Ragadozók molesztálják az online gyerekeket

"A mai gyerekek és tinédzserek legalább három órát töltenek naponta a világhálón, ahol egyes weboldalakon olyan tartalmakkal találkozhatnak, amelyek veszélyt jelentenek fejlődésükre. Ezért nem csak mint képviselő, de mint gyakorló három gyermekes édesanya is egyetértek azzal, hogy a gyermekeket védeni kell az Interneten és más fórumokon őket megcélzó jogellenes vagy fejlődésület egyébként veszélyeztető tartalmak ellen" - jelentette ki Herczog Edit abban az írásos hozzászólásában, melyet az EP strasbourgi plenáris ülésén benyújtott be az Európai Bizottság biztonságosabb internetezésről szóló javaslatának vitájához.

Még sok a tennivaló a gyermekek körében is az új technológiák alkalmazásából fakadó kockázatokkal kapcsolatos tudatosságuk növelése érdekében. Szélesíteni kell a gyermekek meglévő tudásanyagát, akiknek meg kell tanulniuk a veszélyes online magatartás elkerülését. A gyermekeket megfelelő ismeretekkel kell felkészíteni arra, hogy képesek legyenek felhasználni valamennyi eszközt az esetleges zaklatások felismerésére, és meg tudják magukat védeni ezektől.

"Meggyőződésem, hogy nem lehetünk sikeresek, ha a gyermekeket kizárólag úgy akarjuk megvédeni, hogy megpróbáljuk kiiktatni a pornográf vagy jogellenes tartalmakat a gyermek világából. Bár ez lenne az ideális, mégis lehetetlen: ezért tartom különösen fontosnak, hogy a megelőzés mellett a gyermek megtanulja azt is, mit tegyen, ha ilyen megkeresést kap, ilyen hatások érik" - érvelt Herczog Edit.

A szocialista politikus felhívta a figyelmet arra is: tudatosítani kell a gyermekben, hogy segítséget bármikor kérhet. Ennek a segítségnek azonban valóban elérhetőnek kell lennie. Ezért előre fel kell készíteni minden gyermeket ilyen esetre is ugyanúgy, mint ahogyan megtanítjuk nekik azt is, hogy ne szálljanak be ismeretlen autóba, vagy ne fogadjanak el édességet idegentől. "Ez a felkészítés elsősorban a közvetlen környezet: a szülők, a család, az iskola felelőssége. A tervezett intézkedés csak akkor lehet hatásos, ha a gyermek környezetének óvó odafigyelésével párosul" - mondja az EP képviselő.

Az Eurobarometer szerint a 12-15 évesek 74%-a használja napi szinten az internetet legalább három órán keresztül. Egy közelmúltban készült felmérés szerint gyakorlatilag minden megkérdezett gyermek azt válaszolta, hogy alkalomszerűen már ki voltak téve pornográf képeknek.  Az Internet Watch Foundation a gyermekekkel szembeni internetes visszaélések 16%-os növekedéséről számol be csak az elmúlt években. Az Interpol adatbázisa szerint évente legalább 500 ezer új, gyermekkel való szexuális visszaélésről készült eredeti felvétel jelenik meg az interneten, 550 ezerre tehető a mintegy 20 ezer gyermekkel elkövetett visszaélésekről készült képek száma, akik közül 2001 óta csak 500-at azonosítottak és mentettek meg. Szerte a világban az 1997 és 2005 közötti időszakban 1500 százalékkal nőtt a gyermekkel való szexuális visszaélésről készült anyagokat tartalmazó oldalak száma.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo