Herczog cikkek


Egy hét a közösségi netezésé

Egy hét a közösségi netezésé 

Március 26. és 30 között rendezik meg a 2012-es Netre fel! hetet (Get Online Week 2012) az Európai Bizottság és a Telecentre Europe szervezésében, hogy legalább rövid időre középpontba kerüljenek az elsősorban a munka világában egyre lényegesebb internetes készségek.
A bürokrácia és a pénzhiány a kicsik legnagyobb ellensége

A bürokrácia és a pénzhiány a kicsik legnagyobb ellensége 

A hosszú évekig tartó küzdelem nyomán bevezetett kisvállalkozói törvénycsomag csak akkor éri el a kívánt hatást, ha tagállamok is elvégzik a maguk feladatát - figyelmeztetett Herczog Edit EP-képviselő a „KKV-k a fellendülés útján" című madridi konferencián kedden. A szakpolitikus szerint a bürokrácia enyhítésén túl továbbra is a pénzintézetek kezében van a kkv-k felemelkedésének kulcsa.
Hogyan lesznek érthetőbbek energiaszámláink?

Hogyan lesznek érthetőbbek energiaszámláink? 

Mind a fogyasztók, mind az energiaszektor érdekeit szolgálja, ha érthetőbbek lesznek a számlák - hangzott el a Herczog Edit EP-képviselő által szervezett közmeghallgatáson pénteken. Az itt összegyűlt ajánlások bekerülnek abba a javaslatcsomagba, amelyhez a szocialista képviselő 369 EP-képviselő aláírását kívánja összegyűjteni, hogy a Bizottság érdemben foglalkozzon a kérdéssel.
Válságban vonzóbbak a hamis termékek

Válságban vonzóbbak a hamis termékek 

Megtartotta kedden második találkozóját a Herczog Edit szocialista és Bill Newton Dunn brit liberális demokrata EP-képviselők kezdeményezésére létrejött Hamisítás és Csalás Elleni Küzdelem Fóruma. Az ülésen Carlo van Heuckelom, az Europol és John Taylor, az Európai Bizottság adó- és vámügyi főigazgatóságának megbízottja ismertette a képviselőkkel a legfrissebb bűnügyi trendeket.
Herczog lett a Kangaroo Group második embere

Herczog lett a Kangaroo Group második embere 

Egyhangú szavazással választotta alelnökéül Herczog Edit szocialista EP-képviselőt az ipari és belső piaci kérdésekben befolyásos Kangaroo Group kedd délutáni brüsszeli ülésén. A csoport célja, hogy a területen dolgozó európai parlamenti képviselők, a Bizottság és a Tanács tagjai rendszeresen találkozzanak az európai ipar és a szociális partnerek képviselőivel.
"A költségvetés mindannyiunk életét könnyíti meg"

"A költségvetés mindannyiunk életét könnyíti meg" 

A Václav Klaus cseh elnök aláírását követően várhatóan 2010 elején életbe lépő lisszaboni szerződés minden eddiginél rugalmasabb és hatékonyabb pénzügyi tervezést tesz lehetővé, ugyanakkor komoly előrelépést jelent a költségvetési fegyelem irányába is - fogalmazott Herczog Edit az EP költségvetési bizottságának vitájában. A képviselő a fontos költségvetési vívmányok mellett a reformszerződés által felvetett új kérdésekre is felhívta a figyelmet.
Megszüntetnék a 200 %-os thm-et

Megszüntetnék a 200 %-os thm-et 

Törvényi szintű szabályozással kell gátat szabni a gyorskölcsönök túlzottan magas hiteldíjszintjének, ezen keresztül pedig az uzsorások tevékenységének - hívta fel a figyelmet Herczog Edit (MSZP) európai parlamenti képviselő, aki csütörtöki brüsszeli közleménye szerint azonnali kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, hogy megvédjék az európai fogyasztókat a túlzott eladósodottságtól és a kizsákmányoló kölcsönöktől. A beadványban hangsúlyozta, hogy a gazdasági válság hatására a legtöbb uniós tagállamban nő a lakosság eladósodottsága, a felmondott hitelszerződések száma, és túlságosan magas a gyorskölcsönök teljes hiteldíjmutatói (thm)szintje.
Kifizetetlen számlák ellen lépne Brüsszel

Kifizetetlen számlák ellen lépne Brüsszel 

Megszavazta csütörtökön az Európai Parlament ipari, kutatási és energiaügyi bizottsága Herczog Edit (MSZP) jelentését arról a készülő európai uniós jogszabályról, amely a kis- és közepes vállalkozások működésével és segítésével foglalkozik.
A traktorülést szabályozzák, az atomenergiát nem

A traktorülést szabályozzák, az atomenergiát nem 

Nagyon fontos, hogy végre egységes európai jogszabály váltsa fel az eddig párhuzamosan használt atombiztonsági szabványokat. Csak így érhetjük el, hogy minden európai állampolgár azonos biztonságot élvezzen, és ezzel tehetünk a legtöbbet az energiaellátás biztonsága és a klímavédelem érdekében is - hangsúlyozta Herczog Edit európai parlamenti képviselő a Confrontations Europe és a Francia Atombiztonsági Hatóság csütörtök délutáni konferenciáján Brüsszelben.
El a fekvőrendőrökkel a kicsik elől!

El a fekvőrendőrökkel a kicsik elől! 

Herczog Edit, az MSZP európai parlamenti képviselője magyar kisvállalkozói csúcstalálkozóra hívta az érdekelteket, hogy a hazai kkv-javaslatok is beépülhessenek az EU küszöbön álló új szabályozásába. A képviselő szerint a jelenlegi pénzügyi válsághelyzet megmutatta, hogy minden eddiginél fontosabb az Unió gazdasági-foglalkoztatási gerincét adó kkv-k megerősítése.

Európa mentheti a lengyel kisvállalkozásokat 

Baloldaliként szolidaritásunkat fejezzük ki a hajógyáraik megmentéséért küzdő lengyel szakszervezetekkel - jelentette ki Herczog Edit EP-képviselő, az MSZP elnökségi tagja az Európai Parlament keddi plenáris ülésén kialakult heves vita kapcsán.

Ragadozók molesztálják az online gyerekeket 

"A mai gyerekek és tinédzserek legalább három órát töltenek naponta a világhálón, ahol egyes weboldalakon olyan tartalmakkal találkozhatnak, amelyek veszélyt jelentenek fejlődésükre. Ezért nem csak mint képviselő, de mint gyakorló három gyermekes édesanya is egyetértek azzal, hogy a gyermekeket védeni kell az Interneten és más fórumokon őket megcélzó jogellenes vagy fejlődésület egyébként veszélyeztető tartalmak ellen" - jelentette ki Herczog Edit abban az írásos hozzászólásában, melyet az EP strasbourgi plenáris ülésén benyújtott be az Európai Bizottság biztonságosabb internetezésről szóló javaslatának vitájához.

A magyar atomlady egységet akar 

Európa nem maradhat le az energiaversenyben, ezért az EU-nak komolyan kell számolnia az atomenergiával. Ez fenntartható, versenyképes és biztonságos.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos

Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos 

A húszas-harmincas korosztály tömegesen rohanta meg a pénztárakat.

Költségkímélés

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok 

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.

Pénzszerzés

A magyar cégek egyik legnagyobb rémálma jöhet

A magyar cégek egyik legnagyobb rémálma jöhet 

Sosem volt még ilyen magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében.

Jogi kisokos

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok 

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.

Társadalom

Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?

Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat? 

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Az Önkéntes Pénztárak Szövetsége országos kutatásából sok érdekesség kiderül.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo