózó vállalkozások tételes adójáról 

Az RSM DTM szakértői röviden összefoglalják az Országgyűlés által 2012. október 1-én elfogadott, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény által bevezetett új adónem, a kisadózó vállalkozások tételes adójának fontos részleteit.
Jön az eva versenytársa

Jön az eva versenytársa 

Sokaknak jó lehet a kisadózó vállalkozások tételes adója, amely az eddig megismert formájában veri az evát is. A tervek szerint október 1-jéig fogadja el a parlament az új adókról szóló, július közepén beterjesztett törvényjavaslatokat.
Nagyot buktunk az eván

Nagyot buktunk az eván 

Úgy tűnik az egyszerűsített vállalkozási adót (evát) érintő idei változásokkal a kormány, s az érintett vállalkozói kör sem járt jól. Miközben a gazdálkodóknál maradó jövedelem érdemben (számos esetben a működőképesség határáig vagy azon túl) csökkent, a költségvetési bevétel a várt emelkedés helyett, zsugorodott...
Az egyéni vállalkozóknak szexi lehet az új adószabály

Az egyéni vállalkozóknak szexi lehet az új adószabály 

Fehéren, feketén, EVA-val, vagy az új adózási rendszerrel éri meg jobban? A "Tőlem ezért nem kapsz munkát" című, kultikussá vált blogbejegyzés szerzője ezúttal a Kisadózók Tételes Adózását veszi górcső alá.
Figyelhetjük a postát - Levélben értesít tartozásunkról a NAV

Figyelhetjük a postát - Levélben értesít tartozásunkról a NAV 

A NAV 2012. július 20-tól megkezdi a folyószámla-kivonatok és késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Az adóhatóság - mint „adófolyószámla-vezető" - október 31-ig tájékoztatja azokat az adózókat, akiknek több mint 1000 forint eltérés mutatkozik az egyenlegében, és azokat, akiknek a terhére 2011. adóévre késedelmi pótlékot számított fel.

Az új adók, az útdíj és a költségvetés hozhat komoly konfliktusokat 

A politikai és jogalkotási értelemben hosszúra nyúlt második negyedév számos váratlan fordulatot tartalmazott és főként a gazdaság helyzete miatt a kormány munkatervétől eltérően több jogszabály is elkészült az elmúlt három hónapban.

Nem biztos, hogy megéri a tételes adózás 

Nem minősül vállalkozás érdekében felmerült költségnek a kisadózó vállalkozásoknak kifizetett összeg a héten benyújtott törvényjavaslat szerint. Ez a nem érintett vállalkozói körnek is problémát jelenthet - hívta fel a figyelmet rá Hegedüs Sándor, az RSM DTM adópartnere.

Innen lesz pénz a munkavédelmi akcióprogramra 

Az elmúlt napokban számos kritikai észrevétel hangzott el azt illetően, hogy miből finanszírozza majd a kormány a 300 milliárd forintos munkavédelmi akciótervet, ezekre reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium (Ngm) közleményt jelentetett meg honlapján, amely szerint a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) aktivitására is építenek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.
„Emberek, csináljunk magunknak egy biztosítót!” – 30 éves lett a KÖBE

„Emberek, csináljunk magunknak egy biztosítót!” – 30 éves lett a KÖBE 

Néhány tízmillió forintból indult, ma már közel 300 ezer szerződéssel működik. 

Pénzszerzés

Olvadnak a betéti kamatok – most érdemes lépni

Olvadnak a betéti kamatok – most érdemes lépni 

Az alapkamat csökkenése a bankbetétek piacát sem hagyja érintetlenül.

Adózás

Elszállhat az új lakások ára 2027-től

Elszállhat az új lakások ára 2027-től 

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak.

Cégblog

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.

Klímablog

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú 

A klímaváltozásban bő egy évtizeddel előbbre jött a legrosszabb forgatókönyv.

Gazdaság

Ötödére esett a hajóforgalom a Hormuzi-szoroson

Ötödére esett a hajóforgalom a Hormuzi-szoroson 

Szaúd-Arábia mégis egyre több olajat visz ki.

Infokom

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk 

Egy gépi látásra épülő rendszernek elég néhány másodperc ahhoz, hogy felismerje az arcunkat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo