Az ezen okokból bekövetkezett károk a megkérdezett hazai nagyvállalatok hét százalékánál haladta meg az egymillió dollárt, 39 százalékuk állítja, hogy cégénél már történt jelentős gazdasági bűncselekmény - derül ki egy felmérésből. - Ez nemcsak tízszázalékos emelkedést jelent a két évvel korábbi felmérés óta, de öt százalékponttal magasabb a nyugat-európai átlagnál, és két százalékponttal a régiónk más országaiban tapasztalt szintnél is.
A legfenyegetettebb cégek a bankok, biztosítótársaságok, illetve a vegyipar, gyógyszeripar, a high-tech szférák, az autóipar, sőt a média is. A hazai üzleti szemléletmód alakítására annál is inkább szükség van, mivel a fejlett piacgazdaságokban, például az Egyesült Államokban ennek a témának az oktatása már évtizedek óta az üzleti kultúra, az egyetemi tananyag szerves része, míg Magyarországon mindössze két éve lehet magas szintű oktatást kapni az egyik felsőoktatási intézményben.
Az adott cég üzleti titkainak megvédése stratégiai kérdés, amely a különböző döntési szintek és felelősségi területek (cégvezetés, gazdasági-, biztonsági vezetés, humán erőforrás menedzsment, informatika, jog) feltétlen összefogását igényli. Mivel a globalizáció miatt egyre jobban kiéleződik a vállalatok közötti konkurenciaharc, az ipari kémkedés kockázata is egyre növekszik. További sajnálatos tény, hogy a gazdaságot ma már nem csak üzleti károkozás fenyegeti, hanem a terrorizmus következményeivel is számolni kell.
Forrás: PP on-line archiv
Üzleti hírszerzés és elhárítás
A hűtlen kezelés, az ipari kémkedés, az illegális termékmásolás és a számítógépes bűnözés a legelterjedtebb gazdasági bűncselekmény Magyarországon is.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.