Járulékkedvezmény cikkek


Lenne még munkahely a nyugdíjasoknak is

Lenne még munkahely a nyugdíjasoknak is 

A tavalyi bevezetés óta 114 szövetkezet alakult, amelyek összesen 3–5 milliárd forintos szerződésállománnyal rendelkeznek. Azonban van még tartalék a rendszerben: mintegy ezerre becsülik azon cégek számát, amelyeknek jól jönne a szépkorú munkaerő.
Kultúraváltás nélkül csak álom a részmunkaidő

Kultúraváltás nélkül csak álom a részmunkaidő 

Jelentősen kevesebben dolgoznak részmunkaidőben itthon az uniós átlagnál. Pedig ez az atipikus forma elvileg a munkáltatónak és a munkavállalónak is sok előnyt jelenthet. A szakemberek szerint az anyagi bizonytalanság és a bizalomhiány is fontos gát, a munkahelyi kultúrának kéne változnia.
10 milliárd segíthet a megváltoztt munkaképességűeknek

10 milliárd segíthet a megváltoztt munkaképességűeknek 

A kormány év végén komplex és kiemelt program indítását tervezi a megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci integrációját segítendő 10 milliárd forintos támogatással - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár a jobbikos Vágó Sebestyén írásbeli kérdésére válaszul. További részleteket egyelőre nem közöltek.
Így számolhatják el a vállalkozók a családi járulékkedvezményt!

Így számolhatják el a vállalkozók a családi járulékkedvezményt! 

A január 1-jétől bevezetett családi járulékkedvezmény az egyéni- és társas vállalkozókat is megilleti. Ahhoz azonban, hogy ezt a kedvezményt ténylegesen igénybe tudják venni, több feltételnek is teljesülnie kell.
Százezer cég profitált a munkahelyvédelmi akciótervből

Százezer cég profitált a munkahelyvédelmi akciótervből 

A kormány szerint jó úton járnak a legszegényebb rétegek megsegítésében a munkahelyvédelmi akciótervvel, ami olcsóbb, mint az adójóváírások rendszere. Ám az adójóváírások kivezetésével éppen a legkevesebbet keresők jártak a legrosszabbul.
Így lehet igénybe venni a családi járulékkedvezményt

Így lehet igénybe venni a családi járulékkedvezményt 

A családi járulékkedvezmény idei bevezetésének legnagyobb pozitívuma, hogy azok esetében is jelentős nettó bérnövekmény érhető el, akik korábban nem tudták az őket megillető teljes adókedvezményt érvényesíteni.
Nyugdíjjárulékból is érvényesíthető lesz a családi adókedvezmény

Nyugdíjjárulékból is érvényesíthető lesz a családi adókedvezmény 

Január elsejétől kiszélesedik a gyermekek után járó családi kedvezmény igénybevételének lehetősége, aminek következtében újabb 260 ezer család jár jobban, gazdálkodhat több pénzből.
Támogatás fiatalok folgalkoztatására április végéig

Támogatás fiatalok folgalkoztatására április végéig 

Április végéig várják a munkáltatók pályázatait a fiatalok elhelyezkedését segítő, 8,5 milliárd forint összköltségű gyakornoki programban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Kutatói járulékkedvezménnyel élhetnek a cégek

Kutatói járulékkedvezménnyel élhetnek a cégek 

Jövő évtől adókedvezményt vehetnek igénybe a munkáltatók a vállalkozási kutatóhelyeken a minimum Ph.D. fokozattal rendelkező kutatók foglalkoztatása után, 500 ezer forintos munkabérig - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)csütörtöki közleményében.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos

Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos 

A húszas-harmincas korosztály tömegesen rohanta meg a pénztárakat.

Költségkímélés

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok 

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.

Pénzszerzés

Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok

Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok 

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya.

Jogi kisokos

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok 

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.

Társadalom

Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?

Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat? 

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Az Önkéntes Pénztárak Szövetsége országos kutatásából sok érdekesség kiderül.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo