Képesség cikkek

hirdetés

Ezekkel a kérdésekkel tapogatják ki személyiséged az állásinterjún

Ezekkel a kérdésekkel tapogatják ki személyiséged az állásinterjún 

A CV nem mond el mindent rólunk. Adatokat, időpontokat, munkaköröket, kompetenciákat igen, de a nehezen mérhető soft skillekről, a társas helyzetekben alkalmazott készségekről igen keveset. Az HR-esek trükkös kérdésekkel próbálnak rájönni az állásinterjún, milyen a jelentkező személyisége és milyen soft skillekkel rendelkezik.
Az egyéniségre, a  személyes képességekre kell figyelnie a munkáltatónak

Az egyéniségre, a személyes képességekre kell figyelnie a munkáltatónak 

Ma már sokkal inkább az egyéni képességeken és tehetségen alapuló értékelést és ösztönzést igénylik a munkavállalók – mutatnak rá a jelenlegi trendre humán szakemberek.
Jeff Bezos három feltétel alapján vesz fel embereket

Jeff Bezos három feltétel alapján vesz fel embereket 

Az Amazon alapítója húsz éve, a '90-es évek végén fogalmazta meg azt a három kérdést, amelyet cége menedzsereinek át kell gondolniuk, amikor szerződtetni készülnek valakit egy állásra.
A jó gyakornokra azonnal lecsapnak a cégek

A jó gyakornokra azonnal lecsapnak a cégek 

A cégek közel fele kínál státuszt a gyakorlati időt náluk eltöltő diákoknak – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem  felméréséből. A munkaadók a nyelvtudás mellett elsősorban olyan készségeket várnak el a pályakezdőktől, mint az önállóság, az együttműködés, illetve a fogékonyság új képességek elsajátítására.
Nem látják még a cégek a mesterséges intelligencia előnyeit

Nem látják még a cégek a mesterséges intelligencia előnyeit 

Éves szinten 24-33 milliárd dollár áramlik a mesterséges intelligencia fejlesztésébe, de a piaci alkalmazás még behatárolt, ami részben a cégek félénkségének köszönhető. Néhány éven belül viszont minden igazgatótanács és vezérigazgató ki fogja kérni az algoritmusok "tanácsát" a stratégiai döntésekhez.
hirdetés
9  szokás, amitől meggazdagodhatsz

9 szokás, amitől meggazdagodhatsz 

Thomas Corley több száz milliomost interjúvolt meg Amerikában Gazdag szokások című könyve számára. Kilenc olyan közös szokást talált náluk, amelyek megágyaztak a sikernek. Az ugyanis nem hullik senkinek az ölébe váratlanul.
A vezető dolga bízni az emberekben

A vezető dolga bízni az emberekben 

Az adaptív tanuló szervezeteknek áll a világ, és azoknak a vezetőknek, akik nem azt várják el munkatársaiktól, hogy nekik dolgozzanak, hanem hogy velük. A jó vezető mentor és coach egyben. Aki meg tudja fékezni a munkaerő elszivárgását is. A coaching szakma kiválóságai tartottak előadásokat a Piac & Profit Szervezetfejlesztés 2017 című konferenciáján.
Ezt keresik az állásra jelentkezőkben a cégvezetők

Ezt keresik az állásra jelentkezőkben a cégvezetők 

Egy állás betöltéséhez szükséges szakmai tudása sok mindenkinek lehet, de olyan hozzáállása és személyisége, ami miatt kimagasodik a jelentkezők közül, már talán kevesebbeknek. Kicsit olyan ez, mint a karizma. Vagy megvan az emberben, vagy nincs. És ezeket a tulajdonságokat a CV-ből sem lehet kiolvasni.
Ez a belső akadálya, hogy sikeressé váljunk

Ez a belső akadálya, hogy sikeressé váljunk 

Mindenkinek voltak tévedései és mulasztásai a szakmai pályafutása során. Sőt nagy vereségei is, embert próbáló kihívások, amikbe belesült. Fontos, hogy ezek ne bátorítsanak el, ne adjuk fel a további küzdelmet. Hogyan kovácsoljunk a malőrjeinkből tőkét, ami segíthet az új üzleti és anyagi magaslatok elérésében?
Ezért jó munkaerő az introvertált ember

Ezért jó munkaerő az introvertált ember 

Megbízható, sőt átlagon felüli elme is lehet az introvertált ember, mégis rossz a híre. Mert nem szeret beszélni. De hallgatása mögött egy kreatív és érzékeny személyiség rejlik. Ideális esetben még remek vezetői képességekkel is rendelkezhet.
hirdetés

Az önéletrajz attól is jobb lesz, amit kihagyunk belőle 

Sok-sok cikket lehet olvasni arról, hogy mi mindent és hogyan kell beleírni az önéletrajzunkba ahhoz, hogy növeljük az esélyeinket egy állásinterjúra. Most lássuk, mi az, amit inkább hagyjunk ki belőle.

10+1 dolog, amit jobb kihagyni az önéletrajzból 

A HR-esek olykor több száz önéletrajzot kell, hogy átböngésszenek egy-egy állás meghirdetése esetén. Nincs idejük rá, hogy mindegyiket alaposan áttanulmányozzák. Megkönnyítjük a dolgukat, és javítjuk az esélyeinket, ha bizonyos dolgokat kihagyunk a CV-ből.
hirdetés
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
hirdetés
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hirdetés
Megér az egészsége napi egy kávé árát?

Megér az egészsége napi egy kávé árát? 

Az egészség az egyik, ha nem a legfontosabb magánvagyonunk, a legtöbben azonban ezt nem mérik fel időben és csak kevesen gondolnak arra, hogy az egészségükre is biztosítást kössenek.

Költségkímélés

Ilyet se nagyon láttunk: rekordösszegű károkat okoztak az idei viharok

Ilyet se nagyon láttunk: rekordösszegű károkat okoztak az idei viharok 

Az Allianz Hungáriához az év első 8 hónapjában közel 35 ezer lakóingatlannal kapcsolatos kárbejelentés érkezett.

Pénzszerzés

Lesújtó: 5 ezer forintot sem tudnak havonta félretenni a magyar fiatalok

Lesújtó: 5 ezer forintot sem tudnak havonta félretenni a magyar fiatalok  

A 18-35 év közötti magyar lakosság több mint 63 százaléka érzi bizonytalannak a jövőjét.

Jogi kisokos

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt  

Globális elemzés keretében mérte fel a mesterséges intelligencia (AI) nemzetközi megítélését, vállalati alkalmazását.

Cégblog

Zsinórban harmadszor nyerte az Országgyűlés a Csúcs Kupát

Zsinórban harmadszor nyerte az Országgyűlés a Csúcs Kupát 

A Csúcs Kupa kispályás közéleti labdarúgó tornáján vett részt a Magyar Színészválogatott, a Magyar Újságírók Válogatott, a Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatottja, és az Üzletemberek csapata.

Klímablog

Nehéz helyzetben vannak a cégek, háttérbe szorul a fenntarthatóság kérdése

Nehéz helyzetben vannak a cégek, háttérbe szorul a fenntarthatóság kérdése  

Az Európai Unió 2050-re kitűzött klímasemlegességi célját a hazai vállalatok közül egyre többen ismerik, de elsősorban nehézségként, nem pedig lehetőségként tekintenek rá.

Gazdaság

Egyedi kedvezménnyel akár már 7 százaléknál alacsonyabb kamattal is kaphatunk lakáshitelt

Egyedi kedvezménnyel akár már 7 százaléknál alacsonyabb kamattal is kaphatunk lakáshitelt 

A legolcsóbb nagyvárosok közé sorolható Miskolc, Békéscsaba és Salgótarján 3,2-4,9 millió forinttal.

Infokom

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt  

Globális elemzés keretében mérte fel a mesterséges intelligencia (AI) nemzetközi megítélését, vállalati alkalmazását.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo