A mai magyar politikusok túlnyomó többségét a Szájer Józsefes, és Borkai Zsoltos nemi problémákon túl, még a kapzsiság és a hatalomvágy mindent elsöprő gerjedelme vezeti, amelynek felelősségi körére jótékony homályt borítanak a celebvilág vastörvényei. E szabályok szerint teljesen mindegy, hogy mit mondtál tegnap és mit mondasz ma, miben hittél egykor és miben hiszel most, itt a téridő-kontinuum teljes jelentőségét elveszíti. A rajongótábor a celeb konfliktusait átmenetinek éli meg, amelyet minden esetben előbb-utóbb legyőz hősük és mehet a folytatás. Ha pedig valaki rámutat az ellentmondásokra az csak egy kinyírandó ellenség, aki puszta önzőségből támadja a hero-t, mert ő alkalmatlan lenne a hős szerepre. A kritikus csak egy eltaposandó pondró, akit egyszerűen el kell gázolni.
És itt következik be az a probléma, hogy minden világnak van azért egy Achilles-sarka, ami miatt képtelenség tökéletes rendszert építeni. Ahogy az egykori brit miniszterelnök Winston Churchill mondta:
A demokrácia a legrosszabb államforma. De sajnos, eddig jobbat nem találtak ki.
A demokráciák nem tudnak mit kezdeni azzal a problémával, hogy egy atomfizikus szavazata ugyanúgy egyet ér, mint egy félkegyelműé. A celebvilág pedig nem ismeri el a kritika és önkritika műfaját, amivel garantálja fejlődésképtelenségét. Azzal, hogy politikusaink bevonultak a celebek közé, mondhatnak mindent és mindennek az ellenkezőjét. Miközben Magyarország folyamatosan csúszik lefelé a gazdasági és jogállami ranglistákon, addig a kormány minden nap újabb és újabb győzelmi jelentésekkel halmoz el minket. Hibásnak pedig ott van Brüsszel, Gyurcsány és Soros. Előrelépés pedig csak az óriásplakáton felírva található: Magyarország jobban teljesít.
