Trump olyan intézkedést hozott, ami a magyar egészségügyet is súlyosan érinti

Az USA-ban ma 30 millió gyermek szenved valamilyen egészségügyi problémától, ebből 3.4 millióan szednek ADHD-gyógyszereket. Emellett tízből hat amerikai lakos él együtt krónikus betegségekkel. Donald J. Trump elnök ezért létrehozott egy bizottságot, amelynek rövid időn belül ki kell vizsgálnia a nép drámai egészségromlásának okait, külön kiemelve a pszichiátriai szerek okozta ártalmakat is.

Február 13-án az Egyesült Államok elnöke aláírta a „Make America Healthy Again” (Tegyük Amerikát Újra Egészségessé) Bizottság létrehozásáról szóló rendeletet, azzal a céllal, hogy jelentősen feljavítsa a nép egészségügyi állapotát. Először a gyerekekre leselkedő veszélyeket vette a célkeresztbe: a bizottságnak 100 napon belül be kell nyújtania egy átfogó kiértékelést az elnök számára, melynek címe nem is lehetne egyértelműbb: „Tegyük újra egészségessé gyermekeinket”.

Tízből hat amerikai lakos él együtt krónikus betegségekkel
Tízből hat amerikai lakos él együtt krónikus betegségekkel
Fotó: Depositphotos
A kivizsgálás azokra a tényezőkre irányul, amelyek a krónikus gyulladások és más betegségek mögött állhatnak, mint a vegyi anyagok, bizonyos élelmiszer-összetevők és a túl gyakran alkalmazott gyógyszerek. Külön pontban emeli ki a pszichiátriai szerek fő kategóriáit lehetséges veszélyforrásként: antidepresszánsok, antipszichotikumok, hangulatstabilizálók, stimulánsok (ADHD-ra felírt szerek). Mivel a pszichiátriai szereket kizárólag a megfigyelt tünetek alapján felállított diagnózisokra írják fel – ezek a rendellenességek orvosi eszközökkel nem mutathatók ki –, vészesen magasra szökik az ezeket előíró receptek száma. A gyerekek esetében ez kiváltképp aggasztó, hiszen ezeknek a szereknek nem kívánt hatásai között szerepel a diabétesz, az elhízás, az ADHD-ra felírt szerek pedig többek között szívproblémákat okozhatnak.

A bizottságnak felül kell vizsgálnia a gyermekek megfelelő étkezésével és életmódjával kapcsolatos gyakorlatokat és oktatási rendszereket is, ám az igazán merész lépés csak ezután jön. Trump ugyanis rendeletébe foglalta a tudomány hitelességének helyreállítását is, ami nem kevesebbet jelent, mint annak megszüntetését, hogy az ipari érdekek (pl. gyógyszeripar) befolyásolhassák az egészségügyi kutatási eredményeket, illetve azok közzétételét.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo