Egy hét a közösségi netezésé

Március 26. és 30 között rendezik meg a 2012-es Netre fel! hetet (Get Online Week 2012) az Európai Bizottság és a Telecentre Europe szervezésében, hogy legalább rövid időre középpontba kerüljenek az elsősorban a munka világában egyre lényegesebb internetes készségek.

 


Kép:PP archív

A kampány során 5000 teleházban közel 200 ezer ma még nem netező embert szeretnének elérni a több mint 7 millióból. Az itthon a Magyar Teleház Szövetség részvételével megvalósuló sorozat brüsszeli megnyitóját nem véletlenül a nemzetközi nőnapra időzítették, hiszen az ezévi kampány egyik témája a nők és az internet kapcsolatának szorosabbra fűzése. (Tavaly viszont már meghaladta a női online vásárlók száma a férfiakét.)Ahogy Neelie Kroes biztos rávilágított, a szervezők fel kívánják hívni az európai nők figyelmét arra, hogy a számítógépes készségek fejlesztése számos ajtót nyithat meg számukra, elsősorban a munkaerő-piacon. (Ma már minden harmadik állás feltételez digitális készségeket a jelentkezőkről.)

Herczog Edit a megnyitón elmondta, hogy az infokommunikációs szektort nemcsak belülről uralják a férfiak: nem elég, hogy az informatikusok döntő többsége férfi, de az innovatív újítások jelentős részének is ők a célcsoportja. Az EP-képviselő szerint mi sem jelzi ezt jobban, minthogy például az autóban fellelhető újítások négyötöde ma már az informatikai vívmányok közül kerül ki, míg például a hűtőszekrény szinte semmit sem változott az elmúlt száz évben.

A résztvevő európai politikusok a megnyitót követően részt vettek egy számítógépes minitanfolyamon, amelyen a héten bemutatásra kerülő új, készségfejlesztő, a netre lépést segítő programok (Internet Buttons, Employment Toolkit, Skillage) kezelését sajátították el brüsszeli diákoktól. Ezt követően Herczog Edit indította el azt a számlálót, amely a kampányban elért európaiak számát méri majd. Az eseményhez kapcsolódó hír, hogy szintén márciusban rendezi meg a Bizottság a már hagyományos e-Skills Weeket, az e-Készségek Hetét, amely elsősorban a kkv-k informatikai kompetenciáinak javítására összpontosít.

E-skills kkv-knak
Az Európai Bizottság Vállalkozási és Ipari Főigazgatósága a DIGITALEUROPE és az European Schoolnet aktív szerepvállalásával szervezi meg az Európai e-Skills Week 2012 évi kampányát. A szervezők legfőbb üzenete, hogy a munkahelyeken és a mindennapi életben egyaránt elengedhetetlenül fontos, hogy mindenki rendelkezzen bizonyos fokú digitális készségekkel. Az e-Skills Week 2012 magyarországi kampányát - hasonlóan a 2010-ben megrendezett első Európai e-Skills Week eseményeihez - az IVSZ irányítja. Az Európai e-Skills Week 2012 kampány keretében öt magyarországi nagyvárosban - Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs és Szeged - tart rendezvényt az IVSZ kis- és közepes vállalkozások számára. A rendezvényen résztvevő vállalkozások olyan programon vehetnek részt, amelyen a továbbfejlődésükhöz szükséges informatikai megoldásokat ismerhetik meg. A rendezvények szervezésében a helyi kereskedelmi és iparkamarák szorosan együttműködnek az IVSZ-szel. A következő rendezvény március 28-án, Győrben lesz.

 

 

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo